Ez rutinmunka

Nem várunk sokat a ma estétől: egyrészt mert méretesre hízott keretünk padra, vagy még kijjebb szorult tagjait fogjuk ma látni, másrészt mert a Liverpool számára ez az első Ligakupa-forduló, ami sosem volt a joga bonito szinonimája. Béna játék, egy- vagy kétgólos győzelem – összességében unalmas továbbjutás. Rutinmunka egy BL-ért küzdő csapatnak.

Egy évvel ezelőtt megtörtént az, amire talán senki nem gondolt volna: a Liverpool játszott egy olyan meccset, ami még Roy Hodgsont is kiborította. Pedig ő aztán az Utrecht elleni ikszekről is csak superlativusokban volt képes beszélni. A Northampton Town elleni égés ékes példája volt annak, miért is veszi elő mindenki újra és újra az “itt csak veszteni lehet”-közhelyet: nemcsak Roy, de a csapat egy jelentős része is komolyan leszerepelt, ráadásul hazai pályán. Aki esetleg nem emlékezne: 116 perc játék után Ngognak kellett egyenlítenie, hogy aztán egy még szánalmasabb tizenegyespárbajba fojtsa az estét (nem mintha ez az ő hibája lett volna), amiben Ngog és Eccleston is elhibázta lövését. Gigabetli az Anfielden.

Most nehezen tudunk elképzelni hasonlót. Hogy miért? Erre majdnem végtelen számú érvet tudunk felsorakoztatni: a hangulat gyökeres megváltozását, egy rendes edzői stáb érkezését, valamint a csapat általános erősödését kiemelve (különös tekintettel az első csapatért, illetve a padra kerülésért versengők közti minőségbeli javulásra).

Az Exeter Cityt hatvan bajnoki hely választja el a Liverpooltól. Az első négy mérkőzésükből kemény egy pontot gereblyéztek össze. Szinte folyamatosan hintáznak a ligák közt. Az elmúlt tizennyolc évet figyelembe véve ez lesz az első alkalom, hogy bekerülnek a második fordulóba. És ez az Exeter City áll majd szemben egy csapattal, ami épp a Bajnokok Ligájában szeretne indulni.

Ez bizony nem lehet több egy rutinmunkánál: a minőségbeli különbséget szinte kifejezni sem lehet a két csapat közt. Ugyanakkor bármennyire is béna, nyomi, amatőr ellenfél ellen játszunk ma, bármennyire is lenézhető, megvethető, kinevethető ez az egész sorozat, a Liverpool idén egy kicsit máshogy néz rá.

Ennek fő oka az, hogy nagy bánatunkra nincs Európa Liga. Tényleg, hány estémet pazaroltam el azokra a nézhetetlen, szánalmas meccsekre? Mindenki utálta az egészet: a játékosok kedvetlenek voltak, az edzők a sérültekért aggódtak, a nézők meg folyamatosan azt lesték, milyen éles tárggyal tehetnének kárt látásukban. Az Európa Liga a vesztesek sorozata volt, és továbbra is az. Nézőként nem tudok elégszer hálát adni a Sorsnak, amiért kimaradtunk belőle.

A Carling Cup ellenben jelenlegi három utunk közül (FA Cup, Ligakupa, PL/BL-indulás) a legkönnyebben járható, és pont egy olyan játékkupát osztogatnak a végén, amire már nagyon, de nagyon szüksége lenne minden szurkolónak és egyáltalán a klubnak. Nem azért, mert a Ligakupa valami zseniális presztizsű sorozat lenne, amiben legendák születnek és amiben meccseket játszanak, melyekre unokáink is emlékeznek majd. Sokkal inkább afféle bizalmat helyreállító kupa, ami egyrészt megtörné öt és fél éves nyeretlenségi sorozatunkat, másrészt megadná a játékosoknak is azt a szükséges önbizalmat, amire igencsak szükségünk lesz elnézve riválisainkat.

Az utolsó, 2003-ban. Forrás: dailymail.co.uk

Ezért nem is kérünk ma semmit a csapattól, csupán egy rutingyőzelmet. Se szép játékot, se látványos megoldásokat. Csak egy szimpla továbbjutást. Ha a nagy kirakós első darabja egy kiszenvedett 1-0-ás siker Exeter városában, én készséggel elfogadom (igen, nem titkoltan sokat várok még ettől a sorozattól idén).

És reméljük, ott lebeg majd a mondat minden játékos szeme előtt: a Ligakupát ma nem lehet megnyerni, elveszteni viszont nagyon is.