Meccs volt, meccs lesz

Körülbelül ez a jelmondata az előttünk álló heteknek, hónapoknak. Ezért hát nem is lehet sokáig sopánkodni az elhullajtott pontok miatt, hiszen már itt is előttünk a következő feladat.

A Burnley elleni meccsről egyébként annyit, hogy elsőre nekem élesebbnek tűntek a srácok, mint a CP elleni meccs óta bármikor, így bár nagyon felbosszantott a vereség, valamelyest bizakodó vagyok. Azért azt fontos hozzátenni, hogy szegény TAA nagyon formán kívül van, ahogy OX is. Nem tudom utóbbival mit tudunk kezdeni a jövőben, mert úgy tűnik, hogy még a foghíjas középpályán sem jut neki hely, mi lesz később, amikor Fab és Hendo is visszatér középre. Egyetlen lehetőség a szélső támadó maradna számára, de ott annyira enervált teljesítményt szokott nyújtani, hogy fájdalom nézni a játékát. Nagyon remélem egyébként, hogy egészséges tud maradni, mert a középpályáról szerintem hozzá tudna adni a játékunkhoz (lásd City elleni meccsek a hőskorból). Bobbyn és Manén pedig azt érzem, hogy egymással versenyeznek, hogy ki tud nagyobb helyzeteket kihagyni. Nem számoltam össze, hol tartanak, de kb egál környékén járhatnak.

Így fordulunk hát a MU elleni kuparangadóra. Pont Mátéval beszéltük, hogy a FA kupából ki kellene esni, mert a tavasz nagyon sűrű lesz, viszont a MU ellen nem lenne szabad kikapni, mert az még tovább mélyíthetné azt a mentális gödröt, amelybe a srácok belekerültek az elmúlt hetekben. Ebben a helyzetben fogalmam sincs mi lenne a jó döntés, személy szerint talán teljes gázzal mennék, egyedül Mané kaphatna némi pihenőt, de igazán nem tudom, hogy mit kellene csinálni. Bízzuk ezt Jürgenre, elvégre azért kapja a fizuját, hogy az ehhez hasonló helyzetekben jó döntéseket tudjon hozni. Bizonyított már a csávókán a múltban.

Egi, Mester!

A meccs 18:00-kor kezdődik a Spíler1-en.