One more trophy, s’il vous plait! (In memoriam Gérard Houllier)

Ekiyeki vendégposztja: Nemrég érkezett a szomorú hír: elhunyt Gérard Houllier, a Liverpool egykori menedzsere.

Azt mondják, a szíve vitte el.

Nem nyeretlen kétévesként került hozzánk, bár nem is jegyezték az akkori topedzők között. Játékospályafutása után a Nœux-les-Mines (egy 12 ezer lelkes település Lille közelében) csapatát vitte fel az ötödosztályból a második ligába, majd a Lens csapatához ment, akiket a másodosztályból indulva az első ligában UEFA-kupát érő helyezéshez segített. Ezután a PSG-vel lett francia bajnok, majd a francia válogatottnál másodedző, később szövetségi kapitány. Bár az 1994-es világbajnokságra nem sikerült kijutnia a kékekkel, viszont az U18 és U20-as válogatott mellett maradva 1996-ban begyűjtött egy U18-as Európa bajnoki címet, Trezeguet-vel és Henry-val soraikban. Az 1998-as francia rendezésű VB-n Aimé Jacquet stábjának tagjaként ünnepelhetett világbajnoki címet, majd a klubfociba visszatérve választotta a Liverpool-t a szintén kérőként jelentkező Celtic, illetve a Sheffield Wednesday helyett.

Azt mondta, a szíve hozta ide.

Nem először járt ekkor Liverpoolban: 22 éves korában, 1969-ben vendégtanárként vizitált már ott, és az Anfield lelátóján állt a Dundalk elleni VVK-mérkőzésen. „Ami a Kop soraiban akkoriban folyt, az egész világon egyedülálló volt. A hangulat azonnal megfogott”- mondta később. A klub nehéz helyzetben volt érkezésekor: a régi dicsőségek emléke már megkopott, a bajnoki címek a múlt ködébe vesztek. A Premier League 1992-es indulása óta legjobb helyezésünk egy harmadik volt, és egyre nyilvánvalóbbnak tűnt, hogy radikális lépésre van szükség a jelentősebb eredmények eléréséhez. Souness, majd Evans sem tudta kezelni a (részben miattuk is) kialakult válságot, így a vezetés ezután Európában nézett körül, és kérte fel Houllier-t. Egy franciát, aki a VB-t nyerő francia válogatott stábjának tagja volt ugyan – de mégiscsak francia. Az viszont gyorsan kiderült, hogy nagy szükség van a gall határozottságára és precizitására a csapatnál. A kezdeti bizalmatlanságot az eredmények láttán aztán a megbecsülés és a szeretet váltotta fel.

Azt mondtuk, aggódunk a szíve miatt.

Volt okunk aggódni. Az általa alaposan átszervezett csapat fokozatosan lépdelt előre az évek során, és egyre biztatóbb eredményeket ért el. Utólag már jól látható, hogy a csúcs a 2000-2001-es szezon volt: bajnoki bronzérem (és ezzel végre a BL indulás jogának kivívása), Ligakupa és FA-kupa győzelem, aztán hab a tortán: az UEFA-kupa megnyerése egy olyan őrült meccsen, ami örök emlék minden szurkolónak, és méltán foglal helyet a klub legendás mérkőzéseinek nem rövid sorában. A Rapid Bukarest, a Slovan Liberec, az Olimpiakosz, a Róma, a Porto és a Barcelona kiverése után jött a katarzis: az Alavés elleni 5-4-es siker.

A három kupagyőzelmet ünneplő győzelmi menet Liverpool utcáin

A következő szezon elején begyűjtötte még a csapat a Charity Shield-et a Manchester United, majd az  Európai Szuperkupát a Bayern München legyőzésével, de az ötkupás esztendő után a bajnoki cím elhódítása nem sikerült. A fokozódó elvárásokat nem tudta kezelni a csapat, a stressz az edző egészségét is kikezdte: a Leeds elleni találkozó szünetében rosszulléte miatt kellett sürgősen kórházba szállítani, ahol aztán tizenegy órás szívműtétet hajtottak végre rajta. A szurkolók támogatását élvező Houllier váratlanul hamar tért vissza a Roma elleni BL-meccs szünetében, melyet sikeresen vívott meg a csapat, de a következő fordulóban történő kiesés, meg a bajnoki címért folytatott versenyfutás elvesztése az Arsenal-lal szemben már sajnos a lejtmenet kezdete volt.

A Kop jókívánsága 2001 novemberében

Azt mondod, szívtelenség volt kitenni.

Az első időszakban személyi döntései, taktikai húzásai jórészt beváltak. Hamann, Henchoz, Hyypiä, Barmby, McAllister, Babbel, Litmanen, Heskey megvétele, Gerrard, Murphy, Carragher beépítése egy nyerő csapat vázát látszott kirajzolni. A szoros védekezés, a reaktív taktika, a kontrázás a magas fokú szervezettséggel párosulva jelentős sikerekhez vezetett. A szurkolók is kezdték elhinni, hogy közeleg az új aranykor – ám az végül elmaradt. Tény, hogy a legmagasabb szint eléréséhez hiányzott a megfelelő játékosminőség és taktika is. Hogy melyik jobban, az talán most nem is fontos. Fel lehet emlegetni Fowler elküldését, El Hadji-Diouf, Salif Diao, Cheyrou, Heggem, Vignal vagy Diomede megvételét, az Anelka körüli hercehurcát, Litmanen váratlan elengedését, de ezek a rossznak bizonyuló döntések már egy kapkodással teli időszak kétségbeesett lépései voltak. Meg lehet említeni a játékstílus korlátait, melyek miatt Európában és a bajnokságban is váratlan kudarcokat szenvedett a csapat, de egy erőskezű edző (és Houllier ilyen volt) joggal hisz elképzelése sikerességében, és ha feladja azt, az később sem garancia a sikerre, annál inkább az önazonosság elvesztésére. Csekély a különbség az elvhűség és a makacsság között, s bár utólag könnyen vagyunk okosak, ez a visszautaló ítélkezés ezúttal sem lehet igazságos. Gérard Houllier időszaka fontos volt a klub történetében: segítette a Liverpool újjáépítését, visszaadta a szurkolók büszkeségét és reményt nyújtott számukra. Bár munkája nem teljesedhetett ki, joggal tekinthetünk rá Benítez eredményeinek megalapozójaként, és mint ilyen, helye van a klub jelentős és fontos menedzsereinek sorában.

Azt mondom, a szívünkben örökké élni fog!