Folytatódik a Kloppball!

Annyi mindent terveztem a Watford elleni felvezetőbe. Jöttek volna az xG-k, görgetett átlagok, trendek stb stb., de ez a péntek 13 felülírta minden várakozásomat. Klopp három évvel megtoldotta az eredetileg 2021-ben lejáró szerződését, így marad egészen 2024-ig. Ezt követően jött a hír, hogy az örök fiatal Milner is marad még pár évet a fedélzeten. Közben Kloppot megválasztották a hónap menedzserének, Manét pedig a hónap játékosának a PL-ben. Nah ezek után próbáljon meg az ember tárgyilagos maradni. Ezért is inkább képesővel elevenítsük fel a mögöttünk lévő pár évet Klopp irányítása alatt, és merengjünk azon, honnan hová jutottunk. Emellett örüljünk annak, hogy ennek, a sokak szerint az égben köttetett házasságnak, még közel sincs vége!

2015. október : Klopp és Ian Ayre hitelesítik a német edző első szerződését
2015. október.: Klopp első kezdő tizenegye a spurs elleni bajnoki alkalmával
2016. április 16. : Lovren véghajrában szerzett győztes góljával a Liverpool bejut az EL döntőbe, ami Klopp 2. döntője lesz első szezonjában
2016 nyár: Kloppék első szerződéshosszabbítása, ekkor még Buvac-cal a fedélzeten
2017. május.: Az első szezonját töltő Gini Wijnaldumnak is köszönhetem a Liverpool 3-0-ra legyőzi a Middlesbrough-t, és bebiztosítja negyedik helyét a bajnokságban, ami Bajnokok Ligája selejtezőt ér.
2017. december 27.: A Liverpool bejelenti, hogy leigazolta Virgil van Dijkot a Southamptontól. A holland védő rövid időn belül Klopp csapatának oszlopos tagjává vált.
2018. május 26.: A Liverpool Salah sérülésének és Karius nagy hibáinak is köszönhetően alul marad a Real Madriddal szemben a BL döntőjében Kijevben. Ez már a német edző sokadik elvesztett döntője volt.
2018. december 11.: A nyáron érkező brazil kapus, Alisson hatalmas védésének is köszönhetően a Liverpool tovább jut a csoportkörből a BL legjobb 16 csapata közé.
2019. május 7.: a Liverpool 3-0-ás hátrányból fordítva kiüti a Barca együttesét az elődöntőben, és zsinórban másodjára bejut a BL döntőjébe, ahol az angol Tottenham lesz az ellenfél.
Nincsenek szavak!
2019. június 1.: A Liverpooli megnyeri a BL döntőjét, így Klopp megszerzi első jelentős trófeáját a Liverpool kispadján.
2019. december 13.: Klopp véget vet a távozásáról szóló találgatásoknak, és újabb három évvel meghosszabbítja a szerződését.