Nem is kezdhetnénk máshogy

Brutális két hónap előtt áll a Liverpool: az elkövetkező tizenegy mérkőzésből háromszor találkozunk majd a Manchester Cityvel (A,A,H), de meccsünk lesz a Uniteddel (A), a Tottenhammel (H), az Evertonnal (H) és az Arsenallal (H) is. 2012-t nem is lehet máshogy kezdeni, mint hogy megpróbálunk nyerni/pontot szerezni ott, ahol az idény során még senkinek sem sikerült.

A sorsolás kétségkívül nekünk kedvez: a manchesteri torzszülött január 1-jén a Sunderland otthonában játszott, 8-án pedig a Unitedet fogadja, ami a Liverpool december 30-i és január 6-i (Oldham, hazai pályán) duójánál keményebb dió.

Ráadásul amióta Kenny átvette az irányítást, a Liverpool megállíthatatlannak tűnik rangadók terén: a londoni mészárlást leszámítva eddig minden alkalommal legalább egy pontra jók voltunk.

Azonban mielőtt elragadtatnánk magunkat, érdemes megnézni a City eredményeit is: a leginkább mellbevágó adat szerint a City kilenc hazai bajnokijából kilencet megnyert. Igen, ezeket még senki nem verte meg otthon, még csak nem is ikszelt velük senki (bár egy régi inka mondás szerint a sorozatok arra vannak, hogy megszakítsák őket). Minden posztra legalább két klasszisuk van, az anfieldi iksz pedig inkább múlott a szerencsén, semmint rajtunk. Egyszóval ők a Premier League című film azon rosszfiúi, akiket nemcsak, hogy nem szeretünk, de még idegesítően jobbak is nálunk.

Ennek megfelelően Clarke-ék valószínűleg a szilárdabbnak tűnő 4-1-4-1 formációt fogják bedobni, Lucas nélkül ugyanis öngyilkosságnak tűnik egy 4-4-2. Reina előtt a szokásos Johnson, Skrtel, Agger, Enrique védősor várható, akiket Spearing segíthet. A középpálya egyetlen kérdése Gerrard lehet, akire akár kezdőként is számíthatunk. Mellette Downing, Henderson és Maxi esélyesek. A csatárposztra Luis Suárez térhet vissza (akiről még lesz poszt az elkövetkező napokban).

Az összképet tekintve nem állíthatjuk, hogy a Liverpool lenne az est esélyese, ugyanakkor tartjuk annyira rossz edzőnek Mancinit, valamint annyira jónak saját morálunkat, hogy az oddsokat egy körbepörgőrúgással felborítsuk. Ha Suárez képes a szokásosnál kicsivel higgadtabb maradni, ha Downing végre bepötyögi a számológépébe, hogy 1+1+1 (futás+cselezés+beadás) mennyi, ha Spearing, visszatekintve saját teljesítményére, csak annyit mondhat majd, hogy Like a Boss, akkor kéremszépen ez a City igenis verhető ellenfél.

 

Egy ilyennel kiegyeznénk

Az őszi meccs tanulságai alapján nem lesz sok lehetőség sem támadásra (Adam megpattanó lövése), sem védelmi hibára: elég csak egy őrizetlenül hagyott Silva, Agüero, Nasri, Balotelli, Kompany, (de sokan vannak ezek) Yaya Touré, Adam Johnson, Dzeko, (most már igazán elfogyhatnának…) Lescott, Richards, Zabaleta, Kolarov és máris hátrányban vagyunk.

Ezekben is bízhatunk

Ha sikerülne az oddsok-alapján-egyáltalán-nem-valószínűt összehozni, 2012-t a negyedik (ötödik) helyen kezdhetnénk – bár ha ötöt vágunk válasz nélkül a Citynek, valós negyedik helyre is befuthatunk. Ez utóbbira viszont mi sem nagyon fogadnánk.

UPDATE: A Liverpool elfogadta az FA indoklását, így Suárez a ma esti találkozóval megkezdi 8 meccses eltiltását.