Nem fellebbezünk

A Liverpool ma este bejelentette, nem él fellebbezési lehetőségével Suárez ügyében, ennek megfelelően Suárez már a ma esti keretből is kimarad, ahogy ki fogja hagyni az Oldham elleni FA-kupa, a Stoke, a Bolton, a Wolves, illetve a Tottenham elleni bajnoki, valamint a két Manchester City elleni Carling Cup mérkőzést.

A klub hivatalos indoklása szerint az FA nem kellőképp alátámasztott, szubjektív elemek alapján hozta meg döntését, a vizsgálat során pedig szisztematikusan a Suárez bűnösségéhez vezető elemeket fogadták csak el. Különösen érdekes, hogy a sértett maga, Patrice Evra is használt sértő kifejezéseket Suárezzel szemben, eredeti vádja, az elhangzott szóval kapcsolatban tévesnek bizonyult.

Sőt, abbéli eltökéltségükben, hogy döntésüket igazolják a publikum felé, megkárosították a Premier League egyik legjobb játékosának hírnevét. A közlemény kimért, angol stílusban arra is felhívja a figyelmet, mennyire aggasztó, hogy egy rivális akár egy vád alapján is ilyen súlyos büntetést harcolhat ki.

Suárez saját közleményében megköszönte a szurkolók támogatását:

„…még sosem volt ilyen világos számomra a You’ll never walk alone üzenete…”

„Eltiltásomat egy olyan ember beletörődésével fogom elviselni, aki soha nem tett semmi rosszat, és aki sajnálja a történteket. Sajnálom a szurkolókat, a társakat, akiket nem segíthetek majd az elkövetkező egy hónapban. Nehéz időszak lesz ez számomra. Most csak azt kívánom, hogy újra ott lehessek az Anfielden, és tegyem, amit a legjobban szeretek: focizom.”