Kis állathatározó

A vasárnapi vérfürdő előtt már most elkezdjük a bemelegítést. Egy rendkívül szapora állatfaj egyedeit fogjuk pillanatokon belül megvizsgálni. Mindenütt ott vannak, az arcukat alig tudják kipréselni az alagútból, a bírók szidására csak most kaptak rá, de ők is tudnak mesélni az amerikai gazdákról. Hajtás után a köznyelvben csak “a mencseszteri” néven emlegetett életforma nyomába eredünk.

A Premier League állatkertjében viszonylag megegyező véleményeket hallunk róluk: közutálat az általános álláspont, sőt, a szarkák még névlopásos vitában is állnak velük. Még rosszabb a helyzet, ha a fajon belül plebsnek számító rétegeket nézzük, közös hitviláguk régóta vizsgálat tárgya: úgy hiszik, a szent csordát soha nem verte még meg senki, az mindig csak magát győzi le, legfeljebb a bíró szólhat esetleg bele a dolgokba. Félelmetes anyatigrisük azonban fáradhatatlanul küzd értük, pályán, pályán kívül. Szájából félelmetes fegyvert lövell ki minden támadójára, ami aztán SAF-bázis reakció formájában rendszerint jobblétre szenderíti a rosszakarókat.

Támad!

Az állatfaj kifejezett ínyencnek számít, silány táplálékkal nem éri be. A másnál luxuscikknek számító BLeség náluk megszokott élelmiszer, azonban a fajta fiatalabb egyedeinek rendszerint a FÁ-val kell beérniük. Rendkívül szapora népség, amelyet nagyfokú tűrőképessége tesz lehetővé: a sarki hidegtől a vietnámi piacokig mindenütt megtalálható, azonban igazán nagy számban Anglia ad nekik otthont. Ők a fajta igazi csúcsragadozói, hetente egyszer (egyes alkalmakkor többször) közös vadászatokat is tartanak.

Mindenütt ott vannak

Ám még pár szó általánosságban: ellentétben más fajokkal, arcméretüknél fogva nehezen látnak, ami nemegyszer az objektivitás hiányában nyilvánul meg. Mindent meghallanak, különösen a negatív hangokat. Nemtetszésüket először morgással, majd a helyzet eszkalálódásával további eszközökkel igyekeznek kifejezni: habzó szájjal és köpködéssel (ld. még láma szócikk) próbálnak felülkerekedni a nemkívánatos elemeken. Hangjukat tekintve elmondható, hogy messziről hallatszó, éles, sőt egyenesen fülsértő, irritáló gargalizálás tör fel belőlük, ha szólásra nyitják szájukat.

Borzasztó hiú lények, nem csoda tehát, hogy nem tekinthetjük őket közkedveltnek. Charles Darwin 1859-es “A fajok eredete” című munkájában már említi, hogy a faj agytérfogata és hangerőssége közt fordított arányosság áll fenn. Ezt később számos tudós igazolta, legutóbb liverpooli szakértők erősítették meg a neves angol kutató sejtését.

Mindenre kaphatóak

A fajtának azonban léteznek speciális, úgynevezett atipikus egyedei is:

1. Ryan Giggs

A fajta egyetlen példánya, akit még a legnagyobbak is elismernek. Szinte minden más kérdésben hatalmas vita uralkodik a tudományon belül, kivéve az ő érdemeit érintőket. Olyan ő nekünk, mint a pártfinanszírozás kérdése a parlamentnek: az egyetértés fényes tüze hatja át.

2. Wayne Rooney

Habár sokáig vita tárgya volt, egyáltalán a fajhoz tartozik-e (feje alapján egyértelműen), azonban hosszas vajúdás után végül nem került sor az egykoron annyira áhított operációra, amely nagy valószínűséggel egy spanyol királyi mutánst fabrikált volna belőle. Fürge állat, inkább erőből semmint fejből oldja meg ügyes-bajos dolgait (ez egyébként elég könnyen kikövetkeztethető abból a tényből, hogy nincs agya).

Csúnyák

3. Edvin van der Sar

Nagyranőtt, már-már égimeszelő, tekintete pedig mindent elmond: növényekkel, kisebb rovarokkal táplálkozik, de gyorsan repülő gyümölcsöket is előszeretettel fogyaszt. Egy érdekes tulajdonsága, hogy ezek nagyrészét elkapja, mégis mindig eldobja, elrúgja őket (ezt először Hollandiában fedezték fel állatkutatók)

Számos furcsa egyedet említhetnénk még, de a legrosszabbról, mondandónk szomorú tényéről, még nem szólottunk. Ez a rendkívül szapora (Távol-Keleten is gombamód osztódó) állatfaj másokat fenyeget már. Szemük vérben forog, érvelni ellenük nem lehet (észérvek what the fuck?), kíméletlenül letaposnak mindenkit, gyereket, nőt, békés nyuggert, négyes metrót, még a sört is megisszák (MÉG A SÖRT IS, HÁT NEM ÉRTED???) és már a liverpudlikat fenyegetik. Ezeket az ártatlan bárányokat, akik egész életükben a béke, a szeretet, a türelem, és a megértés manifesztációi voltak. Ezt a nyájat, amely még senkinek sem ártott, akik életükben egyszer voltak mérgesek, akkor is a vizes takarmányra panaszkodott egy Dolly nevű. Pedig itt mindenki egyenlő! Az egyik tizennyolc, a másik egy híján tizenkilenc. Felháborító! FEL-HÁ-BO-RÍ-TÓ!