Kikötői vetélkedő

Szombaton a hagyományos délutáni sávban látogat Liverpoolba a déli kikötő csapata. Egy időben ők voltak a kedvenc bevásárlóterepünk, így szoros kapcsolat fűzi egymáshoz a két csapatot.

Hasenhüttl osztrák menedzser most már lassan harmadik éve ül a kispadjukon. Eddig csapata a középmezőny végén kullog: mondjuk az elmúlt néhány szezonjuk alapján ez nem túl meglepő, hiszen évek óta ilyen helyen végeznek a bajnokságban. Idén nyáron a piacon nem voltak túl aktívak, hiszen eladták Ings barátunkat, aki helyi házi gólkirály volt, no meg a védelmük közepéről Vestergaardot. Mivel mindketten 29 évesek, az érkezők pedig fiatalabbak, így mondhatjuk, hogy okos fiatalítást hajtottak végre. Mondjuk a minőség más kérdés, mert Ings-pótlékot a Champóból hoztak, és az érkező brazil középhátvéd, Lyanco neve sem mond sokat. Azt feltételezem, hogy a pozitív nyári mérleg a COVID-nak tudható be. Elég általános történet, hogy COVID rendesen bekavart az átigazolási stratégiákba. A Soton viszont nem rendelkezik óriási stadionnal, így nem kellene óriási COVID veszteségének lennie, de mégis azt látjuk, hogy az okos csapatok – márpedig ők az elmúlt 10-15 évben okos csapatnak számítottak – bizony elég visszafogottak voltak a “húspiacon”.

A középmezőny végi helyüket elég erősen alátámasztják a legalapvetőbb statisztikák, hiszen a 12 meccsen szerzett 14 pont, de a 11 szerzett gól is elég sovány. Ellenben a védelmük nem csapnivaló az eddig engedett 14 góllal: ergo van egy pocsékul támadó, de jól védekező csapatuk.

Mivel az idei Liverpool a bajnokság egyik legjobban támadó csapata, amely nem elit, de jó védelemmel rendelkezik, az összecsapáson így egy príma támadósor fog szemben állni egy jó védelemmel és egy pocsék támadósor egy jó védelemmel. Az álmoskönyv szerint ez jó lehet fiainknak. A hétközi meccsen lehetett volna erősebb a rotáció, de azért így, hogy  4-5 poszton nem a stabil kezdőnk játszott, nem nevezhető rossznak. Legalább ennyi kellett is. Az nagy kérdés, mit kezd a stáb azzal, hogy most mindenkinek egy bő hét alatt három bajnoki jön. Kérdés az is, hogy egy Everton elleni meccs megüt-e még olyan szintet, hogy miatta pihentessünk embereket.

Továbbra is azt gondolom (és ezen az Arsenal elleni meccs előtti két bajnoki találkozó botladozása csak erősített), hogy az ANK előtt maximálisan a bajnokságra kell fókuszálni. Most nem szabadna hibázni, hiszen az ANK Salah és Mané távozásával ki fogja csinálni az elit támadósort. Az ANK alatt fogatlan oroszlán leszünk, így akkor várható, hogy lesznek botlások. Azt gondolom, szezonunk sikerességében kulcskérdés lesz, hogy mennyire leszünk sikeresek a bajnokságban az ANK-ig. Remélem gyorsan feledtetjük az elmúlt két bajnoki fordulót. Kellene nagyon ez a mai meccs, hogy az Arsenal-verés után megnyugodjak.