A tanár úr képzeletbeli beszélgetése KáRoykával

Sajnos még nem történt meg, de mi már nagyon várjuk. Addig is megpróbáljuk elképzelni, milyen is lesz elbocsátása. Szombaton már a trambulinról csinálta Hodgson, közel lehet az idő, amikor félretéve a Liverpool Way-t, egyszerűen kihajítjuk. Hajtás után utolsó Liverpoolban eltöltött perceit idézzük meg, utalva egy örök klasszikusra. Mert nem érdemeljük meg.

– Tanár úr kérem, én készültem. – rebegte KáRoyka. Lassan teltek a súlyos másodpercek, mire választ kapott.

– Sajnálom fiam, de nem látom.

– De hát tanár úr, kérem, a négyes-négyes-kettes átlag az… az tíz osztva hárommal, az még jobb is, mint a hármas, miért buktat akkor meg kérem? Jó ez így, nem? Hát a Ráfáel is kapott öt évet, pedig ő is négyes-ötös-egyes átlaggal állt!

– Látod KáRoyka, ezért fogsz te megbukni. Egy olyan osztályba jársz, vagy jártál eddig, ahol a négyest lenézik. Te pedig a hármasba is belenyugodnál? Intézményünk pont az ilyen középszer ellen küzd. Fiacskám, ez nem a te hibád. Vannak neked megfelelő helyek is: itt van mindjárt a Csempi Onsip Utcai Kisegítő Gimnázium. Én megértem, hogy hatalmas hendikeppel indultál: tudom, hogy már az oviban is punci volt a jeled, az általánosban hozzád hasonló átlagos emberek vettek körül, és a mi iskolánk magas elvárásai sem neked valók. De ennek itt és most véget kell érnie, sajnálom.

– De hát tanár úr… a project-munkámmal mi lesz?

– Drága fiam, fél éve szöszmötölsz vele. A te csoportodban van az Erasmusos diákság fele! Az intézmény nem engedheti meg magának ezt. Mint csoportvezető, a felelősség téged terhel, amiért a spanyol vendégdiákunk a… hmm, hogy is hívják?

– Fernándó uram, Fernándó.

– Áhh igen, Fernándó itt fog hagyni minket! Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy tudtál ilyen… hogy is mondjam? Szerény képességű csapatot összeállítani? Ott a Paulka, ha nem lenne olyan gazdag az apja, már páros lábbal rúgtam volna ki. Na de az a dán? Hát nem tűnt fel, hogy már az első tanítási napra is tolltartó helyett Stihl fűrészt hozott? Vagy a Milán gyerek? Legtöbb hasznát a gondnokok látták eddig, az egy dolog, hogy a színesfémet bármi közt felismeri, na de mi hasznát vesszük mi ennek? KáRoyka, lássuk be, nem vagy jó emberismerő sem. Az osztályban olyan OKTV-sek vannak, mint az Alex vagy a kémiaversenyes Arzén, fiam, nem érsz fel te ezekhez…

Ezért szeretnék beszélni a bácsikáddal, Henry-vel, hogy egyeztessünk áthelyezésedről. Egyszerűen elfogyott az idő a bizonyításra. Az iskola hírnevén kívül szombaton még az enyémen is átgázoltak: több gúnyos e-mailt írtam annak a nyomortelepnek az igazgatójához, erre tessék, egy nyavalyás vidéki versenyt sem tudtatok megnyerni? Hát rajtunk – és ami rosszabb, rajtam – röhög a szakma! Pedig ez még a könnyebbek közt volt! Mi lenne itt januárban?

És akkor nem beszéltem a többi kudarcodról… Elnéztük, mert nálunk nem szokás az első botlást megtorolni, de KáRoyka, te hányadik pofonba szaladsz már bele? Se elképzelésed, se motiválóerőd nincs a csapatod felett. Gőzöd nincs mit kéne csinálnia az embereidnek, és ez most már az iskola vezetését is zavarja. Konyec, KáRoyka, konyec!

– Én… Én… Azt hittem jó lesz ez, hogy én is nyerni fogok! Én azt hittem, hogy jó leszek itt…

– Sajnálom fiacskám. Te sosem voltál jó itt.