A lecsúszott nagybácsi

Jó erőben volt néhány éve, de azóta a rendszeres pia lezüllesztette a nagybácsit. Az Everton sanyarú helyzetéről összefoglalóan, derbire hangolódva.

Nekem anno a derbi még a Rafa-Moyes-féle összecsapásokat és az érzelmek netovábbját jeelntették, ami egy futballmeccsbe angol úriemberektől és favágóktól még belefér. Valahol még a BR-Martínez latinul egymást másolás időszakából vannak meg ezek a valóban izgalmas kék-vörös meccsek emlékben. A 2013-14-es idény már-már a 80-as éveket idézte meg, bár azért kicsi minta lett és 2.-5. hely, nem 1-2-es versengés.

Szóval utána én kicsit elvesztettem az Evertont. Sok favágójuk lett, néhol gusztustalanul rúgdosott néhány gusztustalanul kinéző focistájuk. Martínezt elküldték, sosem fogom megérteni miért, mindegy. Kipróbálták Koemant, nyilván fuccs. Hol nem? Aztán Big Sam-mel már olyan szinten tolták be a saját seggükbe a duplacsövűt, hogy Liverpool vörösebbik feléről kuncogással telten lehetett szemlélni. Jött aztán Marco Silva, hátha megint a latinos vonal, hát nem. És akkor újabb nagyszerű ötlet, toljuk meg a sokszorosan kiégett drága nyugdíjas edzőkkel. Ancelotti köszönte szépen a másfél évnyi zsugát fontban, kihozta a 46%-os nyerési mutatót KPI-ok szerint egy szar csapatból. Benítez meg jött érzelmektől így is meg úgy is fűtve, aztán valszeg már mindenkorra írta ki nevét az elitből. Aztán meg hoznak egy Lampardot mint a megmentő a kiesési zóna elől. A feladatra, amire mindig a 60+-os tokás angol edzői elitből kell hozni egy tagot. Szegény Frank 38%-os nyerési mutatóval még nem is annyira szar, főleg, hogy a csapatot is csak úgy kapta és Benítez 31-ét eléggé veri. De még mindig ott táncolnak a piros vonal felett pár pontocskával éppenhogy.

Utáljuk őket, de azért a derbi az derbi, meg 96 és satöbbi közös családi históriákkal. Kicsit bevallom szomorú ezt a szenvedésüket látni. Kell az Everton mint lúzer középcsapat, akik extra boostot adnak, ha szétcsapjuk a seggüket.

Úgyhogy amíg mi a világ elitjében gyufaszálakon táncolunk, hogy PL és BL vagy egyik sem éppenhogy vagy permutáció a hazai duplakupával, addig a big brother vagy kiesik vagy éppenhogy nem. Kemény ügy.

És hogy tetézzük, érdemes Tifo helyzetjelentését is végignézni a kiesés lehetőségének kardja alatt. Egyrészt ha ugye egy statisztika alapján akarunk képbekerülni egy mai fociklub pénzügyi heyzetéről, akkor megnézed a wage/revenue mutatót. Egészségesen ez 50, max 60% körül van és akkor stabilan él a klub. Evertonéknál 89%. Áucs. (Fradi 102, khm.) Vegyük akkor hozzá, hogy az FFP szabály elég sanszos megsértése is el fog jönni: az elmúlt 2 évben 252 milka veszteséget sikerült termelni eme remek csapatnak, míg a PL szabálya 105-öt enged 3 év alatt. Ilyen-olyan kiskapuval nem kell azért majd 150 milla nyereséget tolniuk idén, de a stadionelszámolás, covid-felmentés stb összegzéssel is olyan 100 körül tudnak leírni. Szóval megszorítás, na az náluk biztos lesz. Sok játékos kipörög majd, néhány bent ragad magas fizuval, transzfer window nettó költés pedig felejtős.

Kisebb lesz a mosolya, még akkor is, ha nem rúgják ki.

A kiesés szelének orkánosságát pedig a következő számokon érdemes érezni. Wilsonék szerint ha kiesnek, az kb. 120-150 milkás éves bevételkiesés alapból. Ehhez jönnek olyan finomságok, hogy most nyáron jár le a szponzori szerződésük évi 10 millás értékben a Cazooval. Champo csapatok átlag 875 ezres dealeket kötnek… Na ezekkel a mínusz sorokkal pedig fixen megkapják a kb. 80 millás ffp büntijüket. És akkor hajrá, csórikáim, nyomjatok egy szezont, amivel egyből visszajuttok a második ligából, különben hosszú sivár évek jönnek.

Ez most történelmileg kritikus néhány meccs az evertonnak.

Úgyhogy tesóéknál van tétje rendesen. Ezért is tartok ettől a derbitől. Nem hiszem, hogy nagyon más eredmény születhetne, mint a MU ellen, de azért ilyen égő seggel máshogy fognak felmenni az ellenfél térfelén, mint az a banda, ahol már nyaralnak elfelé a fix konfligás klubtól. Remélem csapjuk őket, aztán meg Churchill, kék pajtásaim.