Miért nehéz Klopp alatt a Liverpool támadójának lenni?

Az elmúlt hetekben elég sokat beszélgettem Beregi Pistivel taktikáról, támadásról, letámadásról, védekezésről, és igazából ezek a beszélgetések inspirálták a következő bejegyzést.

Ahogy védekezel, az határozza meg, hogyan támadsz

A modern labdarúgásban a letámadás elengedhetetlen részét képezi a játéknak. Teljesen mindegy, hogy adott csapat sok vagy kevés passzal, hosszú vagy rövid labdajáratás után akar gólt szerezni, elit szinten labdavesztés után mindenki próbál domináns lenni, és a lehető legrövidebb időn belül visszaszerezni a labdát.

Az tehát közös a legjobb csapatokban, hogy labdavesztés után igyekeznek minél gyorsabban visszaszerezni a labdát, viszont a letámadás célja messze nem ugyanaz. Cél alapján két fajtáját tudjuk megkülönböztetni a letámadásnak:

• tereljük az ellenfelet a pálya széle felé, itt csapdázzuk be őket, így kényszerítve arra az ellenfél játékosait, hogy előre rúgják a labdát, amit nagy valószínűséggel a mi védőink fognak megszerezni, így hátulról kezdhetjük újra építeni a támadásainkat;
• az ellenfelet nem a szélek felé, sokkal inkább a pálya belső területeinek irányába tereljük, hogy ott labdát szerezve könnyen tudjunk támadást vezetni az ellenfél kapujára.

Az első esetben a letámadás célja nem más, mint a labdabirtoklás visszaszerzése, míg a második esetben a hangsúly a gyors kontratámadások vezetésére összpontosul.

Az vizualizációt az xfb Analytics self-service felülete, a Cube szolgáltatta – a játék iránya: balról jobbra

A fenti példán két teljesen eltérő hozzáállást látható. Az „A” csapat nagyon domináns az ellenfél térfelén és a pálya középső részén is, addig a „B” csapat inkább a széleken és a saját térfelén aktív. Az „A” csapatra inkább a magas labdaszerzések, és az ezekből vezetett veszélyes, gyors támadások jellemzőek, míg a „B” csapat inkább szeretné elrúgatni ellenfeleivel a labdát, hogy azt saját térfelén megszerezve hosszú támadásvezetés mellett teljes kontroll alatt tudja tartani a játék menetét, így ellenfelét is.

Az „A” csapat káoszt szeretne kialakítani, hiszen akkor akarja megszerezni a labdát, amikor az ellenfél a leginkább nyitott: amikor az már felállt a támadásépítési fázisba. Ezzel szemben a „B” csapat leginkább a káoszt szeretné elkerülni. Az „A” csapat a Liverpool, a „B” csapat a Manchester City. Annak ellenére, hogy az elmúlt években Klopp és Guradiola stílusa nagyon sokat közeledett egymáshoz, a védekezéshez történő hozzáállásuk még mindig jelentősen eltérő, legalábbis ami a letámadás célját illeti. Összességében egyébként elmondható, hogy a legtöbb csapat a Manchester Cityhez hasonló taktikát folytat, a nagy ligákból talán Klopp Liverpoolja az egyetlen, amely ilyen gyakran és ilyen hatékonysággal tereli befelé ellenfeleit.

A védekezés mindig a támadókkal kezdődik

Ez alapján tehát megállapítható, hogy Klopp alatt a Liverpool elég egyedi stílusban játszik labda nélkül, és erre talán a City elleni tavalyi FA Kupa elődöntő a legjobb példa. Ekkoriban játszott együtt a Szalah-Mané-Diaz támadóhármas, amely nem csak labdával, de labda nélkül is félelmetesnek bizonyult.

A képen remekül látszik Szalah testorientációja: kívülről futva befelé tereli Akét, hogy a holland a pálya belső részén lévő társaihoz próbálja meg eljuttatni a labdát, Mané picit hátrébbről próbálja zárni a passzopciókat, Diaz készül kilépni Stones-re, ha oda érkezne a passz, Keita lép fel a középpályáról, hogy tudja támogatni a letámadást, Thiago pedig biztosít. Az akció vége egyébként az lett, hogy Aké felívelte a labdát, amit a középkörben TAA szerzett meg.

Következő példa hasonló az előzőhöz, csak a másik oldalról: Diaz Cancelóval együtt halad szépen a pálya széle felé, emellett testorientációjával arra akarja ösztönözni Stones-t, hogy Fernandinhónak passzolja a labdát. Mané mutatja a City védőjenek az „üresen” álló társat.

Aki egyébként annyira nem is volt üres, mert Mané csak a passzra várt, hogy letámadja a brazilt. Az akció vége: labdaszerzés a támadóharmadban. Itt egyébként jól látszik, miért szereti Klopp ezt a fajta letámadást: ha ilyen helyzetben labdát szerez a csapata, akkor sokszor a két középső védő ellen tudják vezetni a támadást, így könnyen nagy helyzetet tudnak kialakítani. Viszont, ha nem működik a letámadás, nagyon könnyen négy vagy akár öt játékos is kiesik a védekező fázisból, amit meg tud büntetni az ellenfél. High risk, high reward.

Hasonló helyzet látható itt is, a két szélső testorientációjával zárja a széleket, így terelve az ellenfelet a pálya közepe felé. Amit még érdemes kiemelni, az Mané helyezkedése, de mielőtt még ebbe részletesen belemennénk, nézzük meg, hogyan áll a letámadáshoz Guardiola csapata.

Teljesen eltérő szituáció látható a másik oldalon: a szélső (Foden) a pálya középső területét védi, szinte felkínálja a belső védőnek (Konate) a passzt a szélső védő irányába (TAA). Erre a középső támadó (Sterling) mozgásával csak ráerősít. Ennyiből is már szépen kijön a két csapat stílusa közti különbség. Természetesen van olyan, hogy a Liverpool is a szélek irányába tereli a játékot, vagy a City a pálya közepe felé, de nagy általánosságban a fentebb bemutattok jellemzőek a két csapat alapjátékára.

Ami pedig Mané játékát illeti, a tavalyi szezonban mindenki azt emelte ki, hogy azért tudott olyan jól középen játszani, mert visszalépéseivel hatékonyan tudta segíteni a támadásépítési fázist. Ezzel szemben a védekezéshez való hozzájárulása legalább annyira fontos, ha nem fontosabb volt a csapat játékának szempontjából. Elég csak ezen a mérkőzésen a csapat második góljára gondolni, ahol Mané megtámadta a City kapusát, Zack Steffent, aki belerúgta a labdát a szenegáliba, akiről a kapuba pattant a labda. Ezen kívül még számos esetben volt nélkülözhetetlen része a letámadásnak Mané, aki távozásával góljai mellett védekezésben is hatalmas űrt hagyott maga után.

Ezek után érthető, hogy a Liverpool csapatjátékának szempontjából mennyire fontos játékos a középcsatár. Labda nélkül nagyon komplex és érett játékot követel meg a „kilencesétől” a szakmai stáb, hiszen pontosan érezni kell, mikor kell hátrébb és mikor előrébb, mikor picit jobbra vagy mikor picit balra helyezkedni ahhoz, hogy hatékonyan tudjuk középen becsapdázni az ellenfelet. Ebből az aspektusból már világos, miért nem működött eddig a szezonban a letámadás, így összességében a csapatjátékunk: Mané távozásával és Firmino öregedésével a játékunk alapelemei tűntek el.

Miért nem működött eddig Núnez középen?

Ezen kívül jelentősen tetőzte a gondokat Jota és Diaz sérülése is. Valószínűleg teljesen máshogy alakult volna a szezon első fele, ha az őszt a Szalah-Jota-Diaz sorral tudtuk volna végig játszani, és nem kellett volna folyamatosan Núnezt erőltetni középen. Apropó Núnez, a fiúban elég sok potenciál van, gyors, erős, agilis, sokszor kerül helyzetbe, de nem beszéli a nyelvet, és nem ismeri még annyira a társakat sem, hogy már most alkalmas legyen a támadások, illetve a letámadások vezetésére. Viszont minden meg van benne ahhoz, hogy ez a jövőben változzon. Ebből a szempontból érthető, hogy Gakpo leigazolásával miért a holland került középre, és Núnez a szélre. A szélsőknek némileg egyszerűbb dolguk van ebben a felállásban, egyszerűbb dolgokat hatékonyabban tudnak átadni Núneznek Jürgenék. Emellett Gakpo egy nagyon intelligens, angolul jól beszélő srác, és ezt a komplexebb feladatot elsőre jobban meg tudja oldani, mint Nunez.

Nagy kérdés, hogy Diaz és Jota felépülésével, illetve Nunez folyamatos fejlődésével – nem invesztáltunk volna 70-80 millió fontot egy játékosba, ha nem hinnénk, hogy illik a játékunkba – Gakpo helye hol lesz a csapatban. Elképzelhető, Diaz, Manéhoz hasonlóan oldalt vált, és átkerül a jobb szélre, Gakpo pedig visszakerül eredeti helyére, a bal oldalra, de ennek kicsi a valószínűsége, mivel így Diazból némileg azt veszítenénk el, ami igazán veszélyessé teszi, a kapu felé töréseket.

Ami a változások mértékét illeti, az elmúlt egy évben távozott Mané, Origi, Minamino a támadósorból, Bobby a nyáron fog lépni, így elmondhatjuk, szinte teljesen generációváltás történt az alapjátékunk szempontjából legfontosabb csapatrészben. Ezen felül a rendszert már ismerő támadók szinte egész szezonban sérülésekkel küzdöttek, így az új srácoknak folyamatosan játszaniuk kellett. Ha ez még nem lett volna elég, akkor jöttek a bajok a középpályán, amiről már nagyon sokat beszéltük. Nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a tavalyi támadósorral idén a középpálya hiányosságai sem jöttek volna ennyire elő, de valamiért ennek így kellett történnie. Sokszor sok helyen leírták már, hogy Bellingham lehetséges érkezése önmagában nem oldaná meg a középpálya gondjait, viszont Bellingham mellett még egy érkező a pálya közepére már rendbe tehetné a dolgokat, különösen akkor, ha összeáll a támadósor dinamikája labda nélkül.

Tavaly Párizsban a BL-döntőben mi voltunk a jobb csapat, most viszont teljesen megérdemeltünk estünk ki a Real ellen a BL-ben, és leginkább azért, mert csapatszintű védekezésben nem voltunk elég hatékonyak. Egészen fájdalmas volt nézni, ahogy a második mérkőzés vége fele mennyire könnyen passzolták ki az izoláltan futkorászó liverpooli játékosokat Krossék. Ezzel kapcsolatos fun fact: a tavalyi döntőben 90 perc alatt 30 labdaszerzésünk volt a támadóharmadban. Idén 180 perc alatt 33-at sikerült összehozni, ami elég jelentős visszaesés. Ehhez a radikális csökkenéshez a fentebb már taglalt összes tényező hozzájárult. Ennek tudatában nem megalapozatlan azt kijelenteni, nem kell itt a teljes keretet lecserélni, néhány elemet kell csak kicserélni, és finomra kell hangolni a játékosok közötti automatizmusokat.

City meccs elé

Azzal kezdtük az elején, hogy mennyire eltérő Klopp és Guardiola stílusa, és ebből fakad a köztük és csapataik között kialakult nagy rivalizálás is. Érdemes lesz figyelni, valamelyik edző változtat-e a csapata taktikáján vagy mindketten ragaszkodnak eredeti játékfelfogásukhoz. Az őszi meccset a Liverpool nyerte 1-0-ra, de a Liga Kupában a City győzött 3-2-re. A korai kezdés egyik csapatnak sem kedvez, hiszen sok játékos még játszott a keddi napon a válogatottjában, és csak szerdán csatlakoznak klubjaikhoz. Mind két klub szempontjából nagyon fontos a mérkőzés, hiszen a City a bajnoki címért, a Pool pedig a Top4-ért küzd, és egy esetleges vereséggel mindketten távolabb kerülhetnek a saját céljuktól. A saját szezonunk szempontjából Diaz és a letámadás visszatérése kulcsfontosságú lesz.