Vendégségben Józsiéknál

Londonba látogatunk Mourinho Tottenhamjéhez, egy könnyed átmozgató FA kupa kiesés után.

A meccsképe igen hasonló lehet majd, mint az őszi anfieldi találkozónak, azonban ez a párharc már nem a bajnoki címért szóló összecsapásnak van beharangozva, hanem a top4-ért folyó harc lett a média címke. Az FA kupa meccset szépen összefoglalta McKolléga, a biztató jelek megvoltak, de azért a MU-n is látszott, hogy nem annyira feszültek erre a meccsre rá, mint a bajnoki összecsapásra. Elvileg Matip és Hendo is edzenek, így védőink száma az eget veri. Legutóbbi találkozónk óta mini verembe kerültek a csirkék. Közvetlen utánunk kikaptak a rókáktól, döntetlen a farkasok ellen és a fehérek ellen, közben kisebb csapatokat nagy erővel nyomták le a kupákban a bajnokságban pedig a másik fehérek és a pengék ellen gyűjtöttek 3-3 pontot. Folytatódik a roncsderby szezon, ahol egy-két rossz hét alatt nagyot fordulhat a világ a csapatokkal.

A beharangozó erősen kommentfogó jellegű lett, ezért elnézést kérek, de vannak napok, amikor nem a futball a legfontosabb.