Félév értékelő 2018 edition

Eljött a szezonnak ez a része is mikor is lement a bajnokság fele és ideje megnézni és kicsit reflektálni azon hogyan is állunk.

A tavaszi szezon első meccsét az Arsenallal játsszuk. A meccsel nem nagyon kívánok foglalkozni. Pedig érdekes téma, hogy így első ránézésre az Arsenal egészen jól vette a poszt Wenger éra első lépéseit. Persze közel sem tökéletes a dolog, de Emery első féléve, ha azon a szemüvegen keresztül nézem, hogy mennyire nehéz egy ilyen hosszan hivatalban levő személytől átvenni az irányítást, mint Wenger főleg ha akkora hatású és hatalmú figuráról van szó. Az első félév alapján az Arsenal sokkal jobban ugorja meg a maga pótlási gondját, mint tette Ferguson után a MU. Az Arsenal vendégjátékától nem várok szép meccset. A hazai pálya remélem segíteni fog, mert egy jó eredmény kellene.

Az idei őszünk után öröm ránézni a tabellára, hiszen a Liverpool rekord 51 pont az első helyre hozza be drága csapatunkat. Az elmúlt évtizedekből ritka élmény ez. Ráadásul a City botlásaival az előny 6 pont a Tottenham és 7 pont a City előtt. A bajnoki kezdésünk egészen eszement, hiszen ha sikerülne tartani ezt a tempót, akkor a csapat megdöntené a City tavaly felállított pont rekordját. A kupa szereplés az ősz folyamán gyengébb volt, mint a bajnoki, de szerintem a BL csoportkörből való továbjutással és a Ligakupából való lehető leghamarabbi kieséssel senki sem elégedetlen házunk táján.

Ezt a fajta félév értékelőt régóta csinálom már, de azért nézzük meg az alapjait. A kupa meccsek is benne vannak az eredményben és úgy vannak pontozva, mintha bajnokik lennének. Ezért is eredményesség mérő eszköze a ppg. BR kinevezése óta van vezetve a táblázat és a mostani a 13. félév, amit tartalmaz.

A fantasztikus bajnoki szerepléssel és rekord döngető pontszámmal, joggal gondolhatnánk, hogy a mostani őszi félév a legeredményesebb félévünk ebből az időszakból, de ez nem így van. A most őszi 2,31 PPG jó, de csak a harmadik legjobb félévi eredmény. A rekorder sokkal jobb, hiszen a SaS vezette BR féle ezüstös szezon tavaszi féléve 2,45 PPG-t hozott anno és még Kloppék első teljes szezonjának, így első nyári keret átalakítás utáni őszi félév a maga 2,39 PPG-jével szintén erősebb volt. Gyakorlatilag a BL szereplés lerontja a bajnoki eredményeket, így csak a dobogó 3. fokára jó ez a mostani félév.

A korai ligakupa kiesés és a BL szereplés azt hozta ki, hogy az ősz folyamán 26 meccset játszott a csapat, ami önmagában nem kevés, de a vizsgált időszakban csak a középmezőnyben helyezkedik el. A korábbinál mélyebb kerettel és a rotációval ez, ha továbbra is elkerülik a csapatot a kulcs sérülések (Fab3, VvD, Robertson, Alisson) nem tűnik elsőre kezelhetetlennek. A helyes rotáció kulcs kérdés abból a szempontból, hogy a szezon végén mennyire fogunk örülni. Itt első sorban arra gondolok, hogy most már ugyan nem egyértelmű trend, de Klopékkal az első két tavaszi szezon pocsék volt az 1,54 és 1,54-es PPG-vel, de tavaly mikor szintén előtérbe került a rotáció és már kicsit mélyebb volt a keret BL döntős sok (28 meccses) tavasszal sikerült hozni egy jó, sőt a tavalyi ősznél jobb 2 PPG-s tavaszt. Az igazi nagy örömünkhöz ennél most erősebb tavaszra lenne szükség, amihez lehet nem ártana, ha kevesebb meccset tolna a csapat, mint akár tavaly tavasszal akár idén őszön. Csak ismételni tudom magam, hogy ennek a jó tavasznak a kulcsa a helyes rotáció.

(kattintásra nagyobb lesz)

Az eddigi jó szezonunknak a fő mozgatórugója eddig a remek védekezés. A bajnokságban féltávnál a 7 kapott gól a Mourinho féle első időszaki legendásan kevés gólt kapó Chelsea féle PL rekord beállítása. Összességében is a 0,62 kapott gól meccsenként az elit teljesítmény. Az időben pedig a Rafa féle csapathoz kell vissza menni a 2000-es évek második felébe, hogy hasonlóan kevés kapott góllal találkozzunk. Mondjuk az az időszak a PL-nek egy kevés gólos korszaka volt, de ez csak erősíti azt, hogy kifejezetten erős az idei őszi teljesítmény a kapott gólok vonatkozásában. Persze ha azt nézem, hogy a csapat legutóbbi két nagy prémium beruházása VvD és Alisson pont ezért jött akkor érthető a változás, de azért örömteli, hogy látszik a hatás. A kapott gól statisztikák mögé benézve azt látjuk, hogy a többi védekezési statisztika Kloppi mércével nézve viszont nem kiemelkedő. Persze a Kloppi mérce önmagában a stílusából fakadóan egy elég sajátos mérce, hiszen a Kloppi norma, mint tudjuk a kevés de jó minőségű engedett lövés és a relatíve sok kapott gól. Ennek eredendője az szokott lenni, hogy a védekezési hatékonyság pocsék Kloppal. (Emlékeztető: a sok-sok éves nagyminta alapján nagyjából 10 lövésből lesz egy gól, aki ennél több lövésenként kap gólt annak hatékony a védekezése, viszont ha kevesebb lövésből, akkor kicsi hatékonyságú) Nos, tisztán Klopp alatt eddig 9,60; 7,95; 7,88; 6,44; 8,66 engedett lövésenként kaptunk gólt. Erre jön a mostani 14,06-os kifejezetten hatékony védekezés. A mostani őszön is kevesebb, mint 10 lövést engedünk az ellenfeleknek, de 8,65 engedett lövés az Klopp alatt nem számít kevésnek. Az engedett kaput találó lövések tekintetében még rosszabb a csapat 3,19 Klopp érkezése óta a második legrosszabb.

Szezon meccs xGa xGa/meccs
2018-2019 19 15,01 0,7900
2017-2018 38 35,75 0,9408
2016-2017 38 37,65 0,9908
2015-2016 38 37,88 0,9968
2014-2015 38 38,25 1,0066

Felmerül a kérdés, hogy a feljavult védelem mennyire VvD és Alisson érdeme. Egyrészt mivel TAA és Robertson is nagyjából ekkor lett állandó szereplő a védelemben, mint VvD, így tuti nem kettejükről van csak szó. Az understat adatai szerint BR utolsó szezonjában, a BR Klopp vegyes szezonban és Kloppék első szezonjában is a meccsenként engedett xG elég stabil, hiszen gyakorlatilag végig 1 engedett xG meccsenként. Tavaly volt megfigyelhető hogy esett egy kisebbet az engedett xG, míg idén eddig további nagyot esett. Persze az elvárható 15 helyett kapott 7 gól, így is remekül néz ki Alisson esetében. De a lényeg, hogy – ugyan nem ugyanaz a két minta – úgy néz ki hogy az engedett több kaput találó lövés ellenére ezek rosszabb, mint azt megszokhattuk.

Az idei kevés gól mögött két dolog van. Egyrészt csapat szinten hatékonyabban védekezik a csapat, hiszen kevesebb xG-t enged és Alisson nagyot megy, hiszen az elvárhatónál kevesebb gólt kap. Az első rész érdekes, hiszen nagyságrendileg hasonló labdabirtoklási adatok mellett a mostani ősszel produkálta a csapat a legkevesebb klasszikus védekezést: szerelésből, interceptioből, felszabadításból messze most ősszel szerezte a legkevesebbet a csapat.

(kattintásra nagyobb lesz)

A támadásról szeretjük azt mondani, hogy nem pörög annyira, mint kellene és a srácok alul teljesítenek. Ebben van némi igazság, hiszen az elmúlt 13 félszezonból, a mostani a szerzett gólok tekintetében a 7. helyre jó, ami nem kiemelkedő. Azt mind tudjuk, hogy a csúcson pörgő SaS és a Fab4, Fab3 idején ennél jobban ment a támadás, azonban látni kell, hogy a 2 gól feletti meccsenkénti átlag 2,04 egészen pontosan az igazából nem rossz, csak a közelmúltunk alapján szoktunk ennél jobbhoz. Persze szintén a közelmúltunk része a BR féle köd mikor is nem tudott mit kezdeni a SaS kiesésével mikor is voltak 1,17 meg 1,25 gólátlagos félévek is, amihez képest azért hasított a támadósor. Részleteiben nézve a támadósort az látszik, hogy a megszokottnál kevesebb lövéssel próbálkozik a csapat. Ez az első eset, hogy egymást követő félévekben nem éri el a meccsenként 16 lövést a támadósor erre korábban csak a Ködös őszön volt példa. Alapvetően azt gondolom egyetlen tényezőre vezethető ez vissza: Coutinho távozására, hiszen a kis brazil mágus volt a csapat legtöbbet lövöldöző tagja. A kaput találó lövések tekintetében is középmezőnyös az 5,92 meccsenként. A stílus mutatóban, így a labdabirtoklás, passz pontosság, passz típusok nincsen nagy eltérés a Klopptól megszokotthoz képest. Hatékonyságát tekintve összességében most is hatékonyabb a nagy átlagnál a csapat, hiszen 7,81 lövés elég egy gól megszerzéséhez, ami a Kloppi hatékonyságot tekintve közepes eredmény. Lehetne cincálni még a dolgokat, de összességében az látszik, hogy a Liverpoolhoz és a Kloppi Liverpoolhoz képest egy közepes támadósor volt ősszel a pályán, ami egyébként a nagy átlaghoz képest egy jó támadósor.

Összegezve azt láthatjuk, hogy a megszokott Liverpooli logika megfordult és a jó eredmények mögött egy közepes támadó és egy kiemelkedően jó védő teljesítmény áll. A nagy kérdés ezek fenntarthatósága. Azt gondolom, hogy a támadósortól kevésbé van okunk félni ezt vagy ennél jobbat simán kell tudnia hozni egy Kloppi csapatnak. A védelem már nagy kérdés. Eddig ismeretlen területeken evezünk, így nehéz statisztikailag megbízható jóslatokba bocsátkozni. Azonban a stabilabb védekezőbb 4-2-3-1-es taktikai váltással és a fenntarthatónak tűnő meccsenként engedett xG-val nem reménytelennek egy, ha nem is ennyire jó, de jó védekezési eredmény tavaszra és akkor már csak a jó rotáció kell egy boldog szezonhoz.