Isztambul, óúóúó! Isztambul!
Talán ezt a poént még senki se lőtte el, így hát megteszem én. A viccet félre téve, mint sokunknál, úgy az én esetemben is Isztambul – több szempontból is – mérföldkőnek számít.
2005.05.25. Atatürk Olimpiai Stadion. Isztambul. Imádtam/imádok a gyengébb csapatoknak szurkolni, így hát a félidőre el is dőlt melyik lesz az én csapatom abban a döntőben, hiszen akkoriban még (7-8-9 évesen) meccsenként választottam egy-egy kedvencet. Így tartottam magamat lázban a meccsnézéshez. Sajnos aznap este nem maradhattam fent a döntő végéig, mert másnap suli volt, de reggel, amikor megláttam a végeredményt, nem hittem a szememnek. Káprázatos. Csodás. Megcsinálták. Micsoda csapat. Visszanézve felvételről a meccset még egy dolog maradt meg a döntőről. Ez pedig nem volt más, mint a csapat lengyel kapusának a mozgása a tizenegyeseknél. Micsoda zseni, gondoltam. Néha még a tus alatt én is utánoztam a mozdulatait.
Aztán nagy csönd és a következő emlékem a 2006-os FA kupa döntő hosszabbításában szerzett Gerrard gól, amire már a teraszon ugráltam.
Ezt követően elindult az utazás. Követtem a csapat teljesítményét mind a bajnokságban, mind a nemzetközi kupákban, de egy BL döntőt és egy bajnokságbéli második helyet leszámítva nem sok dolognak örülhettem/örülhettünk. Valamelyest élveztem is, minden haverom Real, Barca, Juve, MU vagy Bayern szurkoló volt, megjelentek a Chelsea szimpatizánsok is. Bezzeg én, én Liverpool szurkoló vagyok. Kedvenc kapusod? Reina! Kedvenc jobb hátvéded? Finnan, hát ki más! Hülyének néztek sokszor, de valamiért élveztem a helyzetnek a keserű édességét, annak ellenére, hogy talán fel sem fogtam igazán. Majd Rafa távozásával tovább folytatódott, sőt erősödött a totális hullámvasút, melynek Klopp érkezése vetett végett. A „német óriás” alatt pedig megindult a fejlődés, amelynek a következménye (és nem végeredménye!!) a BL győzelem lett. Ezen az úton egy újabb állomás az isztambuli szuperkupa döntő, amelyen a Chelsea-vel mérkőzött meg a csapatunk.
Időközben erősödött az érdeklődésem a statisztikák, ezen belül is a focistatisztikák iránt, és ebben jelentős szerepe volt a fonatnak is. Elkezdtem egyre több külföldi cikket, tanulmányt olvasni, egyetemen kutatásokat végeztem, és megírtam két szakdogát ebben a témában. Próbáltam/próbálom minél jobban megérteni mind a játékot, mind pedig az üzleti szemléletét a focinak. Ebben a témában írtam is már cikket ide a blogra.
Pár héttel ezelőtt aztán megkerestek a többiek, hogy lenne-e kedvem csatlakozni a jakuzzihoz, amire nem tudtam nemet mondani. Remek kihívásnak éreztem, van mondanivalóm is bőven és valamennyit talán vissza tudok adni a közösségnek is. Win-win szitu.
Ezek közepette elérkeztünk oda, hogy életem első saját posztja az isztambuli döntő kiharangja lesz. A hosszú felvezetés után vágjunk is bele.
A mérkőzés elé
A liverpool pénteken egy könnyed meccsen verte hazai pályán a frissen feljutó Norwichot. A találkozó inkább Alisson sérülése miatt marad emlékezetes. Lehet ez zavarta meg a csapattársakat, de a rendszerszintű védekezés annyira nem festett jól. Funfact: 5 kapura tartó lövést is engedtünk a kanáriknak a meccs folyamán. Az egész előző szezonban a legmagasabb szám ebben a mutatóban három volt hazai pályán. A támadással összességében nem volt gond, de még így is volt mit megbeszélni meccs után a stábnak és a játékosoknak.
Ebből az apropóból is kíváncsi voltam, hogy alakul majd a kémia a védelem és a Adrian között, amelyet nem árt építgetni minél több közösen lejátszott perccel. Emiatt az előzetes tippem a felállást illetően egy Adrián – AA – Gomez – VVD – Robbo – Lallana – Milner – OX – Mané – Origi – Shaqiri volt.
Ezzel szemben a kékeknél nem úgy alakult a hétvége és a kezdés, ahogy várták. Mármint a meccset egészen jól indították, nagy helyzeteik is akadtak (az xG amúgy mást mutat), teljesen partiban voltak a MU-val, majd egy tizinek köszönhetően hátrányba kerültek és a második gól után teljesen szétestek. Nagyon nagy volt a távolság a csapatrészek között, a középpályán Pogba szabadon ficánkolt és osztogathatott. Sok esetben a (fiatal belső) védelmük sem állt a helyzet magaslatán. Emellett a 1,34-es xG mutató a 18 lövésből (melyből 7 talált kaput) sem fest túl biztatóan.
Ezekből fakadóan úgy gondoltam a meccs előtt, hogy az igazi csata a középpályán lesz és ha azt a területét a pályának uralni tudjuk, akkor jó esélyünk lesz dominálni a meccset és megnyerni a döntőt is.
A mérkőzésről
Összességében egy nagyon hajtós kis meccset láttunk. Talán az elején mi voltunk picit jobbak, de a Chelsea megemberelte magát. A középpályánkat hol leütközte a Kanté-Kovacic kettős, hol pedig Jorginho játszotta be a labdát Fabinhoék mögé, hogy Pedro és Giroud szabadon vezethesse azt rá a védő játékosainkra. Mindenesetre az előzetesen várt középpályás dominanciánk pont ellenkezője valósult meg és a Chelsea Kanté vezérletével uralta a pálya közepét. Ez némiképpen változott Firmino pályára lépésével. Bobby a védők közül visszalépve egyszerre biztosított extra passzopciót a középpályásainknak, és döntéskényszerbe is hozta a kékek játékosait, hogy ki melyik játékosok presszingelje/védekezze le. Az így kialakuló emberfölénynek hála tudtuk átjátszani a középső harmadot, amely egyre több támadásvezetést eredményezett. A támadó játékkal úgy összességében nem volt sem most sem pénteken gond. Lőhettünk volna több gólt is, de fogjuk rá arra, hogy még szezon eleje van.
Viszont (tudom, kis elemszámú minta nem minta) a védekezés nem festett túl jól, hiszen két meccsen közel 40 kapura lövéssel nézett szembe a csapatunk (erről Paul Joyce cikket is írt a TheTimes-on). Itt viszont szerintem megint csak érdemes visszakanyarodni ahhoz, hogy a középpályán mennyire lejátszottak minket a Chelsea játékosai. Jöjjenek a számok: Milner Henderson Fab összesen 4 interceptiont hozott össze szemben Kanté-Kovacic-Jorginho 6 darabjával. A mi hármasunk 9-szer szerelt sikeresen míg az övek 8-szor, viszont míg Fabékat 11szer cselezték ki, ebből 7 esetben a saját térfelükön, addig a Chelsea középpályásait összesen háromszor. Ezen kívül Ginit kétszer szerelték le a saját térfelének a felénél.
Emellett egyébként Kanté több fejpárbajt nyert tegnap, mint az egész középpályás sorunk összesen (bár megjegyzendő, hogy az ellenfél középpályásai közül másnak nem is volt megnyert fejpárbaja). Mindenesetre ezek a számok nem fényesek. Sajnos igazán a támadásépítés sem mutat sokkal jobb képet. Mind kulcspasszokban, mint kiugratásokban, mind a sikeres támadóharmadbéli passzok tekintetében jobb mutatókat hozott az ellenfél középpályája, mint a miénk.
Mindenesetre tudjuk, hogy szezon eleje van, Klopp is kiemelte, hogy alig volt még idő együtt edzeni. Jó lesz ez, annak ellenére, hogy tegnap nem volt az. A tavalyi szezon remek tavaszában is jelentős szerepe volt a feljavult középpályás játéknak. Reméljük ez így lesz idén is. A lényeg, hogy egy újabb kupát sikerült behúzni és mindenki nagyon örült magának. Balint0806-nak meg köszönet ezért a meccs utáni Klopp idézetért:”We know that we have to improve a lot of things, but a lot of things were good… we can play and we will play better football but for tonight it was only about winning and we did that. We found again a way to win the game – and that’s big, really big, it feels incredibly big and I’m really happy about that.”
A kövi meccsről
Szombaton újra játszunk, érdekes lesz látni Klopp mennyit rotál, nagyon kíváncsi leszek. Hosszú és izgalmas szezon elé nézünk az fix.
