Norwich beharang

Minden van itt kéremszépen, nem csak szépvirág – ahogy főnököm szokta volt mondani. Nyakunkon a BL, meccset játszunk ma, plusz még a shitty korlátkék kloákájába is robban a bomba tegnap este.

Ez most az az időszak, amikor indokolatlanul, meglepően, de talán nem annyira váratlanul jó Liverpool szurkolónak lenni. Mindenki is verve, a bajnokság nyeréséről már úgy is lehet beszélni, hogy nem kell mindig a hátunk mögé nézni hátha eljinxeltük, téliszünetben pihenhettek a fiúk, és ezt az egészet sikerült úgy lehozni, hogy nem sérület meg senki. Nyilván a szünetben nehéz, de láttunk már csodákat különböző homoki sportokban dinhótól meg az Arsenal norvég különítményétől, ebben a tekintetben meg Salah amúgy is veszélyeztetettként indult. Asszem egyedül Shakit nem láttam mostanában edzésképeken, ezt lászámítva mindenki örül mindennek is, jöhetnek a kanárik.

A kanárik, akik most a felszopók felnyalói a mi kis életünkben, mert mennünk kell Adolf Hitler papneveldéje ellen túlélni, akik ellen olyan mocskos posztot gereblyézek majd össze a visszavágóra, hogy attól még én is elpirulok. Szóval macimalacok satu utolsók, gyűjtögettek az utóbbi meccseken pontokat, meg ősszel csak megfirkálták a shittyt – nevük legyen áldott – és bár idegenben játszunk, finoman fogalmazva se kell beszarnunk. Egyik oldalon a PL-ben bármi lehet, másik oldalon bárki is lett, azt faszra is húztuk, nem mindenkit pörgettünk meg rajta, volt akinek csak a végén tettük be éppen a fülébe, de répa volt, és ez a lényeg. Még mindig eszembe jut, hogy a Norwich védők vajh’ még keresik-e lefekvéskor Suarezt az ágyuk alatt, de ez annyira régen volt már, hogy már lassan mindkét félnek kikopik egymás az emlékezetéből. Ősszel (azért némi szerencsével) egy félidő alatt lerendeztük őket, most nincs okunk sehova sietni, pusztán türelmesen kivárni amíg elfogy a lendület, aztán a második félidő elején lerendezni őket. Ehhez én megint egy ilyen neverton meccs szerű erősen felvizezett kezdőt várok, ilyen meccsek kellenek Originek, Keitának meg kellenének mondjuk Shakinak, ha lenne éppen valahol. Már csak azért is, mert egyébként nagyon sok veszteni való nincs, az ilyen veretlen szezonos faszságok engem speciel nem érdekelnek, mert pont ugyan annyi bajnoki cím jár érte, meg nem kezdjük a következő szezont plusz pontokkal, bár volt róla szó, hogy majd kezdi a shitty mínuszokkal.

Mert érkezett a hír, hogy nagyjából 4 év késéssel sikerült észrevenni, meg kinyomozni azt, hogy csodálatos baribaszó flatwhite beütésű testvérünk bizony a saját zsebéből rakta bele a pénzt kis csapatába. NA NE BASSZON A KURVA ÉG, TÉNYLEG?!?! Persze én is tudom, ártatlanság vélelme, meg bizonyítékok, meg irathalmok fölött 70-es évek szintipopos montázsára izzadó ügyvédtanoncok a könyvtárban, de ez a hír aztán kurvára földhöz vágott. És amúgy távol áll tőlem a populizmus, de azért látjuk a hétköznapjainkban is, hogy mennyit guggolsz akkor, ha te csalsz adót, meg akkor, ha azok, akiknek ebből is lett. Ha egy dolog miatt nem aggódok, az az, hogy arányos, megfelelő mértékű, igazságos – jelentsen ez ebben az esetben bármit – ítélet születik. Abban a szezonban, amikor amúgy is 20on pont az előnyünk, levonnak még ötöt tőlük, meg a két év BL mentességet egyre mérséklik, azt csum. Champóba száműzés? Kövi szezonban levont pontok? Ugyan kérem, előbbihez túl nagy a lobbierejük, utóbbinak meg értelme amúgy sok nincs, hogy miért pont egyszer vonjanak le (miért nem minden évben? Miért nem a korábbi szezonokban visszamenőleg?), és amúgy a működésen sokat nem változtat.

Na pont ezen kár egyébként ezen tekerni, mert ez amúgy is ilyen Liverpool karmás történet: amikor már pont gecire semmi szükségünk nincs rá, na akkor hirtelen egyből borul a bili. Meg kell nézni a PSG-t, velük is csak annyi történt, hogy mérsékelték a borzasztóan pofátlan költést egy átlag nagycsapat költési szintjére. Az utóbbi két szezon net spendjének átlaga a shittynél amúgy is 50M GBP, ezt a szintet tartva meg innentől már elkaristolnak, pláne, mert az alapemberek pont a legjobb korban vannak. Ederson 26, Laporte 25, Stones 25, Zinchenko 23, Rodri 23, de Bruyne 28, Sterling 25, Sané 24, Bernardo Silva 24 évesek. Persze,  Stones inkább szar mint nem, Sané sérült meg viszi a Bayern (vagy nem), de a lényeg remélem átjön. Max mostantól nem cserélnek le egyszerre 5 embert 60M-ért mert csak, hanem esetleg el is adnak valakit 40-ért még pluszban, mielőtt megteszik, ennyit nyertünk az ügyön, szóval pont nem sokat.

Élvezzük inkább, hogy süt a nap, kék az ég, meg hogy fociznak a fiúk egy jót ma délután.