Taktikai csavarok

Pici pihi után, idegenben játszva a jó formában lévő Bournemouth ellen igencsak nehéznek mondható egy mérkőzés, pláne, ha egy csapatnak annyi hiányzója van, mint nekünk. Ennek ellenére sikerült behúzni a három pontot, ami jócskán a szakmai stáb taktikai változtatásainak is köszönhető.

Iraola a kezdeti nehézségek után megtalálta a játékát a Bournemouth-nál, így a két legjobb formában lévő csapat találkozott egymással Dél-Angliában vasárnap délután. Mindkét együttes saját magához hűen fullba tolta a letámadást, és ez különösen az első félidőben nem ízlett egyiküknek sem.

Az első félidőben a Liverpool elől Diazzal jobbon, Jotával középen és Nunezzel a szélen állt fel, amiben egyik támadó sem talált igazán a helyét. Részben azért sem, mert labdakihozatalnál Gomez lépett be MacAllister mellé, még Curtis Jones mehetett feljebb Elliottal egy vonalba, így igazából a 2-1-ben vagy 2-2-ben vagy 3-2-ben próbáltunk hátulról építkezni. Mivel az intenzíven letámadó Bournemouth ellen a debütáns Bradley-t – érthető módon – nem akartuk bevonni a build-up korai fázisába, elölről pedig nem nagyon léptek vissza labdáért a srácok, így maradt a folyamatos szarmaszatolás az első félidőre.

Aztán a félidőben Mackó meglépte az első változtatást: elől Diaz visszakerült a balra, Nunez középre és Jota jobbra. Ebben a rendszerben mindenki jobban érezte magát. Diaz visszalépéseivel tudta némileg tehermentesíteni a középpályát a támadásépítési fázisban, míg Nunez folyamatos bemozgásával próbálta minél mélyebben tartani a védelmi vonalat, aminek következtében nőttek a távolságok a védelmi sorok között. Ebbe az űrbe mozgott be CuJó az első gólt előtt.

Közvetlenül a cserék előtt build-upban is változtatott a mester, Gomez maradt a szélen, MacA mellé Curtis lépett vissza, így a pálya tengelyében a két leglabdabiztosabb játékosunk kezdte meg a támadásépítési fázist. Ennek következtében sikerült stabilizálni a játékunkat – bár a Bournemouth egyre kevésbé hatékony letámadásában a fáradtságuk is közrejátszhatott -, így a mérkőzés végére a szarmaszatolásból egy nagyon sima 4-0 lett.

A stáb mellett csomó játékost is ki lehetne emelni a vasárnapi győzelem után. Itt van például a nem hatosnak hozott, de hatosban is brillírozó Mac Allister, a középen jobban, balon, különböző taktikai szerepkörökben bevetett, de mindenhol nagyon stabilan teljesítő Gomez, a debütáns Bradley, a még talán nála is ígéretesebbnek tűnő bal oldali szélső védő Beck, a magát meghatározó játékossá kinövő CuJo, de mondhatnánk Nunez vagy Jota nevét is.

Ilyen magabiztos teljesítménnyel fordulunk hát rá a kupahétre: szerdán a Fulhammel, vasárnap a Norwich-csal találkozunk. A szerdait venném inkább komolyan, ha már eddig eljutottunk, jó lenne bejutni a döntőbe, mert egy kupagyőzelem jelentős lökést adhatna fiatal csapatunk fejlődési ívének. Viszont ne szaladjunk ennyire előre, nem rossz csapat a Fulham, az első meccsen is jócskán megnehezítették a dolgunkat. Tavaly a PL-ben jelentősen felülteljesítettek, idén nem szerepelnek annyira fényesen, legutóbbi öt bajnoki mérkőzésükből négyet elbuktak, csak az Arsenalt verték meg (szép). Idén a Ligakupa az egyetlen opciójuk, hogy valami maradandót alkossanak, ennek tükrében mindent meg is fognak tenni, hogy rajtunk keresztül eljussanak a Wembley-be. Robbo már elutazhatott a csapattal, bár nem gondolnám, hogy jelentős szerephez fog jutni három hónap kihagyás után. TAA, Dominik, Cujo a csak a hétvégén lesz bevethető. Így várjuk hát a szerdai meccset, reméljük jó szokását tartva Mackó valamit majd erre a napra is kitalál. #ezvoltabeharang