A kurta farkú malacon túl

| Posted on| | /span>

Egészen egyszerűen ledaráltuk vasárnap késő délután az Arsenalt, erre nincsenek jobb szavak. A pálya minden négyzetcentiméterét uraltuk 90 percen át (a Papa szerint a második félidő elején amúgy ők domináltak, oké), és az Arsenalt belekényszerítettük egy történelmileg is rettentően megalázó vereségbe. Na de belekényszerítettük-e?

******************
Egyébként tudom ám, hogy az Arsenal-összefoglalónál most kábé minden izgalmasabb, Keita a zsákban, Lemarra meg elég durván rárobbantunk, de legyen rend, legyen meg a kiharang, aztán majd jöhet a #borsófőzelék
******************

Szóval a felvezetőben is feltett kérdés az, hogy Wengerék megsemmisítésében hol az ok és az okozat, hogy a vénasszony demenciája mennyit vállal a végeredményből, illetve mennyire kövezte ki ennek az utat a Kloppo által bebikázott rakétaszekér. Mert mégis, csak el kéne magunkat helyezni valami koordinátarendszerben, hogy lássuk mit is műveltünk, hogy mennyivel van ennek több sportértéke, mint mondjuk a United-West Ham 4-0-nak a nyitófordulóban.

Épp ezért túrtam vissza a teljes kommentmezőt a blogcsalád különböző oldalain, nyilván főleg a knows.hu-n, mert a nyáron eléggé elengedtem a riválisok követését, így fogalmam se volt, hogy ez most a kirívó eset, vagy a norma.

És uraim, ez a várható érték. Semmivel se több, semmivel se kevesebb.

Volt a Sky elemzésében minden a fogdosáson kívül is, csak úgy röpültek a karcos jelzők, Cowards, Pussy Footed, Henry meg kegyetlenül lesavazta a fentről lefelé a teljes Arsenal jelenséget (miközben T/1-ben beszél, igazából ez eléggé imponáló), hogy egyszerűen ez egy következmények nélküli társaság lett.

A vezetőségnek mintha nem is sportszakmai szempontok lennének az elsődlegesek, Wenger következmények nélkül viheti a szakadék felé a teljes brandet, a játékosok pedig ugyanennek a következménynélküliségnek az áldozatai, illetve haszonélvezői, egyszerűen nincs szankció, ami van, az van, ami lesz, az lesz alapon, egyszerűen csak tart ez az egész a semmibe. Ha jól játszol, jó, ha nem, az is oké, ha padozni tudsz csak, nem gond. A szurkolók meg okkal dühöngenek.

Eközben pedig mi fénysebességgel léptünk át rajtuk, és nem csak tegnap este. Hiába a nagyobb bevételi oldal, hiába Sanchez, Özil, Lacazette, az Arsenal egészen egyszerűen elfogyott. Elfogyott Wenger, elfogyott a karakter, és az az egész aura ami körbelengte őket, az egész úgy ahogy van, na az sehol sincs most. De valószínűleg már nem is lesz. Ehhez képest nálunk a 2010-es kvázi-csőd óta bőven nem folyamatosan, de azért jövögetünk felfelé, Kenny visszahozta a csapatot oda, ahol RH- előtt volt, BR és az SaS a Benitez-i idők alá valamivel, Klopp pedig onnan kilőve ugrotta meg a lécet. Az Arsenal ehhez képest lefelé halad a pályán, a két ellentétes irányú spirál időbeli metszéspontjában pedig már abszolút nem jelent akadályt. Tavaly még izgalmas volt a találkozás, idén már az sem.

Ez pedig bármennyire is balzsamozza a lelkünket, alapvetően az Arsenal süllyedése miatt van így.

Ez persze nem kell, hogy kedvünket szegje, vagy, hogy elnapolja a bulit, egy csodálatos héten vagyunk túl még annál is csudálatosabb játékkal, a Hoffenheimet és az Arsenalt is gond nélkül eltakarítottuk. Tudatos, szép, kápráztató játékkal. Most pedig miközben írom ezt a szösszenetet, még tárgyalunk is folyamatosan az erősítésekről.

És akkor ugye a koordinátarendszer, még mielőtt októberben bajnokká avatnánk magunkat a nagy nekiindulásban. Három meccs után teljesen felesleges a táblán a második helyünkön élvezkedni, viszont ha a teljes PL-t nézzük, akkor azért szépen lassan elkezd egy háló körvonalazódni, ami alapján lehet összehasonlítgatni. Ez még nagyon képlékeny, és hasonlóan nagyon szór, de az például látszik benne, hogy a várakozások ellenére pl. a Swansea elég masszívnak tűnik, a West Ham és a Palace egyelőre a mocsár felé mozog, az Arsenalnál pedig már most a novemberi lombullás kezdődik. Meg még egy csomó minden más is felsejlik, de most nem ez a kérdés.

A kérdés, hogy ebben hol van a mi helyünk, erre pedig nyilván nincsen egyértelmű válasz. De ha csak végignézünk magunkon, hogy két kulcsember hiányában milyen játékot tudunk lerakni az asztalra (miközben Milnert még csak be se vetjük), hogy hegyekben állnak az alkalmazható támadóink, szélső védőkből hirtelen túlkínálatunk lett saját utánpótlásból, Henderson és Can pedig legszebb napjaikat élik/idézik, szóval ha ezt mind végignézzük, akkor elég jó helyen találjuk magunkat a referenciasíkban, az út egyelőre csodásan fest. Ezen az úton pedig jelenleg csak egy körülménynek tűnik, hogy most épp a széteső Arsenalnak mutathattuk meg mindezt.

Published by szederbokor