Fulham kiharang

Lehet-e lófasznak nevezni a ló lába között található, szaporodásra használt tömlő alakú eszközt? Szerintem igen, lehet még belőle a jövőben kockajáték hülyegyerekeknek, nőnapi ajándékcsokor, papucs orrán pamutbojt. Igaz, szezon elején vagyunk, ezért még nézegetni, nyalogatni, játszadozni vele sem nagyon kell, meglátjuk merre felé kókad a tizedik forduló után. Attól még viszont az marad pőre valójában, ami: A Fulham elleni meccsünk. 

Azon gondolkoztam, mekkora szopó is mentálisan egy ilyen szezonkezdet. Képzeljük el egy pillanatra, hogy mi vagyunk John McLane (nyilván nem ez az első alkalom, amikor így teszünk), kopik a sármos mosoly az arcunkról, de végigküzdünk egy közepesen jól megvágott 90 percet, nyomjuk a klímaszerelést keményen, kondenzvíz rendben, befújási szint optimális, hideget tolunk motherfucker. Lekúrunk valami formát a Minamino toronyból, pokrócot terítenek a hátunkra mint standard pszichoterápiás protokoll, leülünk egy pillanatra és becsukjuk a szemünket: na ez azért durva volt. Másnap kinyitjuk, anyád, Die Hard 2, here we go again. Mint valami fosul sikerült idétlen időkig. Én is így érkeztem meg ebbe a szezonba, bazmeg, még alig ment le a pulzusom a fasszopó shittytől, hogy kettőről megfordítják, Salah gól, lehet, hogy bajnokok vagyunk, de majd a Madrid ellen, bazmeg, éééééés itt vagyunk máris a Fulham ellen, kezdődik az egész elölről. Hát a kurva faszom se akarna egy ilyen után újra nekiállni a hegymenetnek, meg egy 60 nemtudom hány meccses szezonnak, meg VB-nek, nem is vagyok profi focista, teszem hozzá gyorsan. 

Viszont empatikus-kanpatikus is csak félig, mert bár megértem, hogy hosszú volt a tavalyi szezon, de ezek profi focisták, de azok is emberek, meg már megnyertek mindent is, de vannak újak, szóval ez nem egy egyszerű libikóka. Szerintem magán a story lényegén, mint régóta fennálló lelkisegély ökörköri kör már túl vagyunk: Ez a meccs így zusammen alulteljesítette az elvárásokat, voltak benne jó időszakok / pillanatok / megmozdulások, de nem pont ilyen szezonnyitót akartunk mégha láttuk is már a csapatot így játszani. Akkor általában azt mondtuk, hogy legalább nyertünk, és a nagy katartikus(nak ígérkező) végcél és a szezon hosszúsága / sérülések miatt el tudjuk engedni a játék minőségét – most viszont nem nyertünk, ezért ott maradt mindenkiben az a feszkó, amit más esetben ilyenkor egy vállrándítással leteszünk és nézünk előre.

Most tudnék ezen derpegni, hogy hogyan volt szar és miért. Hogy leülök bazmeg szombaton, napsütés, végre egy kis nyugalom, feljutó csapat ellen játszunk gyakorlatilag gálakezdővel, erre azon kapom magam, hogy a tizedik perc környékén már azt lesem mikor lesz félidő, mert ebből a meccsből menekülni kell bazmeg, annyira nem vagyunk ott. Mindent lehet ilyenkor rajzolni, hogyan álltunk fel mi (4-3-3, nebassz), mit léptek erre ők, kinek mi volt a masterplanje, valójában nem ezen a szinten dőlt el a story. Klopp nem nevezett senkit néven, de szerinte is valamiért más / rossz mindsettel voltak fent emberek a pályán, ez nem az az intenzitás, akarat volt, mint amit megszoktunk. Én külső szemlélőként csak annyit láttam, hogy egy nagyon tudatos, motivált, harcos Fulham elég rendesen csicskította gyakorlatilag az egész csapatot, külön élvezettel csapva szét a kedvetlen öregemberekből álló középpályánkat. Az összképen sajnos nem sokat segített, hogy a hasonlóan intenzív sportmozgásra már kevésbé hajlamos Bobby, bár az okos, önzetlen passzaiért szeretjük, az első félidőben ha jól emlékszem átadásai összvissz 2/3-át baszta el ortó módon, egymás után többször.

Félidő végére / második félidőre azért javult a helyzet, nem utolsó sorban azért is, mert a Fulham is gameplant váltott: lehet sejtették, hogy ilyen intenzitással nem megy végig a 90 perc, hagytak több területet, próbáltak abból kontrázni. Persze, voltak kapufák itt is meg ott is, voltak helyzetek, plusz szerintem nagy dolog, hogy Nunez meglőtte az első akciógólját, ez csatároknál azért fontos lélektani léc amit meg kell tudni ugrani. Egyik oldalon röhögtem, hogy kiket cseréltünk be a középpályára, másik oldalon ha sokkal többet nem is tudtak beletenni, rontani se rontottak az összképen, ami kevésbé nekik dícséret, mintsem a kezdő középpályás hármasnak kritika. Jár a simi tőlem egyébként Salahnak, aki szemre nem akart mindig minden lövést elvállalni, elég alázatosan csinálta a dolgát a jobb szélen még úgy is, hogy soha nem álltunk nyerésre ezen a meccsen. Másik végen viszont kimarad a keksz-körből almighty VVD, soft-tizi vagy sem, Mitrovic azért nem egy Vini Jr, nyugodtan meg lehetett (kellett) volna kajálnia egy az egyben. 

Mi mást mondjak ezen a ponton, mint maga Klopp: “The performance was a defeat – the result is not a defeat but the performance was a defeat and that’s why we have to figure out what happened.” Trú. Nem a taktikával, nem az emberanyaggal, hanem valamiért a fejekkel / formaidőzítéssel volt a gond. Emberanyag? Öreg középpálya? Sérülések? Szemre továbbra is tartom, hogy az elvárásokat ilyen magasra toló Liverpoolnak kurva necces nekivágni ilyen középpályás sorral, benne a fejlődésben megtorpanni látszó CuJoval, a rehab és a kezdő között egy liverpooli karriert végigpingpongozó Keitával, egy visszatérő, de a kezdőbe / cserék közé bejátszani magát képtelen Ox-al, meg azzal a Milnerrel, aki ha eddig nem tanult meg, már nem fog tudni megtanulni focizni. Cserébe a kezdő középpályás sor se a jobbik felén van kisvirágú füzike teakeveréknek. Aggódni ezen nagyon nem aggódom, mert bár szemre ez így fos, Kloppnak (és a stábnak) nyilván van annyi kreditje, hogy tudjuk mit csinál, továbbmegyek, a Fulham meccsre jellemző szerintem főleg mentális parákat pedig ő tudja a legjobban megoldani.