Oh Mané, Mané

Hiába lőtt két gólt és osztott ki egy gólpasszt Szalah, hiába rukkolt elő zseniális teljesítménnyel Thiago, hiába játszott szenzációsan Diaz, nálam Mané a meccs embere. Nem feltétlenül csak a kedd esti teljesítménye miatt, hanem azért, amit az Afrika Kupa óta nyújt. 2016-os érkezése óta játszott a jobb-, majd a bal szélen, most pedig Bobby helyén virágzik újra így pár nappal harminc felett. Oh Mané, Mané.

Zseniális meccset játszottak a srácok kedd este az ősi rivális United ellen. Kérdés, hogy jelenleg egyébként ez, vagy a City elleni az igazi rangadó. A 9-0-ás bajnoki összesítés arra enged következtetni, hogy inkább utóbbi lesz az. A tavalyi szezon végén a United végzett a második, míg mi a negyedik helyen, de igazából ez egy egyszeri kivétel volt az elmúlt évek mintájában. Az utóbbi időszakban teljesen más irányba tart a két klub: mi az FSG – Klopp érában egyértelműen a csúcsokat ostromoljuk, történelmi tettet hajthatunk végre azzal, ha megnyerjük mind a négy kupát az idei szezonban. Erre egyébként kicsi esély mutatkozik – a City miatt a bajnokságban – , de némi azért mégis csak akad. Ezzel szemben a United az öreg SAF óta teljes mélyrepülésben van. Darth Mounak igaza lehetett azzal, hogy a bajnokságban a Uniteddel elért második helyezése volt pályafutása egyik legnagyobb eredménye.

Visszatérve magunkra, a korszakos csapatban nyújt az elmúlt időszakban klasszis teljesítményt Mané, aki Bobby öregedésével, Jota pici formahanyatlásával (pár éve mennyire szerettünk volna egy 21 gólos, szar formában lévő csatárt, nem hogy cserecsatárt), illetve Diaz érkezésével középre kerülhetett. Remekül lép vissza, így teremtve emberelőnyt a középpályán, jól tartja meg a labdát, gólokat lő, gólpasszokat ad. Ha Kane-nek hívnák, és angol lenne, akkor tuti ilyenek jelennének meg róla a brit sajtóban:

Nem bántom Henry-t, jó cuccokat szokott tweetelni, de ha nem tesz ki valami Manészopó posztot hamarosan, kikövetem,  és Ti vagytok a tanúim.

Érdekes dilemma előtt állunk a nyarat illetően, mivel a régi fron3 mindhárom tagjának 2023-ban jár le a szerződése. Eddig úgy voltam, hogy Szalah-val hosszabbítani, Manét pedig eladni kell. Mindkettőt nem tudjuk megtartani, Szalah klasszis, Manénak pedig van némi piaci értéke, így ez lehet a racionális döntés. Ezen felül Firminonak kipöröghet a szerződése. Viszont Mané mostani formáját látva és a lehetséges fejlődési lehetőségeket figyelembe véve nem ennyire egyszerű a matek. Wardnak nem lesz túl könnyű első nyara sportigazgatóként Liverpoolban. Mané formáján kívül továbbra is Thiago (15 hosszú labdájából 15 pontos volt a Untied ellen, hát az mi?)  és Fabinho elérhetősége határozza meg alapjaiban a szezonunk befejezését. Emiatt egyébként én kihagynám  a spanyolt a hétvégi csapatból, de ez túl óvatos hozzáállás lenne, szóval meg tudom érteni, ha kezdeni fog. Ami a meccsterhelés menedzselését illeti, erre nagyon oda kell figyelnie a stábnak, hiszen a City elleni bajnoki meccsen tökéletesen látszott, hogy amint picit fáradtabb a pálya közepe, könnyen szoppantyú alakulhat ki.

Ami a Unitedet illeti, nem voltak túl erősek, az első félidőben egyenesen szörnyű teljesítményt nyújtottak. Kértem az Xfb-s srácokat, hogy na ugyan generáljanak már egy pass-networköt kis közösségünknek a United első félidei teljesítményéről, de Phyton hibaüzenet dobott, mert nem volt egyetlen olyan passzkapcsolat sem az első félidőben, ahol két játékos legalább öt pontos passzt tudott volna adni egymásnak. ÖTÖT, nem tízet vagy húszat, ÖTÖT! A PL-ben! Egy “rangadón”! Azért ez elég kemény. Ezért sajna be kell érnünk a teljes mérkőzésre készített ábrákkal.

Elég jelentős dominancia. A United nem túl acélos teljesítményéről egyébként írtak az Athleticen is, érdemes elolvasni, de két dolgot azért kiemelnék:
1) Az első gólunk előtt vicces látni, ahogy Pogba a bírót fogja;
2) A United a letámadásféleségével – tudatosan, vagy tudattalanul – a jobb szélünk felé akarta terelni a labdakihozatalt (ezen szintén jót nevettem).

Időközben náluk kinevezték Ten Hagot. Ha nem kap időt, anyagi támogatást és megfelelő jogokat a klub teljes átalakításához, akkor gyorsan léket kaphat az a projekt is, de nekünk ezen most nem kell agyalni. Vasárnap folytatjuk az Everton ellen.