Az év játékosa

Noha a szurkolók Lucas Leivát szavazták meg az év Pool-játékosának, nekünk más az elképzelésünk erről a címről. Az egy dolog, hogy habitang kolléga csak Benítez rehabilitálását látja ebben az egészben, viszont Lucas statisztikái tényleg megkapóak – még úgy is, hogy az előrejátékhoz nem nagyon teszi hozzá a magáét. De ez a poszt most nem Lucas Leiváról szól, hanem az év játékosáról.Ahogyan odaát is írták, ebben szezonban került a „fals kilences” és a szélről induló középcsatár az európai futball Bahia sátrából a nagyszínpadra – vagyis most bukkannak fel nagyobb számban azok a jelek, amelyek a már évekkel ezelőtt megjósolt klasszikus középcsatárok eltűnése felé mutatnak. Szintén ilyen jel az is, hogy megszabadultunk legjobb játékosunktól, aki történetesen előretolt center, keretünk egykori legjobb játékosa – és meg se kottyant.

Merthogy szereztünk helyette egy olyan támadót, Surárezt, aki bármely támadópozícióból tud indulni, képes egy meccs alatt felhőtérképezni az ellenfél térfelének egészét, és ami még fontosabb, elképesztően kreatív, lehetetlen helyzetekből alakít ki gólhelyzeteket és szerez gólokat. Idei teljesítménye azonban még nem jogosítja fel az év játékosa címre, viszont ez az ízelítő, amit kaptunk tőle, előrevetíti azt, hogy a következő szezonokban elnyerheti a díjat, és remélhetőleg el is fogja.

Van viszont egy imádnivaló tankunk, Dirk Kuyt. Nem az a villámgyors, szélről induló center, de a kor követelményeinek megfelelően onnan is bekeveredik a kapu elé, ütköző szélsőnek is használható, ahogyan klasszikus centert, visszavont centert, támadó középpályást, meg úgy általában mindent képes játszani. Intelligenciája és emberfeletti alázata lehetővé teszi, hogy képességeiből messze a maximumot, tán annál is többet hozzon ki – ilyen tekintetben egyértelműen a világ legjobb játékosa. Koncentrációs készségét pedig az jellemzi a legjobban, hogy még nem rontott tizenegyest Liverpool-mezben.

Eddigi legeredményesebb PL-szezonját játszotta úgy, hogy ebben a bajnokságban szerepelt a legkevesebb mérkőzésen (33 meccs, 13 gól), az MU elleni triplájával pedig feltette a koronát liverpooli pályafutására. Mindezt úgy, hogy ő is szenvedett a RHémuralom idején, és rásütötték, hogy ilyen gyenge szezonja még nem volt.

Kedves Dirk, sose legyen gyengébb szezonod!