Remi

Közönség kérésre retro poszt. Az értelmező kéziszótár szerint eldöntetlen játszmát jelent. Kicsit én is, így vagyok új igazolásunkkal. Nem tudom eldönteni, hogy örülök vagy pedig nem érkezésének. Pedig tudjátok, hogy szeretek lelkes lenni minden új igazolásunknál és nem is tűnik rossz igazolásnak. Az egyértelmű, hogy Suárezt egy az egyben nem tudjuk pótolni. Számomra az is egyértelmű, hogy pótlása Suáreznek már jó ideje helyben van a gólokat Sturridge a kreativitást Coutinho a sebességet Sterling fogja pótolni és a sort lehetne folytatni a CSAPAT fogja pótolni. No de nézzük is kit, mit szereztünk.

Loic Remy 27 éves, így az én ízlésemnek már kicsit öreg igazolásnak. Hiszen 27 évesen már bőven a pályafutása csúcsán van, amikor a játékosok a legértékesebbek és a legdrágábbak. Viszont cserébe elég gazdaságosan érkezik hiszen 8-8,5 millió font a kivásárlási ára, ami manapság aprónak számít. Fizetése elméletileg nem vészes. Anyagilag nagyot nem bukhatunk rajta sőt. Gazdasági értelemben kifejezetten okos igazolás.

Mivel kicsit idősebb, mint az igazolásaink általában, így tapasztaltabb is transfermarkt szerint 95 gólt szerzett eddigi 251 meccsén klubcsapataiban. Ez valahol a nem rossz hiszen minden 3 meccsén betalál és a jó minden második meccsén betalál között mozog. A PL-ben kifejezetten jó mutatója van hiszen 20 gólt szerzett 40 meccsén. A másik, ami érdemes megjegyezni vele kapcsolatban tovább víve ezt a gondolatmenetet, hogy az elmúlt 6 szezonból 5 alkalommal 10 és 20 gól közötti szezonokat produkált. Ha a pályafutását nézem akkor kiderül megfordult már nagy csapatnál tiniként a Lyonnál volt, de ez még korainak bizonyult neki utána a legjobb éveit a Marseillesnél töltötte, ahol volt két nagyon jó éve 17 gól 41 meccs és 20 gól 42 meccs, viszont az utolsó féléve mielőtt eladták a QPR-nek pocsék lett 2 gól 12 meccs. Ha már a tapasztalatról beszélünk 18 BL meccsen szerepelt, amivel BL tapasztalat hiányos keretünkben Glen Johnsonnal egyetemben az egyik legtöbbszörös fellépő a sorozatban (azt had jegyezzem meg sokkal rosszabbnak gondoltam a helyzetet), ami nagy plusz esetében. No és persze most nyáron részt vett a VB-n ahol az egyik állandó csere ő volt. Mi szűrhető le ebből? Nem kiemelkedő, nem zseni, de bizonyított gólszerző.

1205Mik a képességei? Amennyit láttam belőle az alapján egy kifejezetten gyors támadóról van, akinek jó kezdősebessége van, emellett jól gyorsul és kifejezetten magas a végsebessége lasztival és anélkül is. Egyszóval gyors a csávó. Ebből következik, hogy kontraveszélyt jelent az ellenfelekre. A whosrored szerint tavaly csak Suárez lőtt többet kapura kontrából. Taktikai értelemben megfelelően sokoldalú, hiszen tud szélsőtámadót és középen csatár is játszani. Azaz a 4-1-2-3-unk mind3 támadó posztján el tud játszani. Nem lesz elveszve a fluid támadósorunkban. A tavalyi évét a Newcastlenél a balszélen és középen töltötte. Középről nyilvánvalóan nagyobb gólveszélyt jelent. Nem egy Suárez, de tüzelő gép hiszen a tavalyi meccsenkénti 3,5 lövése még több is mint Sturridge 3,4 lövése. A helyzeteit meg jól fejezi be, hiszen tavaly 15,6%-t értékesítette a helyzeteinek ez meg Suárez 17,4%, Sturridge 22,1% értékesítési arányával összhangban van. Kreativitása nem kiemelkedő tavaly 70 percenként alakított ki helyzetet társainak, cserébe a támadó harmadban elég pontosan 69% passzol. A védekezése nagy kérdés számomra a látottak alapján nem úgy tűnik, hogy ez lenne az erőssége, statok alapján viszont nem is rossz benne. Ha nagyon rövid akarnék lenni szereztünk egy iszonyatosan gyors lövőgépet személyében.

1204Arról rendszeresen beszélünk, hogy újra kell kalibrálni egy kicsit a csapat játékát. Az biztos, hogy ha végig nézek a támadósorunkon, akkor kialakul egy nagyon világos koncepció, ami alapján össze van válogatva. Egyszerűen lehet, így is hívni: Az új gyalogkakukk támadósorunk. Lambertet kicsit külön kezelve. Nehéz eldönteni, hogy a Sturridge, Remy, Sterling, Markovic, Lallana, Coutinho sorból ki a leggyorsabb és ki a leglassabb. Mondjuk izgalmasabb kérdés az, hogy van-e ennél gyorsabb támadósor a PL-ben? Szerintem nincs. Ezzel pedig nyilván tisztában lesznek az ellenfeleink, hogy ha helyet adnak a speedstereinknek vagy lehetőséget a kontrázásra, akkor megszívják. Ergo egy csomó csapat simán csak fel fogja ellenünk húzni az Ikaruszt és semmi mással nem fog foglalkozni, mint hogy túlélje a meccset. Rendszeresen lesz az, hogy nem csak a 4 védő, de még a 2 védekező szerepű középpályás sem fogja elhagyni a saját térfelét, tehát maximum 4-en fognak támadni. Azaz ez a gyors támadósor már önmagában egyféle módja a védekezésnek. Ha meg ki sem mozdulnak a kapujuk elől, akkor nálunk lesz többet a labda és nekünk kell készülni az Ikarusz feltörésére és az ő kontráik elhárítására ehhez megfelelő középpályásokkal (ezért lehet majd Cou CM) és védőkkel (olyan CB aki szereti a magas védőfalat). Ilyenkor a kevésbé kreatív, kevésbé jól cselező Remy kevésbé lesz megfelelő opció, de sebaj mert a többiek ebben jók, illetve van a kreatív faltörőkosunk Lambert Ikarus feltörésre.

Remy alapvetően szerintem Sturridge tavalyi szerepének betöltésére jön arra kifejezetten alkalmas is. Ha kirobbanó formában lesz, akkor akár rákényszerítheti BR-t, hogy ismét elővegye a diamond formációt. Alapvetően a szerepe az lesz, hogy ha ne adj Fowler sérült lesz Sturridge akkor is legyen egy bizonyított góllövő a keretben, aki illik a taktikában és pótolni tudja. Mikor meg Sturridge egészséges, akkor meg versenyhelyzetet teremt neki és a szélekre a többieknek is. Az átigazolási őrület kezdete előtt azt mondtam, hogy úgy kell majd idén nyáron értékelni az érkezőket, hogy hozzá tesznek-e a keret erejéhez és mélységéhez? Remy hozzá ad mindkettőhöz. Így közben szépen lassan magamat is sikerült meggyőznöm, hogy bizony örülhetünk és lelkesedhetünk ennek az igazolásnak.