Wiganben értenek a drámához

Magasra került a mérce a vasárnapi szerepléssel, a kérdés most tehát az, képes-e Hodgson és kompániája megtartani, esetleg továbbfejleszteni hétvégi teljesítményét? Egy biztos, nagyobb téttel nem tennénk esti győzelmünkre. A Liverpool Wiganben: Rodallega intim testrészei vs. Torres lába. Tippünk ma is a szenvedés, hisz ez a sorsa minden vörösnek. Hajtás után bizonytalanság két felvonásban.

Első szín:

Szereplők: Roberto Martinez, Wigan játékosok, aktuális ellenfél, tömeg, bírók

Helyszín: Wigan, Lancashire

A zöld gyepet Roberto Martinez tekintete pásztázza, a játékosok a leghatékonyabb, nyílt törést okozó becsúszásról beszélgetnek, majd a bíró sípszavára futni kezdenek. Zaj a lelátókról.

Ez a Wigan. A Premier League abszolút Ianus-arcú csapata, akik gond nélkül kapnak kilencet a Tottenhamtől, ikszelnek boldog-boldogtalannal, vagy verik meg gond nélkül a Chelsea-t. No persze idén egy hatost utaltak ki nekik a kékek, mégsem állíthatjuk, hogy ma este gólparádéra számíthatunk. Roberto Martinez – ugyan virágnyelven, de – bevallotta, csapata a lehető legrosszabbkor találkozik a Liverpool-lal, ezért azt fogják tenni, amihez a legjobban értenek. Remélem mindenki előtt megjelent mihez ért legjobban a Wigan: a játék öléséhez, a kemény odacsúszásokhoz, a fair-play két lábbal tiprásához és még sorolhatnánk a foci lényegéhez legkevésbé sem kötődő metódusokat. Mindezt azért, hogy egy rögzített helyzetnél aztán Rodallega bal heréjén megpattanó labda Reina hálójában kössön ki. Nem hiszünk ebben a végkifejletben, de értékesebb személyi tárgyainkat (vezetéknélküli egér, mobilok, vagy bármi, ami a közelben törékeny) helyezzük kéztávolságon kívül.

Második szín:

Szereplők: Roy Hodgson, Liverpool játékosok, aktuális ellenfél, tömeg, bírók

Hodgson – úgy tűnik – gondolataiba mélyed, jobbról Kuyt lép be. Kérdőn néz edzőjére: mérkőzésen miért alszik? Vagy épp feltámad?

Ez a Liverpool. Megtippelni sem tudjuk, hányszor hangzott el az előző szezon során a „feltámadás”, vagy ’revival” szó, de az biztos, pontosan ennyiszer bizonyult teljes tévedésnek.  Eltagadhatatlan tény, hogy az elmúlt négy találkozót győzelemmel zárta a gárda, ám óvatos duhaj lévén Hodgson is tudja, a jó idegenbeli szereplés jelenti a kulcsot a top four-hoz (milyen érdekes, a bő egy évig mellőzött kifejezés pillanatok alatt előkerült). Anfield tavaly is erős várként óvta a csapatot a további bukástól, de aki Bajnokok Ligáját akar, annak hoznia kell legalább a könnyebb idegenbeli mérkőzéseket.

Stoke city, Wigan, Portsmouth. Különösen ez utóbbit nehéz szájra venni. A sort még lehetne folytatni, de ezek azok a bizonyos mérkőzések, amiken sorra csődött mondott a Liverpool egy éve, s amik idén is a szezon alattomos taposóaknái lehetnek. Az utóbbi időben különösen bevett szokássá vált, hogy a nagy csapatok küszködnek az alsóház tagjaival, így tehát mi sem támasztunk komoly elvárásokat a játék minőségével szemben. A Chelsea ellen tökélyre vitt 4-2-3-1 indulhat harcba ma is, a Kellynek udvariasan helyet biztosító Glen Johnsonnal és a jó ideje nem látott Babellel a fedélzeten. Az eredmény pedig…?

Bevallom, először úgy akartam fogalmazni, hogy „biztos nem láthatunk ma gólparádét”, de vasárnapra se blöfföltünk volna többet egy iksznél, így most sem vagyunk biztosak a dolgunkban. Az előny kétségkívül Roy papánál van, a papírforma mellette szól, Torres is megtalálta végre tamponjait, de mindezek ellenére egy borzalmas vagdalkozást jósolunk estére. Poulsennek rossz várost mondtak, így ő a City-Unitedre megy – de még nélküle is nézhetetlen lesz ez. Sárgába öltözik a mágnestábla, Reina kirúgását Torres váltja vezetésre. Unalmas 1-0 ide, de már most bánjuk, hogy megszólaltunk.

Aztán persze lehet, hogy Lucas mesterhármasával hajtjuk álomra fejünk.