This is Anfield!

A vasárnapi rangadóból alig ocsúdtunk fel, máris nyakunkon a következő meccs, így csak röviden fogom összegezni a vasárnap történéseit.

Elképesztően fontos rangadót nyertünk meg a City ellen, ami Jota sérülése ellenére is, pozitív szempontból lehet sorsfordító az idei szezont tekintve. Ehhez azonban elengedhetetlen a West Ham elleni szerdai győzelem, de ne rohanjunk ennyire előre, nézzük meg inkább, hogyan alapozta meg a hatékony védekezés a vasárnapi győzelmünket:

  • Az első és legfontosabb dolog, hogy Alisson megint zseniálisan védett, és az ellenfél 5 lövését is hárította. Haaland második félidei lövésénél különösen nagy bravúrt mutatott be.
  •  A mezőnyben jelentős részben átadtuk a teret a Citynek, ami egyik oldalról az ő játékuknak, másfelől Milner csapatba kerülésének volt köszönhető. Ezért mélyebben és szűkebben védekeztünk, így nem nyíltak nagy terek, ahová befuthattak volna az ellenfél gyors játékosai. Ezen felül felépült Robertson is, aki régi önmagát idézve semlgesítette a bal oldalon Cancelot, és folyamatos felfutásaival támogatta a támadásvezetést.
  • A csapatszintű védekezésnek köszönhetően a két középső védőnek kevesebb területet kellett bejátszania, így közelebb tudtak helyezkedni egymáshoz, ki tudták segíteni egymást a meredekebb helyzetekben. A Gomez – van Dijk páros már korábban is bizonyított, most is remekül állták a sarat. Az angol annyira meggyőző volt, hogy ha képes lenne ilyen teljesítményt nyújtani a következő hetekben, simán lehetne helye a vb-re utazó angol keretben is.
  • A két hatosunk remekül szűrt a védelem előtt, de remekül zárt vissza melléjük a két szélsőnk, ami szintén kiegyensúlyozottá tette a csapatszintű védekezést. Különösen Jota volt kiemelkedő a védekező mutatókban, aki 4 kulcspassza mellett 5 szerelést mutatott be, és 8 párharcot nyert meg a mérkőzés folyamán. Nagyon fog hiányozni, de remek lehetőség lesz ez Carvalhonak a bizonyításra. Egyébként Elliot is sokat lépett előre a védekezés tekintetében, nem egyszer saját tizenhatosánál szerelte Fodent.

  • Csapatszinten a 4-4-1-1-es védekezés, ami nagyon néha 4-1-4-1-é alakult, feküd a brigádnak, különösen Szalah lubickolt a középretolt szerepben.

Ennek a masszív védekezésnek volt köszönhető, hogy végre nem kaptunk gólt a mérkőzés ellején, és az elmúlt másfél évet vizsgálva rekordalacsony xG-n tartottuk a City támadóit (0,94 xG) a mérkőzés végéig. Ez volt a nulladik lépés ahhoz, hogy szépen felvegyük a játék ritmusát, és az idő előrehaladtával helyzeteket tudjunk kialakítani (2. vizuál, Gameflow).

Ezen helyzetek egyikéből végül Szalah gólt szerzett. A Rangers elleni meccs után újra középen kapott szerepet, ami Jota és Diaz sérülése után nehezen lesz fenntartható, hiszen Szalah maradt az egyetlen szenior szélső a csapatban. Meglátjuk, mit talál ki erre a szakmai stáb.

A remek teljesítmények ellenére, simán lehetett volna döntetlen a meccs, gondoljunk csak van Dijk utolsó pillanatos mentésére, Foden kapuval szembeni visszafordulására vagy Alisson nagy védésére Haaland lövésénél. De most nem is ez a lényeg. Sokkal fontosabb az, hogy végre a teljestímény rendben volt, megmutatták a srácok, hogy van bennük bőven, és továbbra is versenyképesek a legmagasabb szinten is. Ezt az önbizalomlöketet kell meglovagolni, és valahogy kitartani a vb-ig, utána úgyis új bajnokság indul. Egyébként a sérültek miatt szépen fogynak a vb-n résztvevő játékosaink, tavasszal meglátjuk, ez előnyt jelent-e majd nekünk. Szerdán folytatás a West Ham ellen.

És végül kis kitekintés a hétre: a napokban Szücsivel és Gringow-val tolunk majd egy podcastet az aktualitásokról, míg Glen készül a kövi longformmal a Patreonra, ahol a zsúfolt focinaptár hatásait vizsgálja.