Győzelemmel felérő vereség

„Ha a tizenhatoson belül vagy, és nem tudod, hogy mihez kezdj a labdával, egyelőre csak rúgd a hálóba. A további lehetőségeidet később megbeszéljük.” – szól a – valószínűleg tévesen – Bill Shankleynek tulajdonított örökbecsű.

„Ha egy új BL-rendszerben játszol, és nem tudod mihez kezdj magaddal, csak nyerd meg az az alapszakaszt. A további lehetőségeidet később megbeszéljük” – szólhat a Slot féle átirat.

„Hát ez egy faszság” – volt az alapreakcióm, mikor először kezdtem megérteni az átalakított BL struktúrát. Aztán próbáltam magamra erőltetni némi kíváncsiságot és lelkesedést, lássuk meg a végét, mielőtt elhamarkodott kijelentéseket teszünk, lehet ez még jó is. Az első ősz után azt kell, hogy mondjam, hogy ez továbbra is leginkább egy nagy faszságnak tűnik.

Az unalom megszüntetése helyett, multiplikálták az unalmat – lehet, hogy minden játéknapon akadt egy-egy ízletesnek ígérkező falat, de cserébe 3 EL-be is kevésnek tűnő párharc is. Ahogy a német prémium autóknál sem kapsz már senkinél valódi minőséget, csak minőségérzetet, itt is ezt látom. Tömegtermelés van, szépen becsomagolt tucatárut kapunk a pofánkba. Lehet, hogy csak én nőttem már kicsit ki a fociból, de a minden eddiginél több közvetítésből én minden eddiginél kevesebbet nézek. Egyszerűen nem érdekel már egy random BL párharc. Különösen ezt az utolsó fordulót sikerült elbaszni, korábban nyilván leültem más szoros csoportok végjátékát is megnézni, most mindenki nézi a saját meccsét, aztán vége a januárba nyúló ősznek.

Man City, Arsenal, Bayern, Atletico, Stuttgart, PSV, Girona, Salzburg – ezek voltak a PSG ellenfelei ebben a szezonban a BL-ben. Atalanta, Aston Villa, Dortmund, Lipcse, Dinamo Zagreb, Brugge, Young Boys, Slovan Bratislava ezek pedig a Celticé. Hogy hogyan lehet ezek után egy táblázaton igazságosan értékelni egymáshoz képest ezt a két csapatot? Szerintem sehogy.

Magáról a meccsről sokat nem szólnék, a helyzetnek megfelelő komolysággal vágtunk bele, az Accrington Stanley után egy erősebb csapat ellen is pakolhatott a lábába játékperceket csomó arc a B-sorból. Peter Bosz Balásy Zsolt haj nélkül, Dzsudzsák berúgta volna a szabadot, amit Dibusz kivédett volna, ebben a kommentátor egymillárdszázalékban biztos, Gakpo hazatért, Robbo-Quansah szinkronúsztak, Bakayoko bebaszta,  Elliot szintúgy, két gyors kontra, 3-2 oda, Chiesa közben megállás nélkül rohan, Slot apukája meg nem unatkozik.

Aztán a második félidőben már nem igazán történt semmi, az azért vicces volt, hogy nálunk még csak a 85. percben jártunk, amikor a manchesteri Rákosrendező FC meccsét már lefújták – nehogy esetleg beszopjanak megint két gólt a végén. Ezen kívül pedig megtanulhattuk, hogy Németországban is vannak kretén bírók. Hogy egy ilyen tényleg teljességgel lényegtelen meccsen is tud annyira szar lenni valaki, hogy felbassza az agyam az igen komoly teljesítmény. A második félidőben gyakorlatilag eldöntötte, hogy ő márpedig PSV megmozdulást nem fog lefújni, Chiesa elégedjen meg meccsenként egy tizenegyessel, Danns azzal, hogy utolsó emberes buktatásért bedobást kap, és mezőnyben is csináljanak azt a hazaiak, amit szeretnének. Nallo szegény nem távozik túl szép emlékekkel, de mindezek ellenére csendesen lepörgött a félidő, különösebb izgalmak nélkül.

A meccs mellett a 7. perctől elkezdtem azt is figyelni, hogy ki lehet majd az ellenfelünk a következő körben. Bár elég sokat pörgött a táblázat ezen része, a 72. percre kb. beállt a végeredmény. Volt kb. öt perc, míg a Benfica, Monaco, Feyenoord, Celtic négyes foglalta el a 15-18. pozíciókat, de akkora mázlink azért nem lett a végén, viszont talán így sem igazán panaszkodhatunk. Pénteken kisorsolják, hogy a PSG és a Benfica közül melyikük kapja a Monacot és melyikük a Brestet ellenfelül, nekünk február 21-ig kell várni hogy megtudjuk, hogy a két párharc közül melyiknek a győztesével játszhatunk majd a nyolc közé jutásért. A Citynek a Real vagy a Bayern jön majd, és ha véletlenül ezen túljutnának az Atletico vagy a Kusen; kedves egészségükre!

Így változott a meccsünk alatt a lehetséges ellenfeleink listája. Psg-Benfica-Monaco-Brest lett a vége.

Ezeket épp nem basztuk meg, de megint elég jól időzítettük a vereséget, és a történelem első BL alapszakaszának győztese így is a Liverpool. Folytatás kipihent kezdővel szombaton, a Bournemouth otthonában.

A hónap legjobbja szavazást meg majd beteszi HH, mert nekem nem küldte el :D

és betette – JANUÁR LEGJOBBJA SZAVAZÁS ITT!!! Bournemouth meccsig szavazhattok.