Feledhető meccsek – 36. rész

Nem kértünk sokat, nem is kaptunk sokat: a tegnap esti Liverpool – Fulhamre nem lehet panaszunk abból a szempontból, hogy Kenny egy teljesen felforgatott kezdőt küldött pályára, ugyanakkor igenis bosszankodhatunk, hogy legalább egy döntetlenre nem futotta.

Ott van mindjárt Andy Carroll, aki tegnap nemcsak magához képest, hanem úgy az általánosan, egy PL-csatárral szemben támasztott elvárások szerint is faszán játszott, nagyjából az összes veszélyes(nek mondható) támadásunk tőle indulhatott volna, ha a csapat többi tagja megfelelően helyezkedik. Helyzetkihasználás terén megint nem az olyan Maxi-féle közel 1v1-ekkel volt baj, hanem sokkal inkább azzal, hogy megint nem a Liverpool saját támadásaiból, hanem a Fulham egy-egy megingásából vagy csupán véletlenül alakultak ki ezek.

Dicséretet érdemel még Shelvey és Doni is. Előbbi azért, mert kb. ő az egyetlen játékos, aki amellett, hogy lendületes és képes arcot adni a támadójátéknak, felelősséget is vállal: ezt lehet vakmerőségnek (vagy a kettő kombinációjának hívni), de összességében akkor is ő volt tegnap az egyedüli ember a pályán, aki mert kockázatos átadásokba bocsátkozni. Henderson és Downing többek közt ezért is szerethetőek olyan nehezen: az esetek jelentős részében nem vállalnak, így amikor véletlenül mégis megteszik, biztos, hogy hibáznak – ebben pedig a nemvállalás megerősítését látják. Utóbbi pedig azért, mert tegnap kiszedett három-négy olyan labdát, amit Reina idei mákfaktorával számolva ezer, hogy mind beszoptunk volna.

Az egy pont elvesztése mellett Kuyt játéka fáj még nagyon, akit vagy nagyon rossz helyen játszatunk (félálomban ezt nem sikerült eldönteni), vagy ennyire akar bizonyítani és ez ennyire szétszedi a játékát, vagy tényleg ilyen rossz. Nem tudom, melyik a rosszabb, de hogy a tegnapival nem küzdötte be magát az döntős csapatba, az hótsicher.

Rossz érzés, hogy még itt, a szezonunk halálos ágyán is szekálnak minket, rossz, hogy az Anfield lett a halálos ágy, és rossz, hogy az ápolásra szánt meccsek is ilyen rosszul sikerülnek. Rossz, hogy szegény Skrtel öngóljával győzött csak a Fulham és rossz, hogy nekünk nem volt hasonló szerencsénk. De ahogy a bevezetőben írtuk: nem vártunk sokat, nem is kaptunk sokat. Koncentráljunk most a hétvégére.

Képek: LFC.tv