A csúcson mindig van hely
Ott fent az ég is kékebb, a fű is zöldebb, a szar is illatosabb, és Mourinho is rottyantabb, mint általában. És persze a Liverpool is sokkal jobb.
Persze nem lehet mindenkinek ínyére a helyzet.
Tegnap este akkora meccs volt, hogy a kommentek között többen külön indítványoztátok, hogy McA írja a kiharangot. Gondolom nem a finomkodó körmondatai, és diplomatikus stílusa az, aminek mind a hiányát érezzük még most is, de sajnos a mackótestvér még csak nem is láthatta élőben ahogy a 90. percben kisüt a nap Bobby szájából, úgyhogy csak képzeletünkben él most az a kiharang
Helyette van az, hogy most kicsit túlságosan is, és feleslegesen ember módjára értékeljük, mi mindent láttunk. (Igen, tudom, én sem erre vágyom, de nem tudok McA-ban posztot írni.)
Láttunk egyrészt egy olyan domináns játékképet, amit nem gyakran produkálunk mostanában. Írhatnám, hogy hetek vagy hónapok óta nem láttunk ilyet, de a Wolves vagy a Leicester elleni hazaik mind ilyenek voltak, és egy hónapon belül, csak annyira pörög minden más, hogy azok is nagyon rég voltak. A kép teljességéhez persze hozzátartozik, hogy a Spurs tudatosan engedte át a területet és a dominanciát, tudatosan nem vállalt fel semmilyen vezérszerepet, mert ez történik akkor, ha Mourinho csak az egy pontért utazik valahova. Abszolút lett is volna értelme a taktikájának, a Kane-Son páros az elmúlt pár hónapban már szinte a Suárez-Studge hatékonyságával üzemel, ezekkel kondíciókkal pedig feltolni a védekezést…. hát sok sikert. Mourinho jogosan gondolhatta azt is, hogy a támadósorunk is maximum csak közepes formában van, csúcsformában biztosan nem, így egy jó védekezés és pár gyilkos kontra a leghatékonyabb módja a győzelemnek. És valószínűleg igaza is lenne tíz esetből bántóan sokszor.
Viszont ez nem az a nap, és nem az az eset volt. Egy olyan Liverpool napja volt ez, ahol egyénileg mindenki jól játszott, gyenge pont – és csere – nélkül hoztuk le a 90 percet. Valószínűleg azért, mert az elérhető keretből már csak tizenegyen képesek minderre, és ebben már benne van Curtis és Rhys is.
Nagyon brutális egy meccsélmény volt ez az egész, kezdve azzal, hogy bár megérdemelt, de szerencsés lett a vezetőgól, utána viszont pillanatokkal később beütött a villám-son, és a csak a meccs legvégén fordított át minden izgalmat és dühöt pozitívba Firmino. Pedig izgalomból és dühből volt rendesen, bár szerencsére nem durva játék miatt (képzeljünk el még egy sérülést… brr), hanem inkább a tehetetlenség fortyogott nagyban. Ezt még meg lehetett dobni egy olyan kis bombával, mint Son gólja, aminek persze minden létező körülmény között gólnak kellene lennie (szerintem akkor is, ha a nagylábujja lesen volt), de az ötven méterről két másodperc alatt megtett visszanézés mégis felpattintott olyan érzéseket, amiket jobb magunkba fojtani. Így a győzelem tudatában és egy nappal később azért már nyugton állíthatjuk, hogy ez teljesen tiszta gól volt. Soha nem is ezekkel van a baj, az egy vonal elve tökéletesen működött most, a probléma, hogy máskor nem, és kulcsszituációkban nem.
Végül szerencsére mégsem ez lett a kulcspillanat, hanem Firmino fejese. Pont ezzel lett egyébként meg Klopp liverpooli karrierjének 50. egygólos győzelme, és ebből az 50-ből 10-ben pont Firmino szerezte a győztes gólt. A hófejér mosolyok összekacsintanak.
És van még akiknek a mosolyuk összekacsintott tegnap este. Senki nem játszott rosszul, de a jók között is mindig vannak legjobbak, az egyéni kategóriában pedig különösen nagy díjesőt lehetne tartani a tegnap este után. Rhys Williams 19 éves, és annyira félénk arca van még, hogy Mourinho beleszámolná az U16-os sérültek közé. Ehhez képest egyetlen hibával lehozott 90 percet a csúcsformában lévő Kane-Son duó ellen egy olyan meccsen, ahol a védővonalunkat 40+ méterre toltuk a kaputól. Persze segít az, hogy Fabinho akkora boss mellette, mint Can volt fénykorában, de pont egy ilyen helyzetbe és elvárásba a legnehezebb beilleszkedni, és azt a minőséget hozni, amit tudsz. A relatív MotM biztosan ő volt.
A valódi pedig Curtis Jones lett, egy abszolút topligás, és most már meccsek óta egyre jobb és kiegyensúlyozott meccsel. Ha teljesenőszinte akarok lenni, akkor a tavalyi szezonban még nagyon csak a sokadik választásnak tartottam középpályára, még az Everton elleni FA kupás varázslata után se néztem ki azt belőle, hogy ő be fog tudni itt épülni felnőtt szinten, ehhez képest most magmaként tör meccsről meccsre egyre feljebb. Azt nem mondom, hogy a Fabinho – Thiago – Gini álomközéppályámba beférne, de folyamatosan jön előrébb a sorban, nem csoda, hogy Ox vagy Keita még csak időhúzó csereként se tudott megjelenni, se most, se a Fulham ellen. Hihetetlen az a fejlődés amit 12 hónap alatt lenyomott itt a szemünk elől még így is kicsit elbújva, és ennél csak még jobb lesz. És még ő is csak 19 éves.
Aki pedig szintén a kiemelt hasábra kívánkozik, az a mindig tökéletes hajvonalú Gini Wijnaldum. 97%-os passzpontossága volt vagy valami hasonló, ilyet a belső védők nem szoktak megcsinálni, ő meg folyamatosan a Kane-Son-Højbjerg trió szorításában vitte ezt végig, kiegészítve egy parádés védőmunkával. Csórikám betöltötte már a 30-at, amivel lassan veszélyeztetett korosztályba kerül, de Hendonál lényegesen többet játszik, és lényegesen több sebeséggel még mindig, ez pedig tegnap nagyon kellett. A teljesíményére nem mondom, hogy mindig 100%-os, ő hullámzóbb ennél, de ha ott van, akkor nagyon ott van. Most pedig kibaszottul ott volt mindig, szétfutotta a Spurs védekezését, és számomra a leghasznosabb fogaskerék volt egy olyan gépezetben, ahol mindenki más is egy baromi hasznos darabja volt.
A gépezet pedig él, működik, mégha néha bele is köhög egy Fulham. Azt fogalmaztam magamban az egész második félidőben, hogy ha itt marad az 1-1, akkor is abszolút pozitívan állhatunk ehhez a meccshez. Ha minden meccsen tudnánk így játszani, akkor nem lenne kérdés a címvédés. Az őszi kilengéseinket látva már egyre többször merülnek fel bennem a kételyek arról, hogy ezt így is meg lehet-e csinálni (a csapat második vonalának teljes kiesése, formán kívüli és lassuló front3, öregedő kőművesek, a transition és a kontrajáték teljes belassulása, ezek mind tornyosuló problémák). És akkor egy átaludt Fulham elleni első félidő és egy sikertelen második után lerakunk egy ilyen meccset, ahol egy egyébként nagyon jól játszó Tottenhamet végül legyőzünk… hát mit lehet itt kételkedni? Amúgy is akkora a cripple fight a bajnokságban, hogy egyetlen csapat tud 2.0-ás ppg fölé kúszni (mi) 13 meccs után, ha valamikor át lehet esni egy krízisen és egy kényszerfiatalításon, akkor az most van. Féllábúak közt mi a gipszünkkel és a térdeinkből kiálló szegecsekkel még mindig a csúcsragadozók vagyunk.
Aztán mutassuk ezt meg a Palace-nak is.
