We won it 5 times

Napra pontosan 5 éve indult világhódító útjára a Fonat, Nagy szavak, főleg a kapitálissal kezdett Fonat, de mivel én se tudom pontosan, hogy miről fog szólni ez a poszt, így felejtsük el ezeket gyorsan.

Már csak azért is, mert valójában 2010. október 12. az első poszt, az Édenkert háborúja, ami három napot még a H&G érában volt kénytelen lehúzni, hogy aztán egy csodás 15-ei napon az FSG vegye át a tulajdoni jogokat. Ennek is 5 éve amúgy, ha már itt tartunk. Véletlen egybeesés volna?

Egyébként alapvetően igen. Az egész Népsport ekkor lőtte el a rajtpisztolyát a Ringiernél – egy akkor még pompás reklámfelülettel a mélyen tisztelt NSO-n -, de 5 év távlatából visszanézve kicsit már vicces, hogy mi maradt belőle. És én még alig röhöghetek, mert csak 1,5-2 évvel később ismertem meg az eredeti elképzeléseket az egészről, de volt hivatalos papír, meg tulajdoni jogok meg minden szar az egészben, úgyhogy egy komoly, nagy terv volt. Ezt egyébként meg is szívtuk később, amikor dobbantani kellett onnan (Dombóváron át a taccsra), a vorosfonat.hu hu domain most is náluk van ‘biztonságban’, magát a blog nevét pedig csak azért volt tökünk áthozni, mert nekünk, a második generációnak már semmilyen papírunk nincs semmiről.

Gyorsan kilépek abból a ciklusból amit most elkezdtem, mert olyan működési bizbaszokról szóló anekdotákba kezdenék belemenni, ami baromira nem izgalmas rajtam kívül nagyon másnak, meg mégse erről szóljon már ez a poszt.

Hanem arról, hogy 5 éve megy a blog (5 éve változatlan kinézettel egyébként, de ezzel kapcsolatban ugyanaz az érzésem, mint Kuyttel az avatarban: a tökéletesen nem lehet javítani, változtatni meg minek). Nem szoktunk születésnapi posztokat írni, mert szintén minek, de most úgy éreztük, hogy beleférhet egy kis anekdotázás meg szétnézés, hogy mi is van itt.

Ez persze nem lesz teljes, mert Scouser idő hiányában nem tudja elmesélni nektek a Fonat első két évét (illetve a ynwa-bloggal, mint előzménytörténettel valamivel többet is), de ennyi idő alatt sokat változik az élet, egyszerűen már nincs annyi ideje, mint régen. Amikor is Scouser 2 év alatt 373 posztot írt, ami ugye kétnaponta jelent egy posztot nagyságrendileg, vagy hetente 3,5-et, ezekkel a számokkal pedig úgy se tudunk versenyezni, hogy 4-5-6-an vagyunk. Ehhez tett még hozzá donnelly még kicsit több, mint két év alatt 70-et, Audrey 14-et, és _vendégszerző 9-et, ami akkora mennyiség, hogy a rá következő 3 évben nem tudtunk ennyit termelni.

_vendégszerző alatt egyébként guthmate kétszer, gringow, McAllister és én egyszer-egyszer jelentünk meg ha jól emlékszem, de biztos Macca is írt oda, csak már nem találom meg a keresőben, de azért itt volt egy kis alapozás a 3 évvel ezelőtti krach-ig. _vendégszerzőnek egyébként valami torghellés vagy tornyibarnás jelszava volt, de erre már nem emlékszem pontosan, de ha valaki feltöri a fiókot, akkor megköszönöm ha elárulja.

És akkor jött a krach. Ez mondjuk kicsit csúnya szó rá utólag, de 3 éve novemberben eljött a generációváltás, amikor Scouser és Donnelly nagyjából egyszerre hagyták abba a blogolást, és ténylegesen egy elég komoly gellert kapott a Fonat. Gringow (akit amúgy meccsnézésen ismertem meg) előtte pár hónappal lett hivatalosan Fonatos, ő keresett meg egy novemberi kedden vagy szerdán egy szép Facebook-üzenetben, hogy nem lenne-e nekem is kedvem beszállni, a többiek már el is fogadták a dolgot.

Sajnos már le lett spoilerezve, hogy igent mondtam, és úgy csütörtökön 2 évnyi olvasás meg kommentelés után már a rendszeren belül voltam. Kapásból ki is sózták rám gyorsan a szombati beharangot, ami olyan retekszar lett, hogy örülnék ha nem keresnétek vissza. A második posztomra pár nappal később az első kommentek közt kaptam az értetlenkedő elanyátlanodást, hogy hol van már Scouser, meg ez most mi (a szar), akkor majdnem mindent feladtam. Kegyetlenek tudtok ám lenni.

Aztán belelendültünk a dologba, még akkor gyorsan beszákoltuk Maccát, Mátét pedig egy hónappal később előkutattuk homályból, mert akkor már pár hónapja elengedte az aktualitások követését. Gringow-val, Maccával és donellyvel lehúztuk a decembert, és Mátét is sikerült lassan visszaszoktatni a napi keringésbe, úgyhogy gyorsan elkezdtük korrigálni a dolgokat. Márciusban egy azóta tartó ‘tesztidőszak’ keretében behoztuk a Disqust, júniusban jött McAllister, és a rá következő 2,5 évet ebben a felállásban hoztuk a már említett Dombóvár-taccs útirányon át.

Nagyjából ez a keretsztorija annak, hogy mi minden történt velünk, meg főleg velem, de a generációváltásnak viszonylag megkerülhetetlen szereplője voltam, így a jobb megértéshez hozzá kellett ezt raknom.

Meg már csak azért is, mert ez az egész történet bennem, bennünk egy nagyon komoly bizonyítási vágyat indított. 3 éve ilyenkor a Fonat már bőven zászlóshajó, meg fogalom volt a Népsporton belül, Scouser meg proven quality a piramis tetején, amit a már kialakult, nagy és szilárd törzsközönség és a baromi igényes tartalom köveiből építettek. Nekünk pedig ennek az árnyékában kellett felépíteni valamit, magunkat, és bár ehhez megörököltük az egész vázat, a tartalommal való megtöltés hatalmas teher volt. Nem is sikerült hamar.

Eleinte baromira nem élveztem az egészet, és amennyire tudom a többiek sem. Hiába kezdtünk el belenőni a feladatba, a teher teher maradt, és kerestük a helyünket folyamatosan. Máté a mély szaktudásával ezt egész hamar megtalálta, Macca is a gyerekei mellett (bocsi), nekem viszont McA stílusa kellett ahhoz, hogy rájöjjek, itt már bármit csinálhatok. Úgy 9 hónap után elhagytam a gondolatot, hogy csak caretaker manager vagyok itt, és azóta szabadon csúszkálok a majonézes giftengeren oda, ahová csak akarok. Meg egyébként mindenki más is, McA tavaly novemberben eresztett el egy 3000+ szavas mélyelemzést, mikor már nem tudott mihez kezdeni Johnson győztesgóljával, Máté pedig a Star Wars adaptációjával lép ki a megszokott kereteiből.

És hogy hol tartunk 3 évvel később, de végső soron 5 év után?

Én a magam részéről valójában nem is lehetnék elégedettebb. Van egy kultuszunk, valami, amit már mi építettünk, nem csak a történelmünkből élünk, és hozzá tudtunk tenni az örökséghez. Két teljesen eltérő feladat felépíteni egy blogot, illetve azt fenntartani, átszabni, új szintre léptetni(?) de a Fonat mindenképp egy sikertörténet. Siker, hogy Máté posztjai keresztbe-kasul járkálnak a Népsport maradékán, siker az egyedi stílusunk ami van, de a legnagyobb siker a pörgés, ami az egész Fonatot jellemzi. Ez pedig ti magatok vagytok, akik hol sűrűbben, hol ritkábban alákommenteltek, érveltek, új témákat vettek fel, vicceskedtek, moderáltok, vagy éppen legendákat teremtetek.

És akkor ezen a ponton térjünk is át a büszkeségfalra, mit adtak nekünk a rómaiak, avagy mik azok a dolgok, amikre szeretünk gondolni.

Biztos feltűnt már, hogy a posztban lévő képeket már láttátok valahol, így bizony, ez már a mi falunk, és az erős pontjaink. Azt kértem a többiektől, hogy mondják be a legnagyobb hatású, és a kedvenc saját maguk által írt posztokat. Próbáltam igazán nehéz feladatot adni, de nyilván az egész átalakult azzá, hogy kinek mi mástól a kedvence.

Az első kép Scousertől a legnagyobb klasszikus, a Senki Kapitány igazi arca. Sajnos a poszt élesítéséig nem sikerült megtudnunk, hogy melyik a saját kedvence, de a legnagyobb hatású biztosan ez. Ami a komolyabb témájú posztokat illeti (a Suárez-aktáshoz hasonlóakat, hogy példát is említsek), nos ezeket az idő vasfogán kívül az is rágja, hogy ezek azok a dolgok, amire ő, ők emlékeznek, és nekem nincs honnan előhívnom ezeket. Remélhetőleg a poszt még frissül majd a témában, mert nagyon fontos, nagy hatású posztok születtek akkor is.

Hasonlóan szegényes a kínálatunk most donnellytől is egészen hasonló okok miatt, de a Calm Down poszt mindenképpen idekívánkozik a kapitány után.

Közelebbi vizekre térve, Máté saját kedvence a Baljós remények, a legtöbb munkája a már eposzi jelzőket kiérdemlő, kétrészes pénzügyi trilógiájában van, ami négyrészes amúgy (1, 2a, 2b, 2c), a presszinges posztja pedig főleg Klopp jelenlétével úgyis kötelező darab lesz.

Macca volt az első, aki elérte a High Reputationt a diszkoszunkban, akármit is jelentsen ez pontosan. Ő inkább odalent alkotott igazán nagyot (3 gyerekkel, ezt el is hisszük), és ha lesz ideje mellettük válaszolni, akkor a kedvenc saját posztját is ideszúrjuk. Mindenesetre a Miért nem leszünk soha bajnokok mindenképp alapdarab. Meg persze Régen minden jobb volt.

A Fonat egyik legjobban eltalált posztja a Gringow-tól jön, érezte ő ezt, mert már jó előre lestoppolta Sturridge bemutatását. De nagyon emlékezetes a Reinának írt levele, illetve A hiba is, és természetesen Agger búcsúztatása is. Az irodalmi véna ha kibukik ugye.

McAllister bombaként robbant bele a Fonatba, rögtön az első posztjával létrehozva a Jacuzzi és a vörös telefon intézményét, amik a legalapabb darabok lettek. Komp akart lenni, de Minyon lett, de van neki egy Wimbledonból elhozott győzelme is, Kuyt apánkat is bemutatta, Balotellinek meg minket mutatott be. Aztán volt itt még anyósozás, meg a címkefelhő teljes megsemmisítése, lesz is még.

A magam részéről a legnagyobb hatása a Ködnek lett, ami a maga egyszerűségétől lett alapdarab. Személy szerint nem értem miért, egyáltalán nem szántam annak. A saját kedvenceim a Le kell nyelni, és a majonézes beharang egyébként, valószínűleg mert ezek írásakor szórakoztam a legjobban, de azt is élveztem, amikor a megszaladt a billentyűzet a pincék közt.

Szücsi, a promising youngster, Emma első lovagja még friss hús a habok közt, de Hendersont már ő köszöntötte a szalag alatt, és valójában sokkal régebb óta van itt, mint gondolnánk: Megtaláltam az első aktív hozzájárulásomat a fonathoz, ez a torresi ős babelcopterdayen történt arra válaszoltam tömören, hogy mivel megy szeretett Fernandonk a Chelseabe: „busszal”.

És akkor persze még ott van egy nagy halom kisebb-nagyobb belső poén, játék, vonulat, esemény, amit itt most felsorolni is nehéz lenne, Emmától a babelkopteren át a #borsófőzelékig, a fonatzootól a medvés-faszos címkéken át a vörös telefonig meg majd ki is egészítek a javaslatokkal, de most legyen ennyi.

Nos, ezek vagyunk mi. 5 évesen, ünnepelve, és majd valamikor baromi másnaposan, de az is mind mi vagyunk. Meg ennél még sokkal több is, örülnénk is, ha a kimaradt kedvenc posztok még előjönnének kommentek közt, hogy frissítsük a listánkat, de már annak is örülünk, ha olvastok, elolvastok, és meg is jelentek úgy, ahogy eddig is. Mi nem tervezünk eltűnni (mondom ezt én…), maradjatok ti is, maradjunk, mert ez egy jó dolog így.

Én legalábbis nagyon szeretem.

____________________________________

Ps. Köszönjük LudasMattnak is a Twitter-dobozunk életét, már vagy  több, mint 2,5 éve, és bár most épp nincs velünk a doboz, igyekszünk minél gyorsabban visszarendelni.