Szombaton a hagyományos délutáni sávban látogat Liverpoolba a déli kikötő csapata. Egy időben ők voltak a kedvenc bevásárlóterepünk, így szoros kapcsolat fűzi egymáshoz a két csapatot.
A mai meccs a Soton ellen az Anfielden lesz. Ez az utolsó meccsünk a frissen idén bevezetett téli szünet előtt. Jó lesz kicsit megpihenni a keretnek és a stábnak főleg az elmúlt 2 hónap pörgése után.
Itt vagyunk a szezon kezdetén. A nyári válogatott tornázókat nem régen kaptuk vissza. A tavalyi jó szereplésnek köszönhetően mégis elég sűrűre sikerült ez az augusztus eleje. A “szuper” kupáknak köszönhetően. Az persze örömteli, hogy a két kupából a fontosabbat sikerült behúzni és megint módosítást kikényszeríteni a siker falon. Mondjuk, lehet…
A maraton véghajrájában vagyunk, hiszen a 38 fordulóból már csak 6 van vissza. Most kell tudni elővenni az extra erőtartalékokat. Az egész hajcihő, amit az erőforrás gazdálkodásról és a rotációról szoktunk tartani a szezonnak nagyjából ebben a fázisában nyer értelmet. Most kell tudnia kijönni a kevesebb hazai kupameccs okán a…
Egy baromi nyugodt, de nem eseménymentes meccsen szerezte meg a csapat a 6. győzelmét zsinórban a bajnokságban, amire egészen régen nem volt már példa. Félgőz lehetne a poszt címe, de ez nem igazságos a két csapatra nézve. Egy sor olyan apróság történt a szép, de meddő kapu előtti gyors passzokon…
Idén harmadik alkalommal írok a Sotonról, így hatalmas meglepetésekre azért nem lehet számítani. Marad a jól megszokott ismerős érzés, mint mikor a haverokkal összefutsz hétvégén.
Tulajdonképpen véletlen, hogy ezt a posztot a Southampton elleni League Cup visszavágójának a beharangozásaként olvashatjátok, mivel a mondandóm az elmúlt időszakban egyre csak gyűlt, a jakuzziban meg ez a poszt kereste gazdáját, így találkoztunk, mint egy varrógép és egy esernyő a boncasztalon. Remélem, ti is szépnek fogjátok találni az írást,…


