Fonat 2.0

Szintet emelünk a Fonaton. Tarts velünk Te is!

fonat2

Kemény belegondolni, hogy a Vörös Fonat 11 és fél éves jelenleg. Szó se róla régebb óta vagyunk fiatalok mi is a szerzőkkel. Ott a Merseyball időszak elején voltak mindenféle kimutatások arról, hogy hány karakter, cikk, olvasó, mekkora forgalom és galaktikus csillagharc keletkezett eddig a blogon, amit most le szeretnénk kanyarítani azzal, hogy mindegyikből jó sok volt és az oldal statok alapján azóta sem lett kisebb az érdeklődés körülöttünk, amit igencsak köszönünk a közösségnek. Ebben szerepet játszik az is, hogy a Liverpoolról szoktunk írni a blogon.

Így a Fonat felső tagozatának taposása közben viszont lépésenként vált egyre világosabbá az is, hogy jót tenne az oldalnak, ha némi új szelet tudnánk vinni a rendszerbe, megpróbálni fellépni a következő szintre. Jó volna frissülni az eddigi jól bevált dolgokat is megtartva. És itt merült fel az a nem túl rég szerzett tapasztalatunk is, hogy ha nekiveselkedünk jó tartalmaknak, akkor az nyitott fülekre találhat (avagy szemekre, végtére blog vagyunk).

Mozgolódtunk sokat az elmúlt hetekben, ennek eredményeképpen pedig 2 újdonsággal is szolgálhatunk. Az egyik, hogy partnerségre lépünk az xfb Analytics adatalapú tartalomszolgáltatóval, akik advanced Liverpool statokkal fognak ellátni minket a meccseink után, amik alapján egyedibb kiharangokat fogunk tudni írni nektek. A munkájukkal az elég közeli jövőben is találkozni fogtok már. Nagyon várjuk a közös munkát velük!

Emellett pedig arra jutottunk a szerkesztőkkel szeretnénk lépni a közösségi finanszírozás irányába, amire vannak is ötleteink, de a pontos hogyanját úgy szeretnénk kitalálni, hogy azzal ti is komfortosak legyetek. Eme margón a legfontosabb, amit a homlokunkra is szívesen felvarrunk: nem, nem lesz fizetős a Fonat, az elmúlt években megszokott írás típusok, úgy mint a kiharangok, beharangok, körkérdések, vendégposzt lehetőségek, valamint különböző szezon elemzések ugyanúgy elérhetőek lesznek az oldalon, mint Hodgson óta mindig. A hozzájuk képest extrább tartalmakról beszélünk most.

A crowdfunding kitalálásához abban kérnénk először is a segítségeteket, hogy mit gondoltok, milyen tartalmakért támogatnátok minket szívesen az alábbiak közül?

Rájuk szeretnénk válaszokat kapni tőletek, aztán majd ezután az igényfelmérés után foglalkozni azzal, hogy mi merre hány méter. Gegenpress-es köszönet érte!