Vad zárása egy vad évnek

Mi más is lehetett volna jobb end creditje 2018-nak, mint egy 5:1-es Arsenal henger?!

Abban az évben, amikor megvettük a világ legdrágább védőjét, másnap eladtuk a sportág történelmének második legdrágább játékosát, minden korábbi Bajnokok Ligája íratlan szabályt felrúgva döntőztünk, minden idők legfurcsább BL döntőjében kikaptunk, szürkén játszva liverpooli PL rekord startot hoztunk, a valaha volt legszarabb Merseyside Derby góllal nyertünk az Everton ellen, Mourinhót buktattunk, Karácsonykor 7 ponttal tabellát vezettünk – na szóval ehhez az évhez ha valami nem passzolt volna, az egy unalmas, döcögő évzáró meccs az Arsenal ellen otthon.

És mindössze 10 percbe is telt, amíg minden unalomtól való félelmünk elszállhatott! A (mostanság mindenféle szarkazmus nélkül leírható) betonvédelmünk ritkán látott kollektív üzemzavarát gólra váltotta Maitland-Niles egy tűpontos kijátszás végén, ami a kiugró eredményesség miatti eksztatikus Anfieldet el is halkította egy pillanat alatt. Megremegünk? Magasról nagyot esünk? Visszahúzzuk magunkra rögtön a Cityt a rangadó előtt? – tehette fel minden vörös magában az ehhez hasonló kérdéseket az arcára fagyott mosoly mögött, de mire eljuthatott volna a válaszokig, jött Firmino és egyenlített. Az egész úgy indult, hogy 25 környékén szépen megkerülte Torreirát, adott egy remek labdát Salah-nak, a visszapasszból jött egy jó öreg Arsenal védelmes Benny Hill show, a végén pedig, az üres kapu előtt, végigmozizhattuk a kedvenc rövidfilmünket: a no look Bobby gólt. Jól mutatja a csapat önbizalmát, hogy egy rivális elleni hazai rangadón, hátrányban ilyen szimbolikus találattal egyenlít a csatárunk.

Az a csatárunk, aki kereken egy perccel később a komplett Gunner hátsó középpályából és védővonalból hülyét csinálva, utóbbiakat ténylegesen elfektetve megrúgta a fordító gólt is, így 15 perc után 2:1 volt idén. Melwoodban ezt a képet szánták nekünk késői karácsonyi ajándék gyanánt, amit ezúton is nagyon köszönünk nekik, remek ötlet volt:

Az Arsenal a sokk után némileg erőre kapott, mutattak némi nyomást és volt pár olyan set piece-ük, amik még akár veszélyesek is lehettek volna, de a VVD maffia állta a sarat. Fél óra tájékán járt az idő, amikor is egyenlítés helyett kétgólos előny jött Mané jóvoltából. Egy gyenge Liverpool szöglettel indult a sztori, amit simán hárítottak a vendégek, Robbo azonban precízen visszaemelte a labdát a lesről okosan visszamozgó Salah-nak, aki egy pazar egy érintéses bepasszal az ajtó-ablak előtti Manéhoz játszotta azt. Mané pedig, khm, ezt nem is hagyta ki. Az meg már csak hab volt a tortán, hogy egy jogos tizenegyes Salah bevágott (írhattam volna azt is, hogy valahogy bekúrta, miután a középre bombázott labda inkább Lenót találta el, mintsem a kapus kapott abba bele, de ugyanúgy egy gólt ér ez is, mint a rómás magic-ek tavasszal)

Mit várhat a mezei poolos egy 4:1-es szünet utáni második félidőben? Leginkább egy kézben tartott, kellemes lebegést, ami alatt egyszer sem szerez momentumot az ellen, és még esetleg valami hülye gól is leesik nekünk pluszba. Pont így alakult egy olyan tizenegyes jóvoltából, amit meg lehetett adni, de elvakult volna nem megjegyezni, hogy elég softyka volt. Arra mindenesetre tökéletes, hogy Bobby megszerezze vele az őt megillető mesterhármast. Ezt követően elég eseménytelenül telt el a hátralévő szűk fél óra, maradt az 5:1. Egy szép Salah sarokpassz után Fabinho még berámolhatta a hatodikat, de ne legyünk telhetetlenek, több mint kerek volt ez így is.

Aztán lefújta a bíró, mi pedig csupán annyit mondhattunk 2018 utolsó Liverpool meccsét követően, hogy “wow, it’s been a ride…”

ps: szerintem a 6.5 évnyi Fonat időszakom alatt egyszer sem írtam ilyen pozitív összefoglalót. visz a hév.