A sok sebből vérző középpálya 2011/2012-ben

Muszáj túlesnünk ezen is, értékelnünk kell a középpályánkat. A kétrészesre nyúló összefoglaló most következő darabjában a belső középpályát fogjuk megvizsgálni, amelyről viszonylag sokat elmond, hogy csak egy meccsen tudtuk legjobb játékosainkat egyszerre a kezdőbe állítani. Félmegoldások, kudarcot valló igazolások, és komoly sérülések – ez volt 2011/2012.

Kis túlzással a Liverpool az egész szezon folyamán csak két nagy pofonba futott bele: az egyik Lucas sérülése, a másik Suárez eltiltása volt, ám – mint az utóbbi kiderült – a kettő tökéletesen elég volt arra, hogy a pengeélen táncoló idényünket, hát nem is a mélybe, inkább egyenesen a feneketlen semmibe rántsák.

Lucas fontossága még nyilvánvalóbbá válik, ha nem hatását, hanem hiányának hatását vizsgáljuk.

A Liverpool novemberben elvesztette kerete egyetlen védekező középpályását, ami pedig még rosszabb: erre egyáltalán nem készült fel. A Comolli-Kenny-Clarke agytröszt valószínűleg a tavaszi tapasztalatok alapján abban bízott, hogy (nem következik be ilyen komoly sérülés) egy hasonló szituáció még kezelhető marad Spearing bedobásával, a tartalék vkp helyett pedig másra (az már más kérdés, hogy rosszul) költötték a pénzeket. Mint az hamar kiderült, alaposan benézték a dolgot: sem Spearing, sem Adam, sem bárki más nem volt képes akár csak a brazil mutatóinak közelébe érni. Lucas öt meccsel az idény vége előtt még mindig a Liverpool legtöbb szerelését produkáló játékosa volt, ami figyelembe véve sérülése novemberi dátumát, méretes oltás a csapat számára, s bizonyítéka Lucas fontosságának. Hiánya tehát egyrészt egyedüli vkp volta, másrészt kiemelkedő szűrői képességei miatt fájt nagyon. Két kérdés adódik vele kapcsolatban: 1. Maradéktalanul vissza tud-e térni sérüléséből? 2. Hogy fog illeszkedni a Rodgers-féle labdabirtoklási fölényre épített taktikába?

Ott viszik a szezonunk egy részét

Lucas helyzete sem egyszerű, de hozzá képest Gerrard még ötször komplexebb jelenség: Jonathan Wilson még áprilisban esett neki a témának, de az őáltala használt számok nem sokat változhattak a hátralevő néhány mérkőzésen, így az egész évre értelmezhetőek. Wilson azt az érdekes kérdést fejtegette, hogy mi van akkor, ha Captain Fantastic nem a válasz, hanem maga a probléma.

A számok alapján ugyanis megvagyunk nélküle: ha Gerrard játszott, meccsenként egy gólt lőttünk és 1,36-ot kaptunk, nélküle ugyanez 1,24 és 0,9 volt. Nélküle meccsenként 1,67 pontot, vele 0,73-at gyűjtöttünk. A kaput eltaláló lövéseink arányán nem változtatott beállása, a passzaink száma, valamint a pontosság kicsit javult. A beívelések pontosságát 21,21%-ról 15,19-re, a pontos szerelések számát pedig 3,5% ponttal rontotta. Ezek persze olyan adatok, amiket egyéb tényezők megváltozására is visszavezethetünk (Lucas sérülése egybeesett Gerrard visszatérésével, Suárez eltiltása csak a második félévben éreztette hatását). Ami viszont igazán mellbevágó, az Gerrard hatása a társakra: Adam hat gólpasszát és két gólját akkor szerezte, amikor Gerrard a csapat közelében sem volt, Henderson 92,59%-os szerelési pontossága 63,64%-ra esik, Spearing pedig 60,71%-ban megnyert 50-50-jei 54,76%-ra zuhan Gerrarddal a kezdőben.

A helyzet tehát elég komplex: tudjuk róla, hogy megkopott, hogy már nem a régi, de Steven Gerrard még mindig elég jól gurigázik (Everton elleni mesterhármas, vs. Newcastle decemberben). Akkor most mi van? A válasz valószínűleg az, hogy a Lucas kiesése utáni kényszermegoldások több csatornán keresztül is negatívan hatottak a csapatra: egyrészt valódi vkp nélkül védekeztünk, másrészt a hiányzó láncszem szerepeit szét kellett osztanunk. Ezt persze még olyan morális tényezők is rontják, minthogy a csapattagok saját józan eszük használata helyett Gerrardtól várják a megoldást szinte mindenre: ha ennyire egy kézben összpontosul a felelősség, az illető aznapi teljesítményétől és nem egy csapat közös munkájától válnak függővé az eredmények.

Gerrard maga egy betegség és egy tünet is egyben: betegség, mert még mindig kényszeresen tőle várjuk a megmentődést, ezt pedig vagy Rodgers, vagy az idő vasfoga fogja csak felszámolni; és tünet, mert a vékony (és emiatt átszervezett) középpálya idén különösen legyengítette őt, és az őt körülvevő játékosokat.

Harmadikként Charlie Adamről kell beszélnünk: Adam az eredeti elképzelések szerint csak a B-terv lett volna, ám végül alapember lett. Gondban vagyok vele kapcsolatban, mert egyfelől szinte alig láttunk tőle használható 90 perceket, huzamosabban pedig szinte egyszer sem tudott jól teljesíteni, másfelől viszont a már említett kényszerhelyzet hatására ő sem tudott a számára kényelmes pozíciókban és feladatkörökben mozogni. Egyszerre vártuk el tőle, hogy pótolja Lucast, legyen a középpálya karmestere, és úgy nem mellesleg, mintegy fél kézzel még osztogassa is a gólpasszokat. Az igazság valószínűleg az, hogy Adam nem olyan rossz, mint amilyennek mutatta magát, vagy amilyennek gondoljuk, viszont nem is egy zseni, aki elhozná a megváltást: egy jó B-terv, ami ideig-óráig az A-terv helyébe léphet, de sosem lesz belőle egy isztambuli megváltó.. Ha a Liverpool idén nyáron két belső középpályást is vásárol, Adamtől minden bizonnyal megszabadulunk. 8 millió fontos árával arányaiban egészen jól teljesített a többi igazolással szemben, valószínűleg korrekt összegért el tudnánk passzolni.

Úristen, ez volt az idényünk?

Az A-terv novemberben használhatatlanná vált, így az egyik B-tervhez, Spearinghez kellett nyúlnia Kennyéknek. Ahogy azt Lucas értékelésénél már megjegyeztük, valószínűleg a 2010/2011-es pozitív tapasztalatok miatt számítottunk rá ennyire, azonban – mint az utána látványosan kiderült – ő sem védekező középpályás, így a pótlás is felemásra sikeredett. Spearinget nagyon nehéz értékelni, hisz egész évben egy olyan poszton kellett megfelelnie, amire sem képességei, sem eddigi tapasztalatai nem tették alkalmassá, s ezt aztán olyan önbizalom-romboló hibákkal tetézte, mint a Fulham elleni kiállítása, vagy a United elleni védelmi hiba. Fontos azonban, hogy megértsük: nem az ő hibája, hogy a tél folyamán alapemberré vált. Véleményünk szerint hosszú távon nincs helye a kezdőben, de egy-egy meccs erejéig, vagy csereként beállva abszolút vállalható.

Utolsóként Jonjo Shelvey-ről kell megemlékeznünk. Az évet a Blackpoolnál, kölcsönben kezdte, ahol 10 meccsen hat gólt lőtt, Lucas sérülésével viszont vissza kellett hívnunk. Szinte minden mutatójában javult tavalyi önmagához képest, és habár továbbra is van benne egy nyugtalanító fegyelmezetlenség (veszélyes becsúszások, a kelleténél nagyképűbb megoldások), még mindig csak 20 éves a srác, tanulhat bőven. Ha az amúgy fasza skilljeit egy kis tapasztalattal és fegyelemmel is megtoldaná, simán alapember lehetne.

Összességében tehát elég vegyes a kép: a Gerrard-Lucas kettős csupán a Manchester United elleni hazai bajnokin tudott együtt kezdeni, az év jó kétharmadát pedig védekező középpályás nélkül kellett lehoznunk, így több játékost is poszton kívül kellett játszatnunk, Shelvey viszont biztató. Mindenképp szükségünk van egy vkp-ra, egy sérülése előtti szintre visszatérő Lucasra, Gerrard megfelelő kezelésére – ha pedig teljesen ki akarjuk pofozni a dolgokat, Spearing vagy Adam esetleges lecserélésére.

(Hendersont a szélsők közt fogjuk tárgyalni.)