Everton Kiharang

Sok szempontból emlékezetesek tudnak lenni ezek a városi derbik. Fokozott hangulat, sokszor egymáshoz közeli hely a tabellán, kupameccs, bármi, amitől másabb mint egy átlag fosfaraság valami Watford vagy Burnley ellen. Most az adta az extra tartalmat, hogy mindkét csapat a bajnoki táblázat végpontjára fókuszál, nagyon nem mindegy viszont, hogy melyikre.

Nade kezdjük is a kedvenc rovatommal, a hogyan is legyünk fasszopók című társasjátékkal. Kijössz a Pool (=bármelyik topcsapat) ellen idegenben, beállsz a szokásos buszba, próbálsz valami szögletet vagy szabadrúgást összekalamolni aztán majd csak lesz valami. Kapus nyakába ugrálás átlag 100 kiló fekete színhússal per fő, ellenfél kontráknál sárgalapért labdával futó lecsapkodása, kicsi faultokkal játéktördelés, ismerjük már a gameplant. Az első kapott gólnál enged egyet az ánusz szorítása, kicsit kijövünk a buszból, de csak mint amikor hugyozni megy az ember mikor lekéredzkedik a távolságiról. Második bogyó is bekerül a zsákba, na innentől ánusz elenged, lehet menni a pofonért, vagy csak simán szarni a meccsbe innentől keresztbe, ilyenkor jön 1-2-3 kapott gól, csak úgy grátisz. Nagy faultolgatás a második gólnál már megszűnik, indul a jópofizás, végén mezcsere, örök barátság, auramasszázs faszrátétellel, amit akartok. Nem lehet mindenki Soton meg Brighton, hogy csak úgy mit sem sejtve felmenjenek focizni, úgy, hogy a foglalkozásuk az úgynevezett focista. Hova is gondolunk.

Ennek az iskolának a másik tanrendje, amikor az intenzív bekkelést és játéktördelést kiegészíted enyhe fetrengéssel. Minden apró lökéstől földre mész, ott is maradsz arcot fogva (pedig a válladat lökték (azt is szabályosan)), de azért felkelsz egy idő után. Ilyen volt például a Wolves, akik bár nem voltak durvák, de majdnem sikerült 90 percet kiszenvedni a földön, csakhát jött Origi, de erről majd később. Ezt lehet még egyébként kicsit fokozni közepesen erős hisztizéssel, mert míg az első kategóriába eső tanyasi trollok inkább rúgnak, de legalább őszinték: Ennyit tudunk, felrúgunk, de semmi harag haver, kontaktsport, tudod. De ugye a hisztizők ezt nem így kezelik, sokkal fontosabb, hogy minden bírói sípszónál rohanjanak reklamálni, hátha halmazatilag kilesz a fasza a rigónak az élettel is és kevesebbet fog fújni ellenük, vagy értük, vagy egyébként bárhogy. És ennek a csúcsán van ugye az ATMA, az igazi fasszopó rohadék gennyes férgek, akikbe háború ide vagy oda, bármikor bele lehetne csavarni egy föld-levegő rakétacsokrot, csak mint emberiség ellenes jótett. Mint amikor a Power Rangers kizárólag tolvajokból, erőszaktevőkből, verőemberekből meg gengszerekből állna, és közepesen intenzív tájcsí mozdulatok után összeállnának egyetlen epikus bidé – WC csésze – fasztraktor robottá, hogy fröcsögő foshurrikánt bekurblizva basszák szét a város legszebb részeit.

Ezen ponton sétál be történetünkbe zsebredugott kézzel, az élet nagy összefüggésein merengő Frank Lampard. Akinek úgy áll az IQ-ja, hogy teregetni lehetne rá, amúgy is elegáns szervező középpályásként mocorogta végig nem elhanyagolható hosszúságú karrierjét. Persze, Derby, meg végtelen pénzből Dinamó bukta, mit is csináljon, most, hogy átvett egy jobb sorsa érdemes Nevertont. Mármint ez most ilyen szófordulat akar lenni, én spec a MU-nál is jobban rühelltem mindig ezt a kékszínű kedvencek temetőjét, kezeljük az utóbbi félmondatot is inkább a helyén. Az öreg Franknek lett volna lehetősége külföldre menni (ha már egyszer a világ minden nyelvét is beszéli), tanulni, foglalkozni magával, szemre inkább úgy döntött, hogy beül abba a kocsmába ő is, amiből a Stoke, a Burnley meg a többi nyomorult szokta lehívni a Pulis, Bagoly, Big Sam és hasonló arcokat. A közepesen püffedt alkesz fej már adott, simán el lehet még 30 évet pingpongozni a csampó teteje meg a kiesőzóna között. Piára lesz lóvé így is, mit kell ezen a focin ennyit aggódni? Na ott tartunk, hogy színre lép hardveres (kognitív, egyéb) képességek alapján szerintem a legjobb helyzetből induló Frank, szemléli egy kicsit ezt a szopófantom skálát amit korábban felvázoltam, forgatja, nyalogatja kicsit, majd azt mondja: “Hohó, fiúk, olyat nyomunk, ami eddig még nem volt!”

Mennyire kedvelem az embert. Merész, bátor, a letargikus helyzetre fittyet hányva igazi angolként a sport legszebb hagyományai lebegnek a szeme előtt! Ha elsüllyed is a hajó, kapitányként a végéig marad, közben a csapata utolsó pillanatig a legszebb klasszikus zenét játszva süllyed el vele együtt, ezzel is tanúbizonyságot téve sportszerűségről, emberségről. Mit neki holmi font milliók, fontosabb, hogy az embernek legyen gerince, emelt fővel állhasson bárki elé és mondhassa: Én kiálltam azzal, amit tudtam, az utolsó pillanatig küzdöttünk, de megmaradtunk sportembernek. Hát majdnem.

Everton taktikája, 2022, olaj, vászon

Ez kicsit inkább olyanra sikerült, mint amikor az elit bentlakásos iskolából még éppen nem eltanácsolt fiatal angol srác egy londoni underground technó buli mocskos, bokáig húgyban álló WC-jében vesz torokra erekció mímelésére csak helyenként alkalmas ötvenes német turistákat, hogy ebből szedje össze magának a következő adagra elegendő koszos bankjegyeket. Nem volt itt taktika, a szopófantom skálának megfogta az egyik végpontját és kiadta: Annyit fetrengjetek, annyit húzzátok az időt, ami még a minimális jó ízlés határán is túl van, aztán szorozzátok meg legalább hárommal, majd folytassátok még egy kicsit. Az egyébként focizni tudó kis gordongekkó akkorákat homorított a kurva nagy semmire, hogy attól még lányligában is küldenek a meccs végén egy ajándék alapozót a rózsacsokor mellé, a kazincbarcelonai méhtelep logisztikai menedzserének stílóját hozó Richarlison meg fetrengésben próbált új rekordot hozni. Egyébként ez utóbbit nézhetjük onnan is, hogy elősegítette a megfelelő szabályozó testület munkáját: Régi vágyam válna valóra, hogy ha valaki nem kel fel 10 mp után a földről, akkor kötelező ápolás, ha be kell jönni ápolni, kötelező egy perc várakozás az oldalvonalon, majd minden újabb sérülésnél plusz egy perc várakozás az előző időtartamra még rá.

A hadrend és az elképzelés a heatmapről is könnyen leolvasható

Ez még így magában egyébként kevés is lett volna az üdvözüléshez, kellettünk ehhez a meccshez mi is. Szokásos lemez: A nagy meccs, intenzív fókusz után lézengés a pályán, rossz döntések váltják a lecsúszott labdákat, hömpölyög a frusztráltság a csapatrészek között. Trentnek nem hogy jó megmozdulása, de értelmes gondolata nem volt egy darab se az első 35 percben, de úgy általában húsz percet kellett várni, mire fel tudtam jegyezni az első olyan időszakot, amikor azt lehetett mondani, hogy valamennyire koherens támadásokat vezetünk. Kurva nagy lófasz volt és sarki fény az első félidő, ami annyiban változott csak a másodikra, hogy a Neverton még egy fokozottal jobban beseggelt a kapuja elé, így kb az ellenfél támadó harmadáig ment fel már Matip és VVD is, nem felváltva, hanem egyszerre. Ebből próbáltak meg szórványos kontrákat vezetni, első félidőnél több, de még mindig mérsékelt sikerrel. Egyébként vicces, mert ha valaki, akkor én mindig gond nélkül elismerem, ha valami softot fújnak nekünk, de hogy hogy a kurva anyámba tud felmerülni bárkiben, hogy a Matip eset tizi volt, azt nehezen tudom felfogni, sokadik nézésre se. Érzésre kicsit az Aston Villa elleni 2019-es meccs jutott eszembe, ott is ment az egykapuzás, majd jött Robbo és egy szerecsen legény. Utóbbi már tényleg csak hab volt a tortán, én már megkaptam szülinapra az Origi mezt asszonytól (innen is :* szücsinek a support), ha valaha akartál kedvelhető Balotellinek szurkolni, akkor még most szállj fel szerintem  bandwagonra, talán van még egy-két állóhely az ajtó mellett. Oké, Nyaliszont még be tudom számolni, hunyorítva kicsit.

Egyetlen szerencse, hogy minden féregségük ellenére erre a meccsre csak a fetrengés volt a masterplan, az egyébként szokásos lábtörő buziskodásukat nem vették elő a végén se, amitől bevallom aggódtam kicsit. Viszont imára kulcsolom a kezem, hogy valahogy sikerüljön megmatekozni, hogy kiessenek a gecibe, még annak az árán is, hogy ez egyébként a másik szennyedék, a Burnley bennmaradását jelentené. Nálunk így nagy baj nem lett, maradhat a szemünk a végcélon, mégha – egyelőre – nem is csak rajtunk múlik a dolog.