COVID meccs

A jelenlegi állás szerint ez a meccsünk itt, a nagy COVID hullámban meg lesz tartva. Az FA-t sem érdekli ki küldünk pályára: a lényeg, hogy a meccs meg legyen tartva. Igazából senkinek sem hiányzik még egy elhalasztott találkozó, pedig várhatóan az omikron hullámban lesz még ilyenben részünk. A szokásosnál is durvább, sűrűbb tavasz várható tehát ezekkel a pótlásokkal.

Jellemzően a harmadik-negyedik vonalban szereplő kiscsapat a Shrewsbury Town. Most már 6-7 éve a harmadik vonalban nyomulnak változó eredménnyel, de jellemzően a harmadosztály vége felé szoktak a szezon végén éppen bennmaradni. Angol edzőjük van, aki általában az angol 2.-3. osztályban végzi tevékenységét. Jellemzően brit vagy volt brit gyarmati játékosaik vannak (bár mondjuk jelenlegi kapusuk pont Marosi névre hallgat. Ő viszont nem magyar, hanem szlovák). Ennek fényében egy igazi brit kiscsapattal van dolgunk, ennek minden pozitív, de inkább negatív jellemzőjével.

Ha nagytotálban nézem, ezen a meccsen így is, úgy is főleg ifik játszottak volna. A nagy kérdés Kikrby lezárásával és a saját COVID hullámunkkal, hogy ki lesz az az edző, aki éppen leülhet a padra, ki az, aki felkészíthette a fiatalokat erre a meccsre? Kik is azok az ifjak, akik éppen játszhatnak? Nekem majdnem mindegy, hogy felnőtt meccset már látott fiatalok fognak szerepelni (Kaide Gordon, Elijah Dixon-Bonner, Billy Koumetio, Nathaniel Phillips, Caoimhin Kelleher, Conor Bradley, Neco Williams, Tyler Morton) vagy az U18 vagy az U16-os csapat lép pályára. Az összképet nézve bármely fiatalnak hasznos rutinszerzés lehet egy felnőtt összecsapáson szerepelni. A jelenlegi COVID hullámban viszont – sajnos – másodlagos szempont annak optimalizálása, hogy melyik fitalanak a leghasznosabb ez a tapasztalat: kinél lehet látni, hogy esetleg megragadhat a csapatban vagy lehet jelentős eladhatósági és értéknövelő ez a tapasztalat. Fontosabb szempont, hogy minimalizáljuk az elhalasztott meccsek számát, hiszen már most is elég brutálisnak ígérkezik a menetrend az eddig elhalasztott találkozókkal is. Hiába, az Arsenal meccs is ide, januárra halasztódott.

Összességében remélem, hogy a fiataljaink szereznek egy kis tapasztalatot, a COVID- járványunk meg nem súlyosbodik a meccstől. Amennyiben ezek teljesülnek, akkor azt gondolom, elégedettek lehetünk.