Soton összefoglaló

Kicsit ilyen túlpihent másnapossággal ültem le megnézni A Soton elleni meccsünket, azzal a félig lehúzott redőny típusú szemhéjjal, amikor bármelyik pillanatban beüthet egy tíz perces szundi. A második félidő végére majdnem sikerült is proper bealudnom, inkább az a gondolat tartott ébren, hogy “hallod néger, végre egyszer nem kell izgulni, foci is van, élvezd már ki baszod”, szóval jelentem alássan becsülettel végigtespedtem ezt a kilencven percet. Mondanám, hogy a csapat is, de ez egy elég erős csúsztatás lenne még tőlem is. 

Nálam két fő jellemzője maradt meg a meccsnek: Az egyik, hogy mennyire pörög maga a csapat egy utazásos BL hétköznap után, a másik, hogy mi volt a Master Plan Haselnuss részéről. Nagyjából az látszik az idei csapaton, hogy támadójátékban (kialakított helyzetek, gólok, Xg, stb) vezetjük a ligát, védelmi mutatókban azért vannak hasonlóan jók / jobbak. Most azt nem nyitnám ki így mélyen, hogy egyébként mennyire is reális az, hogy közel hasonló XgA-ra harmadannyi gólt kap mondjuk egy Dinamó, meg hogy ennek a mutatónak mik is egyébként a statisztikai nehézségei. Maradjunk inkább a mi térfelünkön és állapodjunk meg abban, hogy elég meghatározó a jelenünkben, hogy hogyan is működik (vagy nem) a FB + CM kohézió védekezésben. Értem ez alatt, hogy Robbo és Trent epic módon termelik a gólpasszokat a szélről, szépen, begyakoroltan, ütemesen mennek fel, aminél az a bevett gyakorlat, hogy főleg a CM biztosít mögéjük. Igen ám, viszont ha olyan CM-ekkel vagyunk tele bevethető fronton, akik inkább a támadásban erősek, kevésbé a visszazárásban (mégha adott esetben ez is lenne a feladatuk), akkor azért könnyebben magyarázható, hogy marad betömetlen lyuk a FB-ek mögött. Mondjuk ha inkább játszik Ox meg Keita, meg mondjuk Fabi sérült / nem elérhető és a helyén játszik Hendó ezáltal ő (mmint Hendó) kiesik ebből a szerepkörből, akkor azért nem nagy ugrás összerakni, hogy innen is jöhet a rengeteg kialakított helyzet nálunk, cserébe sok jó minőségű helyzet az ellenfélnél. Ilyenkor pont kurva jó lenne Gini az ő “szürkeségével” meg törhetetlenségével és munkabírásával, de a másik oldalon meg ha szezon előtt szólnak Kloppnak, hogy baszki ez lesz, akkor lehet történik itt valami. Tough luck. Azon meg szerintem felesleges mekengeni, hogy kellett volna-e venni CM-et, vagy nem: Messze még a szezon vége, plusz ha sikerült felépíteni egy brandot arról, hogy csak akkor és azt igazoljuk, aki _nagyon illik / kell a rendszerbe, nem a Gini pótlás volt az a kérés, ahol szerintem All-inezni kellett volna. Ettől függetlenül nyilván örültem volna, ha érkezik ember, de azt is el tudom hinni, hogy nem volt a paramétereknek megfelelő. Maradva még ezen a szálon egy fél gondolatig: A West Ham ellen is látszott, mennyire mennek rá a kialakul szabad területekre, Porto ellen dettó. 

Haselnuss és bandája se herevakarással tölti a hétköznapjait (vagy nem tudom, lehet nem csak azzal), youtube-ot ők is láttak, össze is állt tehát (szerintem) a Nagy Terv: Három CB, így ha a wingbackjük fent marad, akkor is marad ember 1-1ezni és lassítani Salaht és Manét, míg négy védővel ha fent marad a FB, akkor dőlhet a dominó. Cserébe támadásban a WB szabadabban tudja támadni azt a területet, ami potenciális marad Trent és Robbo mögött, pár húzásból fel tudnak érni és kontrázhatnak. Na ez így papíron szép és jó (csak a focit füvön játszák), amit kurvára nem értettem, hogy ha tényleg azért kellett ez a figura, hogy a WB-nek legyen szabadon tere, akkor mi a fodros fasznak kellett kiállni ránk gyakorlatilag telibe? Értem ez alatt, hogy a támadó hármas végig támadta védőket (vagy akár a kapusunkat), de ha a kapust nem is, akkor is nagyon közel helyezkedtek mindig a két CB-nkhez, plusz ugye a közéjük visszalépő 6-osunkhoz. Továbbmegyek: A két CM-jük, plusz a WB-ek is vastagon jöttek be mi a térfelünk feléig is, hogy megnehezítsék azt, hogy földön ki tudjuk hozni a labdát. Marad hát az ívelés, és akkor a három CB-jük fejjel megeszi a mi támadóinkat, fordulhatnak ők, ennyi. Gondolom. De ha ez a terv, és tényleg mondjuk labdát szereznek, mert elpasszoljuk / elrontjuk (volt is erre példa), akkor ha magasan megszerzik a labdát, pont kurvára nem lesz semmi terület a mi FB-jeink mögött, mert még el se indultak támadni. Lehet az volt a terv, hogy a CM / FB közti kényszerítőt presszingelik meg erősen, labdátszereznek és mennek a FB mögé, tudja a fasz. 

Egy kép elég is, gyakorlatilag az egész félidőt leírja: Három támadó nyomja VVD-Konaté duót, középen nem lehet megjátszani Fabit (a támadó hármas középső tagja fogja a passz sávot), szélre lehet csak játszani a labdát, amit egybő támad a WB + jönnek a CM-ek is vastagon. Ja, és ez az első gól előtti szitu.

Ez egyébként a 2/B, hogy tök jó, hogy kevered a kártyát, kirakod a Liverpool fogó dekket, csak ezt úgy akarta megtolni Házelnyuszi, hogy így feljött ránk direktbe. Ez kurva jó, csak azért be lehet látni, hogy ha focizni akarsz egy Pool ellen, nagyjából fele annyira összeszokott, de legalább 200-300M-el deficites kezdővel, abból azért nagy százalékben szopó lesz a vége. Nem is gond, én tökre adom, ha inkább focizni jönnek a kicsik ellenünk, mintsem buszozni meg törni-zúzni, ne értsétek félre. Lehet úgy voltak vele, hogy a szopó valszeg úgy is kinéz, miért ne  próbáljunk meg valami funkyt, hátha bejön mondjuk egy gól, egyet tuti, hogy kapnak, és akkor talán egy döntetlent össze lehet harácsolni, ha meg nem, legalább állva halnak meg. 

Nálunk érzésre hasonló állapotok uralkodtak, mint itthon a kanapémon: Karikás szemek, enyhe fáradtság, közepes kedvetlenség, dehát mozogni kell mert fizetést kap érte az ember. Szerintem nálunk az volt a terv, hogy az első 20 percben majd tilitolizgatunk kicsit, úgy is bekkel majd a Soton, meccs közben felvesszük a ritmust meg az ütemet aztán szerzünk egy gólt a félidő végén egy Trent beadásból és lehet menni szunyálni haza. Ez az előbb említett feltolt Soton miatt eléggé megdőlt, nem is nagyon eset jól így a csapatnak, hogy bazmeg, ezek így akarnak is focizni. Volt pár érdekes megoldás Thiago, de Ali és akár VVD oldalán is, szóval volt pár olyan helyzet, amiben bőven benne volt a kapott gól. Ami ezt megakadályozta, az Mané elképesztő labdája (itt jön be, hogy mekkora rizikó is random betolni egy 3CB-s játékot, egy elváltás és pizsama), Jota érkezik, gól ide, nagy gond már nem lehet. Nagyjából ez volt az első félidő lényege: Maradt a nyomás Soton oldalról, amit viszont ha sikerült kijátszani, abból általában elég nagy helyzet lett azonnal. Maradtak hát ebben a leengedett kezes bokszolói stílusban, mi meg köszöntük szépen és rájuk is vertünk még kettőt a biztonság kedvéért. Amúgy kurva vicces szerintem, hogy mennyire tudja befolyásolni a játék képét, meg akár a meccse eredményét is pár apróság: Thiago rossz passzára nem ér oda Ali, akkor 1-1, ha kevésbé vezetnénk a tabellát vagy mondjuk tavaly lenne, vagy Ratkinson ülne a var szobába (megfelelőt kérem húzzátok alá), akkor az első gólnál simán bemondják, hogy dehát ez Manéról pattant ezért les, vagy a másodiknál visszafújják Trent kezezését. Máskor általában Thiago lövése is kifelé pattan, de nem most, három-null volt a szünetben és ezzel így kábé meg is lehetett nyugodni. 

Érzése ezt a Soton nem tette meg, még mindig kitartottak az eredeti terv mellett (igaz 2 CB-re váltva), hogy akkor ők maradnak fent, és intenzív focizás lesz itt. Aztán jött VVD gólja, ekkor végre értették a finom célzást, leálltak a mi térfelünkön a labdakergetéssel, maradt még bő fél óra közepesen intenzív fosfaragás, szórványos helyzetekkel, meg szokásosan későn érkező cserékkel, bár ez utóbbi inkább az én ízlésem, mint komoly kritika. 

Ha csak a statisztikát nézzük utólag, 4-0, 65-35% labdabirtoklás, 20-6 lövés, akkor ez egy ilyen sima sétának tűnik a parkban, közben párszor azért izzadhatott (volna) a seggünk, ehhez képest egy taktikailag és úgy abszolút értékben is érdekes és szórakoztató meccset láthattunk. A szokásos kiscsapatok elleni leülepedésünk (ami szerintem amúgy normális, nem lehet egy szezon összes meccsét ugyan olyan koncentrációval / intenzitással lehozni) azért is volt látványosabb, mert nagyon bátor taktikával jött a Soton, szerencsére viszont az összeszokottság meg a rutin azért bőven átlendítette a csapatot ezeken lokális minimumpontokon.