Vihar előtti csend

A ma késő délutáni meccsen fiaink Londonba a West Ham csapatához látogatnak. A meccs után az idei utolsó válogatott szünet lesz. A meccs előtt a BL halálcsoportnak tartott csoportot sikerült megnyerni két fordulóval a vége előtt, így ez elvi lehetőséget ad a BL pihentetésre. Amennyiben ezzel élünk kicsit nyugodtabb karácsonyi pörgésünk lehet.

A maraton szép lassan halad. Eljutottunk a szezonnak arra a pontjára, ahol már érdemes ránézni a tabellára, hiszen a Bagoly féle “bűvös” 10 forduló lement. Jelenleg a tabellán azért még van jó pár meglepetés. Az Arsenal, de főleg a Tottenham várakozások alatt szerepel. Ugyan ez a Leedsről is elmondható. Azonban a jelenlegi legnagyobb meglepetés a Moyes féle West Ham jó szereplése, akik jelenleg top4 helyen vannak. Kétlem, hogy ezt a helyet meg tudják őrizni a szezon végéig, de azzal, hogy már tavaly is az előkelő 6. Helyen végeztek lassan felvetik a kérdést, hogy nem kicsúszott eredményről van szó, hanem tényleg ezt tudják most. A magam részéről ezt nehezen hiszem el, hiszen nincs túl sok érdekes ebben a csapatban, nincsenek olyan játékosaik, akik indokolnák a jó szereplést. No meg Moyes ma már nem egy túl jó edző hiába tudta ugyan ezt stabilan egy évtizede az Everton élén (középcsapatot behozni a nagyok utáni első helyre). Nem mellesleg egyszer már megbukott a kalapácsosok élén. Most miért megy nekik? A West Hamnek az anyagi előnye a jóárú stadionból fakadna, de ugye ezt a COVID elvitte, így tényleg nem túl sok racionális magyarázatot lehet adni arra, hogy most miért nem tizenakárhányadikak.

A mieink a BL-ben jól szerepelnek. A tabellán is jó helyen vagyunk. Mondjuk a szezonunknak, nem is a mostani a kritikus szakasza. Az majd a karácsonyi pörgéssel, de még inkább az ANK-val jön el. Nem egyértelmű tendencia, de a Kloppi Liverpool nem egy nem kettő alkalommal teljesített pocsékul januárokban-februárokban. Pedig az ANK miatt racionális magyarázat van arra, hogy a szezonoknak miért ebben a kritikus periódusában teljesít rosszul az a csapat, amelynek a két fő góllövője Mané és Salah ANK résztvevő.

Nem számítok egyszerű meccsre, de most minden lehetséges pontot be kellene húzni, mert jön az ANK rém és jó lenne feledtetni a múlt heti döncit. No meg tényleg gyűjteni kell pont előnyt a várható január-februári pont szórásra.