Nápoly beharang

A felgyorsított BL-csoportmeccseket a Napoli ellen kezdjük meg. Az elmúlt években sokszor találkoztunk velük, nagyon sokszor megszenvedtünk ellenük, és ez alól a mai mérkőzés sem lesz kivétel.

Egy hosszabb bevezetőt terveztem, ami értékeli Arthur átigazolását, lehetséges felállásokat, és néhány hogy ezek alapján mi várható a jövőben, de sajnos az élet eléggé közbeszólt, ezért csak tőmondatokban pár dolgot a mérkőzés elé.

  • A Napoli az olasz bajnokságban eddig elég jól néz ki. Távozott ugyan a csapat maghatározó játékosa, Fabian Ruiz, de egyelőre úgy tűnik, a hiányát nem érzi meg a csapat. A 21 éves Khvicha Kvaratskhelia érkezése után 6 mérkőzésen 4 góllal vonta magára a figyelmet, így úgy tűnik, Osimhen mellett lesz egy másik játékos, aki Insigne és Mertens távozása után gólokat tud pakolni a közösbe.
  • Klopp alatt 4 BL csoportmeccset vívtunk az olaszok ellen, melyeken 1 győzelem, 1 döntetlen, és két vereség a mérleg. Egyik mérkőzésen sem esett kettőnél több gólt. A két barátságos meccs eredményeitől most tekintsünk el.
  • Ami minket illet, Thiago és Jota elutazhatott, a frissen érkező Arthur szintén bekerült a keret, így lesz változatásra lehetőség a mérkőzés folyamán.
  • Milner kezd a középpályán, hogy a támadásépítés korai fázisában passzopciót tudjon nyújtani a védőknek és Fabinhonak. A hétvégi Everton elleni mérkőzés után ettől sokat várok, mert csak úgy tudjuk majd megjátszani a csatárokat, ha ez a csapatrész rendben fog funkcionálni.
  • Thiago felépülésével, és Arthur állapotának javításával alapvetően a középpályán jó lenne azt látni, hogy Fabinho Hendoval váltogatja a hatos posztot, Arthur váltja Thiagot a bal oldali nyolcasban, míg Elliot és Carvalho a jobb oldaliban. Jones, Ox, és Keita, ha egészségesek lesznek, Milner után pályára kerülhetnek.

A bajnokságra egy szóra visszakanyarodva: lőtávolban kell maradni a vb-ig, mert utána bármi megtörténhet. Jól haladunk ezen az úton, mert, ha őszinték akarunk lenni, az eddigi fordulók alapján nem 5 pont van a City és a Pool között. Most azonban ennyin áll a mérleg, és ha ezt tartani tudjuk, akkor a vb után bármi lehet még ebből. Mindenestre ez a BL-re is igaz, valahogy éljük túl a csoportkört, és az ehhez vezető úton akár egy elhozott ponttal is elégedettek lehetnénk a nápolyi pokolból.