Emberkísérlet és időutazás

Utolsó perces győzelmet aratott a csapat egy olyan meccsen, ami kísértetiesen hasonlított számtalan idei megmérettetésünkhöz. Jómagam egészen új perspektívából éltem meg a három pont megszerzését, erről és a katartikus élményről fog szólni az erősen személyes hangvételű kiharang.

A csapat hétközi spanyol kiruccanása komoly vizuális károkat okozott nálam. A hétvége felé közeledve a poszttraumás stressz tünetei enyhültek ugyan, de a párharc ugye még nem tekinthető lezártnak. A nyílt végű trauma eseti kezeléseként, valamint az időjárás-család-kertesház Bermuda-háromszögében elveszve egy rendhagyó ötletem támadt. Egyszerűen fogalmazva a csapat kedden nem hozta meg a kedvem, hogy két órát áldozzak a szokásos fosfaragásunkra, úgy hogy közben ez az idő fájdalamasan hiányzik egyéb területeiről az életemnek. De ugye kellett nekem szombat délutáni meccs kiharangját elvállalni, klasszikus “minek ment oda” esete.

Mérnökember lévén nem okoznak problémát a kritikus pillanatokban támadt feladatok szuboptimálisnál szuboptimálisabb megoldásai közötti túrkálások, hogy aztán minden fasza legyen a végén. Jött is az ötlet, tegyünk időutazást a televízió előtti korokba, ha már egyszer olyan nagyon látni nem akaródzik a meccset és a modern tudományos vívmányok használatával helyezzük át a rádiós meccsnézések élményét a konyhából a kertbe. Telefon, hangszóró, mobilnet és feltöltött akkumulátor adott már csak a tradicionális közszolgálatiság posványában ragadt BBC-ben kellett bíznom, hogy csak lesz valami rádiós közvetítés a meccsről. Hiába a nezmeti derbi napja a BBC5 éppen közvetítette rádión a meccsünket így meg is kezdtem az emberkísérletet, amikor is szák két óra alatt rengeteg akcentust és régen elfeledett futballcsapat nevét hallotam.

Nem maradt más hátra, mint nekimenni a gazolásnak és a terasz takarításának egy internetrádióval. A kezdősípszó előtt 20 perccel már becsatlakoztam a közvetítésbe, valamint a ház melletti járdarészek gaztalanításába. Ekkor hallottam, hogy épp a Grand National zajlik éppen, de természetesen a Liverpool meccsét fogják majd közvetíteni rádiós körkapcsolással! Itt megremegett kicsit a lábam és nem feltétlen a gazok fölé görnyedéstől, valami romantikus érzés csapott meg, lehet a virágzó cseresznyefa miatt, hogy létezik még a 21. században rádiós körkapcsolás. Van amit a pandémia sem vehet el tőlünk, igaz angolul nem árt hozzá tudni.

Kiválónak ígérkezett hát a délután és ezt az sem rontotta el, hogy az öt órai teára kiéhezett hangok darálták a jobbnál jobb meccsek eredményeit, csak egyet emelnék ki, a Lee Bowyer irányította (március idusán vette át Aitor Karankától) Birmingham City még a félidő előtt megszerezte a vezetést a Joe Allen nélkül szenvedő Stoke City ellen, majd megduplázta az előnyt az angol tájszólásban még csodásabban csengő nevű Jutkiewicz. De ne szaladjunk ennyire előre mert itt már csak kínomban tudtam mosolyogni a történéseken. A közvetítésnek feltűnően sűrűn volt lehetősége váltogatni a helyszínek között, holott alapvetően folyamatosan a mi meccsünk ment, de hát ez azt az érzést keltette benne, hogy nagyon lófasz sem történik, illetve pont a megszokott lófasz történik. Futunk, letámadunk, felrúgják magasan előre ebből vagy kontra vagy megszerezzük és járatjuk nyugodtan és meddőn. Láttam már ilyet, nem is lepődtem meg, de mindig hegyeztem a fülem ha valami kicsit kiabálósra vette az egyk BBC-s bácsi, aki kiemelte, hogy nem játszik rosszul a csapat, de igazán nincs helyzet és helyzetkihasználás.

Aki ezt elvette, annak szemetes kuka van a szíve helyén

Erre a Villa gólt már szinte beleláttam a gaz közé, annyira ismerem ezt a forgatókönyvet. Mondtam is magamban, ha még a félidőben egyenlítünk jó lehet ez – ilyet se sűrűn mondogat 20/21-ben az egységsugarú pool drukker. Aztán jött a tipikus VAR által elvett trikóravarrt emblémányi lesgól. Ki kell emelnem elég nagy döbbenet volt a BBC-nél, hogy elvették, pláne nálam hiszen a Firmino kiálltásra én is alább hagytam a munkámmal. Bár kivaló feszültséglevezető hatása van a gazolásnak, de a szünet után én is váltottam és már terasz pakolás közben ért a Salah egyenlítés, amit sztoikus nyugalommal vettem tudomásul. Aztán erőst baszott az ideg, hogy egyre másra a Villa kontráiról karattyoltak a kommentátorok, így a lefújás környékére már elkönyveltem, legalább a terasz rendben lett rakva, ha már nyerni nem sikerült. Kézmosás, gyerekölelgetés és vacsorához leülve még épp nem nyomtam ki a pár perc hosszabbítást, amikor is nagyon hadarva hallottam elharapott angol szótagokat, fülem hegyezve pedig megjött Trent gólja és elkapott a mámor, az eksztázis és egy pillanatig átadtam magamneki, majd a tanulva milyen mentális károkat okoztam a kutyámnak a Barca visszavágó alatt, visszafogtam magam, hogy legalább a gyerekben ne tegyek hasonlót.

Ugyan kisminta, de csak javasolni tudom a rádiós meccshallgatást, habár azt is megértem, hogy elég hipszternek kell ehhez lenni. Mindenesetre a lényeg a három pont, és hogy eggyel kevesebb meccs van hátra ebből a kiváló szezonból, ahol a középszerűnél középszerűbb csapatok szereznek vezetést ellenünk és/vagy tolja meg a szekerüket a kedves elfogulatlan angol bírói kar, hogy aztán mi megintcsak vért hugyozva nyomjunk 90 percet. Ne feledjük éppen annyi gólt lőttünk az Anfielden, amennyi már a Real ellen is elég lehet, igaz a CS elkél, de van remény. Ahogy néztem Bobbykám kulcsofontosságú lesz majd xherdan. Shaqirit is jó volt hallani, rádióban meglepően jól állt neki a sérója. Maradt a kiélezett verseny mindkét fronton enyhe szopóág utóízzel.