Wiganfogó

Nemsokára – délután 5-kor – játszunk a rögbis város kissé lecsúszott csapatával. A szebb napokat megélt csapat, amely most jutott frissen vissza a Championshipbe, érdekes hétvégét tart, hiszen a tegnapi United felkészülési után ma délután a mieinkkel csapnak össze. Mint a harmadosztályt megjárt csapat nagyon klasszikus brit csapat lett belőlük a keretet, menedzsert és stílust tekintve. A mieinktől jó játékot – Klopp szavait idézve – nem várhatunk, hiszen ez azt jelentené, hogy a napi 3 edzéses terhelés során a stáb elrontott valamit. Gondolom továbbra is maradunk annál, hogy félidőnként sorcserével tolja majd két, ifjonc-tapasztalt játékosok vegyes csapat, ami a felkészülésnek ebben a szakaszában teljesen rendben van. Élesnek nem a sörmeccseken kell lenni. A várható keretet, kezdőt meg majd az amerikai túra utáni meccseken fogjuk kicsivel tisztábban látni. Alapvetően nem várok nagy foci élményt ma. A mai sör-virsli meccsről szerintem ennyi elég is.

Ma inkább az egyik kedvenc, fociról való gondolkodásom alapjait meghatározó témát veszek elő egy kicsit ismételten (emlékeim szerint tavaly nyáron az egyik sörmeccs előtt már volt a téma a szélsők korral összefüggő teljesítményének romlása formájában). Ehhez kiváló apropót ad, hogy Colin Trainor – egy év PL csapatnál tanácsadóként töltött év – után írt egy nagyon jó kis statisztikus írást az 5 nagy bajnokság 6 szezonjából, így kellően nagy mintán, hogy értelmes következtetéseket lehessen levonni. Olvassátok szeretettel! (az ábrák is tőle vannak).

Azt hiszem, hiába sokan nem szeretik, a világ legtermészetesebb dolga, hogy a kor és a fizikai teljesítmény összefügg – avagy az öregedés hatással van a teljesítményre. A legtöbb ember a tinédzser kora végéig növésben van, még kialakulatlan csontvázzal, izomzattal. Majd valamikor a 20-as éveiben van a fizikai teljesítő képességének csúcsán. A 30-as éveiben a férfiember elkezd sörhasat növeszteni. 40 felett teljesen természetes, hogy itt fáj, ott fáj valami, jön a front, ízületek stb. Egy idő után meg csak akkor nem fáj valami, ha az ember már meghalt.

Mivel a sportolók is emberek, így természetesen az öregedés rájuk is vonatkozik. Sőt, rájuk hatványozottan igaz, hiszen tőlük a modern “sport” az emberi teljesítőképesség határain vagy azon túl mozgó teljesítményt vár el. (Itt el lehetne kalandozni a teljesítmény fokozók világába, de ez most nem célom). A világ legtermészetesebb dolga, hogy a különböző sportokra az emberi szervezet másként reagál, így teljesen más korban lesz valaki veterán, alias, öregszik ki. Ritmikus sportgimnasztikában, női tornában a 20 év feletti versenyzők például már veteránnak számítanak. Ellenben az Ironman, Ultramaraton versenyeken, nem is értem miért, 50 felett még simán lehet versenyezni.

Az is teljesen természetes, hogy minden ember szervezete, genetikája, életstílusa más, így egyénenként lehetnek kisebb-nagyobb eltérések a normális, megszokott kor-teljesítmény görbétől. Ettől még szerintem érdemes megnézni, hogy az átlagra mi igaz, hiszen ez sokkal közelebb hoz minket, ahhoz, hogy miért az FSG-TC-Klopp-féle igazolási stratégia a helyes. Az a fajta igazolási stratégia, amely a Boot Room sikerkorszakban is – majdnem – végig jellemző volt a csapatra.

Azt gondolom az is teljesen természetes, hogy a kedvenc sportunkra, a focira szűkítve fókuszunkat még mindig azt találjuk, hogy posztonként, formációnként, stílusonként eltérő tud lenni a kor-teljesítmény függvény. Az világos, hogy a kapusok tovább tudnak magas szinten védeni a „Mackónaci”-féle különcök akár 40 éves korig. Míg ellenben egy, a sebességéből élő csatárnak 27-28 évesen a pálya futásának érdemi szakasza be tud fejeződni – főleg 1-2 sérülés után – lásd Owent, Torrest vagy Falcaót. Az is világos, hogy 25 év alatt a CB poszton nem nagyon szoktak játszatni komolyabb csapatok játékosokat, hiszen itt a fizikai képességeket a mentális tapasztalati tényezők felülírják. A lényeg az, hogy nem csak az ár, fizetés, hanem a fizikai képességek, kor alapján várható teljesítmény is a fiatal igazolások mellett szól. Nincsen annál nagyobb pazarlás, mint nagy pénzt fizetni, nagy fizetést adni valakinek a neve miatt amikor már a kora alapján a teljesítményében romlás várható.

A felhasznált cikk a támadókkal foglalkozik, így ezeket nézzük meg mi is. Először nézzük a szélsőket.

A szélsők, lásd Ibe, Ojo, Sterling egészen fiatalon be tudnak kerülni a csapatba. A Lille-nél Origi sokat tolta a széleken. A statisztikák egészen világosan kirajzolják miért, hiszen (minden statisztika per90 lesz) az látszik, hogy egy tini teljesítményében nincsen különbség lövések vagy kulcspasszok tekintetében tapasztaltabb társaival szemben. Mondjuk a támadók esetében legfontosabb gólok, gólpasszok, avagy scoring contribution az bizony azt mutatja, hogy 26 éves kornál levő csúcsig folyamatosan nő a teljesítmény, majd folyamatosan csökken. A szélső esetében a másik fontosnak tartott képesség a cselezés, avagy az, hogy emberét egy az egyben megverje olyan képesség, ami tiniként kimagasló és utána meredeken csökkenő tendenciát mutat. Érdekesség, hogy a szélsőkkel szembeni szabálytalanságok végig állandóan korfüggetlenek.
A lényeg az, hogy a szélsők esetében elég egyszerű megmondani, hogy 22-26 éves korukban vannak a csúcson, hiszen ekkor már egészen jó a gól-hozzájárulásuk, de még nem fogyott el a cselezőképességük. E kor felett venni szélsőt pénz pazarlás. Nem véletlen mondtam Mané kapcsán, hogy még éppen a jó korban vettük.

A támadók, csatárok esetében már nem ennyire egyértelmű a kép, hiszen sajnos Colin nem tudta vagy nem akarta őket két csoportra bontani. A kisebb, nagyobb sebességből élő csatárok alapvetően a szélsőkhöz hasonló görbét hoznának. Ellentétben a Benteke-féle magasságból, erőből, tapasztalatból élő csatárokkal, akiknek 25 felé kezdődik a pályafutásuk. Nem véletlen, hogy az égimeszelő olasz csatárok (Luca Toni, Pellé) simán 25 vagy akár 30 felett kezdenek feltűnni és legjobb éveiket 30 körül vagy felette hozzák.

A kétféle csatártípust összevonva azt lehet látni, hogy a kapura lövések száma 21-22 éves korra éri el a maximum teljesítményt és onnan 27-29 éves korig egészen stabil. Utána jön egy erős zuhanás. A gól-hozzájárulás egészen érdekesen alakul. Azt látni, hogy tiniként egészen magas, majd jön egy erős visszaesés. Ennek oka statisztikai, hiszen a néhány perces beállások alatt szerzett 1-1 gól vagy gólpassz a per90 mutatót nagyon magasra tolja, lásd idén Ojo. Az állandóbb játékpercek mellett 22-23 éves korra jutnak el a fiatal támadók a teljesítményük maximumának környékére. Az látszik, hogy a trend görbe nem annyira egyértelmű, hiszen vannak benne fel-le mozgások. Ellenben az látszik, hogy 28-29 éves kor után bekövetkezik egy erős törés, amit idős korban szintén a pár perces beállások miatt egy fellendülés követ. A csatárok esetében is a cselezési képesség a szélsőkhöz hasonlóan nagyon fiatal korban a legkiemelkedőbb, majd fokozatosan romlik.
Összességében azt lehet mondani, hogy a csatárok esetében nem annyira egyértelmű az ideális kor belövése. Annyit talán ki lehet jelenteni, hogy a két csatártípus esetében más az ideális kor. A nekünk Kloppball-kompatibilis gyors csatárok esetében 23-28 év között van az ideális kor. Ennek függvényében Sturridge barátunk sajnos lassan kiöregszik.