Karnyújtásnyira

Szinte már mindent elmondtunk erről a találkozóról: beszéltünk a Ligakupáról, a döntőbe vezető útról, most a döntőről fogunk – illetve próbálunk. Kínosan lassan telnek a másodpercek. Próbáljuk valahogy elütni az időt, de minden órával egyre nehezebb. Liverpool – Cardiff. Ligakupa-döntő.

Az amúgy roppant szimpatikus Cardiffról érdemes tudni, hogy hét meccsükből (már az első fordulóban is játszottak) csupán egy alkalommal találkoztak Premier League-ben szereplő csapattal. Mérkőzéseik: Oxford United (A), Huddersfield (H), Leicester (H), Burnley (H), Blackburn (H), Crystal Palace (H-A). Nem mondhatjuk tehát, hogy egy nagy mission impossible lett volna Malky Mackay (ha walesi lennék, ezt választanám nevemnek) csapatának kupakalandja. Mackay egyébként állati szimpatikus manager, a Daily Mail – tőle szokatlan módon – egy nagyon jó írást hozott össze róla.

A kezdőnket illetően elmondhatjuk, hogy nem irigyeljük Kennyt, mert szívünk szerint mi is 15-16 embert küldenénk a pályára. Legalább 11 megérdemelné, legalább öt formája okán kerülhetne be. (Ha mondjuk Hendersont kihagyná, azt nem bánnánk.) Mivel csak rossz és rossz döntés között lehet választani, mi is valami ilyesmit kísérelünk meg: Reina, Kelly, Skrtel, Agger, Johnson, Spearing, Adam, Gerrard, Maxi, Bellamy, Suárez.

A statisztikákról szóló posztunkban megemlékeztünk az érdekes, ám teljességgel hasznavehetetlen, sőt, egyenesen megtévesztő adatokról is. Íme egy igazi gyönyörűség: a Cardiff a legutóbbi 12 meccsből kilencet megnyert – az egyetlen bökkenő, hogy a 12 találkozóból 11 1960 előtt került megrendezésre. A csapat jelenleg a Championship hatodik helyén áll, legutóbbi tíz mérkőzésük mérlege: LLDWWDLLWL

Az ember alapvetően a kudarctól fél, legyen szó meccsről, emberi kapcsolatokról, vagy épp munkáról. Valakit motivál, valakit megtör – valaki pedig csak tehetetlenül szemléli, mert nem rajta múlnak a dolgok. Utóbbi csoportba tartozunk most mi, Liverpool-szurkolók. Athén óta eltelt öt év. Cardiff óta hat. A legutóbbi Ligakupa-döntő óta hét. Az utolsó Ligakupa-győzelem óta kilenc. Az utolsó Wembley-látogatás óta 16. Ennyi év, hajszál híján elvesztett döntő, bajnokság után képtelenek vagyunk vereségre gondolni. Nem azért, mert nincs benne a pakliban (egy rossz nap, egy tökös Cardiff, egy benézett taktika, egy elnézett büntető), hanem mert mentálisan képtelenek vagyunk rá. Olyan következményekkel járna egy vereség, amikre nem akarunk gondolni.

Nem tudunk más mondani mint azt, hogy dőljünk hátra és nagyon szurkoljunk ma a Liverpoolnak. Az ügy innentől valaki Más, a játékosaink és Kennyék kezében van. YNWA!

Képek: LFC.tv