The world is not enough

Ekiyeki vesz búcsút az utonázhatatlantól utánozhatatlanul. Kellemes búcsúzást mindenkinek.

Kedves James,

engedje meg ezt a megszólítást azon múlt emlékének nevében, amely a hosszú győzelem nélküliség keservei, a szurkolói bánat és vörös bú súlya alatt előttem mindig szent maradt. Mi nemcsak elvrokonok, hanem születésnapi testvérek is valánk a szó nemesebb értelmében férfikorunk szebb szakaszán keresztül, midőn még egy irányban haladtunk a mérkőzések hosszú ösvényen. S most jő a hír, hogy elhagyja szeretett egyletünket, napos tengerpartokra helyezi át családi fészkét – már amennyire itt, nedvességtől tocsogó ködös szigetünkön napos tengerpartról beszélhetünk, ugyebár.

Emlékszem, első jelentősebb találkozásunk idején Ön még nem a Scouser Sereg vörös dresszét viselte, hanem a Bugyikék Ármádia színeiben lépett pályára nálunk, az ezüstös szezon dicső tavaszán, amikor mindenkit a több lőtt gólunkkal daráltunk be, otthon és idegenben egyaránt. Ebbe az idilli képbe látszott belerondítani, amikor a szünetben beállva kétgólos vezetésünkből pillanatok alatt döntetlen állást varázsolt. Nem kedveltem akkor, de bizony leesett állal csodáltam azt a hallatlan energiát, amivel csapatát űzve-hajtva szántotta fel a szent anfieldi gyepet. Bár a találkozót végül inkonzisztens kis brazil varázslónk váratlan góljával sikerrel abszolváltuk, a bajnoki cím felé vezető úton elcsúsztunk – minden értelemben. A bukást követő zűrzavar később északír menedzserünk állásába került, de előtte még szeretett egyletünk leigazolta Önt, mint a középpálya leendő vakolómesterét.

Nagy izgalommal fogadtam a hírt, mint szintén január 4-én született lelki társa és bevallom, nem értettem a szkeptikus felhangokat, melyek korára és technikai képzettségére vonatkoztak. Leonardo tán nem múlt el 51 éves, midőn belevágott a Mona Lisa megfestésébe? Michelangelo vajon nem 34 évesen látott neki a Sixtus-kápolna freskójának? S utóbbinál talán nem meghatározó a nedves vakolat minősége, melynek gyengesége esetén az örökkévalónak szánt képek hamar tönkremennek? Vajon Michelangelo nem elsősorban szobrászként tekintett-é magára, s csak a pápa személyes agitációja miatt vállalta el a feladatot? S vajon James Milnertől nem jegyeztek-e már jelentős festményt is a szigetországban?

De bizony: mennyi, mennyi párhuzam, melyek az oktondi ítészek előtt rejtve maradtak, de a valódi mélységeket feltáró titkosszolgálati jelentések nem mulasztottak el kidomborítani. Hiszen polihisztorokról beszélünk James, és kétségkívül Ön is az. Iskoláját ifjú kóficként rendszeresen képviselte futásban és krikettben, mellette pedig olyan szinten futballozott, hogy 16 évesen bemutatkozott szeretett szülővárosa, a Leeds csapatában, majd nemsokára Ön lett a PL legfiatalabb gólszerzője is. Némi kitérők (Newcastle, Aston Villa, Manchester City) után került hozzánk, ahol már első találkozásaink során kitűnt rendíthetetlenségével, elszántságával és hatalmas energiájával. Igen tanulságos, amit egyszavas jellemzésként volt csapattársai mondtak Önről, James: könyörtelen, gép, legenda. Ez jelzi a csodálatot és a tiszteletet – de tudjuk, hogy volt ott más is. A másik oldala: az örök tréfacsináló, aki figyel mindenre és mindenkire, szigorú, de mégis szerethető vezető. Az edző meghosszabbított keze a pályán a gyakorlások és a mérkőzések során egyaránt.

Nagymenőként is ügyelt a ma igen fontos önképzésre: zongorázni és spanyolul is tanult. Bár a rossznyelvek szerint a spanyolok technikai képzettségéhez képest az Ön esetében zongorázni lehet a különbséget, soha ne feledjük el, hogy ez az átlagember számára még mindig elérhetetlen szinten van. Munkaerkölcse legendás volt, és szinte sosem hibázott – vagy ha mégis, azt azonnal javította. Persze akkor is, ha más tette azt.

Amikor először találkoztunk, kíváncsian néztem, hogy vajon miféle kütyüvel tudnám feljavítani teljesítményét – aztán leesett számomra, hogy igazából Ön a kütyü, kedves James! Igazi svájci bicska, aki sokoldalúságával egyszerűen lenyűgözött bennünket. A hírek szerint idejövetelében jelentős szerepet játszott az ígéret, hogy belső középpályásként számítunk szolgálataira: ehhez képest a nálunk játszott meccsek 44%-ában valamely szélsőhátvéd posztján játszott, magas színvonalon. Utóbbi kijelentésemet nem csupán kedveszegett szélsők fotóival lehet illusztrálni, hanem 45 asszisztjával is, melyek közül talán a leghíresebb a Dejan Lovren fejére varázsolt beadás volt a Dortmund elleni őrült Európa Liga negyeddöntőn.

Ami a technikai képzettséget illeti (bevallom, érzékeny terület ez számomra, mivel meggyőződésem, hogy a legtöbb ezzel elégedetlen fotelszurkolót porig alázná egy röpke bemutatóval) sokatmondó adat, hogy a nálunk elvégzett 21 bajnoki büntetőrúgásának mindegyike eltalálta a kaput, s ezekből 19 gól született! Úgy ám: sem mellé, sem pedig fölé nem vágott egyet sem! (Jobblábasként a természetesnek számító jobb oldalt 10 alkalommal célozta, a balt 6 alkalommal, míg a kapu középső harmadára 5 ízben lőtt. Érdekes, hogy mindkét hárított kísérlete sarokra tartott.) Ez a 90% feletti eredményesség nem csupán a topligák 70-80% közötti értékesítési átlagát veri magasan, hanem bizony későbbi ítéletvégrehajtónk, Salah 83%-át is masszívan felülmúlja.

Kevéssé feltűnő, de attól még tény, hogy pályafutása során csapata sosem vesztett még PL-meccset, ahol gólt szerzett, James! Ez nálunk 18 meccsen szerzett 19 gólt jelentett, 14 győzelem mellett 4 döntetlennel – míg összességében ez a mutató 54 meccsen 55 gólt, és 43 győzelem mellett 11 döntetlent jelentett.

Persze a számok nem mutatják – mert mutathatják – győzni akarását, mindent elsöprő lendületét, elszántságát. És nem mutathatják hatalmas szívét sem, melyről annyi alkalommal volt szerencsénk meggyőződni. Leglátványosabban azon bizonyos Barcelona elleni BL visszavágó során, amikor az érzelmek kavalkádjában megszületett a mondás: ha Milner sír, bárki sírhat! Bizony: zsinórmérték és hivatkozási alap lett Önből, James – ennél magasabbra nehéz kerülni azon a bizonyos polcon!

Annyi mindent lehetne még felidézni a közös évekből: a Boring James Milner-fiók beszólásait, a Ribena váratlanul fellendülő keresletét szeretett városunkban, a teázás élvezetének népszerűsítését – de ne húzzuk az időt, legyen szép a búcsú, megérdemeljük. Nemrég beszélgettük a hogyan tovább kérdéséről, és két fontos dologra figyelmeztettem, emlékszik? Az egyik, hogy soha ne hagyja, hogy gyengének lássák – ezt talán fölösleges is volt mondanom. A másik? Nos, az ugye az volt, hogy mindig nem menekülhet el: egyszer vissza kell hogy térjen arra a helyre, ahol a legjobban érezte magát, és ahol becsülik és visszavárják. Szerencsére nem kellett mondanom, melyik város volt az: tudta magától is, és ez így van jól.

Isten vele, James! Öleli öreg barátja:

Q