Scouting 101

bleachreport.comDübörög ezerrel a nyári húspiac a modern foci összes negatívumát felsorakoztatva. Kapunk mindent ilyenkor, ami nem szimpatikus: megbízhatatlan tweeteket, unatkozó és oldalszámot kitölteni köteles újságírókat, tévécsatornákat kitöltendő adásidővel, akik ilyenkor aztán mindenből hírt generálnak, játékosok mucsaröcsögei félrefordítható rádió nyilatkozataitól kezdve, arcmimikán át, twitter account háttér változtatáson keresztül mindennek „óriási jelentősége” van. Kapunk még szarkeverő, modern kori rabszolgahajcsár ügynököket, össze-vissza nyilatkozgató sztárokat és mindent ami gusztustalan tud lenni a fociban. De erről elég is ennyi. A mai poszt témája az előzőek melléktermékeként heti rendszerességgel felmerülő 60-70 név, akiknek nagy részéről nemhogy nem tudjuk mire képes, nem hogy nem láttuk még játszani, de sokszor a nevét sem hallottuk korábban. A mai világban már viszonylag könnyen és gyorsan egy viszonylag megbízható képet alkothatunk magunknak ezekről a korábban nem hallott játékosokról fórumos szócsatákhoz. Erről és az ebből levonható következtetésekről az Elolvasom után.

guides.gamepressure.com

Liverpool szurkolóként a velünk szóba hozott Gipsz Jakabokról megcsinálhatjuk a magunk saját felderítését , hiszen elég sok információt össze lehet szedni, viszonylag gyorsan az interneten ingyenesen elérhető forrásokból. Természetesen ezek használata után nem leszünk az adott játékos szakértői, de vélemény megalapozására azért jó. A http://www.transfermarkt.co.uk/ használatával gyorsan kideríthető, hogy a delikvens hány éves; milyen magas; hány kiló; milyen lábas; milyen poszto(k)n játszik; mennyit ér szerintük, továbbá azt is, hogyan változott értéke a pályafutása során; találunk információt a sérüléseiről is; arról, hogy válogatott-e; a legutolsó szezonjában milyen kiírásokban mennyiszer szerepelt, hány percet játszott, mennyi gólt, gólpasszt szerzett, sárga, piros lapjainak számát; ez utóbbi információk a teljes pályafutására is rendelkezésre állnak. Pár perc alatt már komoly információ halmot tudtunk összegyűjteni, amely alapján már egyszerű kategóriákba be lehet sorolni pl.: fiatal feltörekvő alacsony ballábas szélső. Persze az alap infók begyűjtése után lehet haladni az ennél részletesebb adatbázisok felé a http://www.whoscored.com például megtudhatjuk, hogy milyen pontossággal passzol, hányszor lő kapura, mennyi helyzetet alakít ki társainak meccsenként, ezeken kívül van még számos a védekező és támadó képességeit bemutató statisztikákat, valamint egy össz(statisztikai)teljesítményére generált számot; ezen kívül található információ, hogy melyik pozícióban hányszor játszott és ott milyen teljesítményt nyújtott, valamint hasznos kis leírásokat az erősségeiről, gyengéiről, stílusáról a statisztikák tükrében. Az itteni statisztikák alapján színesíthető a korábbi kategorizálásunk pl.: fiatal feltörekvő alacsony ballábas szélső, aki pontosan passzol elég kreatív, viszonylag jól védekezik, jobboldali inverted wingerként játszott a legjobban szeret cselezni. Ennyivel sem kell beérni, hiszen http://www.squawka.com ennél is részletesebb statisztikák érhetőek el az ínyencebbeknek. Könnyen és gyorsan kideríthetjük, hogy a szezon közben, hogyan ingadozott a teljesítménye; milyen arányban játszotta végig a meccseket; a gólokat a kapun belül hova lőtte; milyen lövései hova mentek, kapura? Kapun belül hova? Mellé, akkor hova?; milyen típusú passzai vannak és azok mennyire sikeresek; milyen irányba és átlag hány métereseket passzol; a különböző párharc típusokban mennyire eredményes; milyen és mennyi védekező hozzájárulása, esetleg hibája volt. Ezen adatok alapján tovább lehet finomítani a korábbi kategorizálásunkat pl.:  pl.: fiatal feltörekvő alacsony ballábas szélső; aki pontosan passzol elég kreatív, viszonylag jól védekezik, jobboldali inverted wingerként játszott a legjobban szeret cselezni; aki jól ad be, rövideket szokott passzolni, sokszor hátra, közepes arányban találja el a kaput és ráadásul a lövései a kapu közepére mennek. Mindezek után videó megosztókon meg lehet nézni legszebb megmozdulásia, góljai videókat, vagy esetleg egy-egy meccsen az összes labdába éréséről készült összevágásokat, ami kicsit színesíteni tudja a korábbi megállapításainkat pl. gyors-e, látszik az, hogy jól ad be, látszik-e hogy jól cselez stb. Így juthatunk könnyen gyorsan (videó nézegetéstől függően) 15-30 perc alatt egy fórumos komment csatához elegendő információhoz egy teljesen ismeretlen játékosokról. Persze időmilliomosok és elvetemültek számára az http://www.eplindex.com/ és a  http://www.whoscored.com fellelhetőek cikkek amelyek ennél is részletesebb statisztikákat tartalmaznak pl.: a pálya harmadokra bontva a passzolási pontosság, vagy a labdaszerzések, vagy a szerelések esetleg taktikai elemzés; továbbá elérhetőek heatmappek hol helyezkedett, hol ért labdába a játékos. Akinek még ez sem elég az megnézhet pár találkozót, amelyeken szerepelt Jakabunk, vagy például az internetes cikk és képkeresés alapján lehet arról is lehet információkat találni, hogy ellentmondásos, vagy bulizós figura-e Jakabunk. Ha mindezeket megtesszük, akkor még mindig csak a mindenki számára ingyenesen és korlátlanul hozzáférhető forrásokat használtuk és nagyjából annyit (taktikailag kevesebbet, de statisztikailag többet) tudhat meg róla, mint néhány éve/évtizede a klubok mikor igazoltak.
Ezzel el is értünk a poszt második feléhez, hogy mennyit is tudhatnak a klubok az új igazolásokról? Pontosan nyilván nem tudhatom, hiszen nem a klub, jelen esetben a Liverpool átigazolási részlegén dolgozom, de a fent leírt ingyenesen korlátlanul hozzáférhető információk sokszínűségét és részletességét látva nyugodtan kijelenthetjük, hogy sokat. Főleg ha figyelembe vesszük azt, hogy pl. BL meccseken lecserélt játékosoknál a csere pillanatában ki szokott lenni írva, az hogy mennyi métert mozgott a meccsen, az utolsó EB-ről lehetett olyan elemzéseket sajtóban olvasni csapatokról játékosokról, hogy a meccsen mennyiszer sprinteltek (ezek még mindig ingyenes információk). Belegondolni is durva, hogy az http://www.optasports.com/ és társainak a fizetős, főleg a profi klubok számára elérhető verzió milyen részletességű adatokat tartalmazhat. Nem lennék meglepődve ha arról is lenne kimutatás, hogy az adott játékos meccsenként hányszor sercint egy kellemeset. (Úgy gondolom, hogy manapság a számítástechnika és a 3D-s modellezés fejlődésével nem sci-fi azt feltételezni, hogy a profi klubok a mindenhol jelenlévő kameráknak és felvételeknek köszönhetően a kiszemelt játékos egész meccses mozgását le tudják modellezni mikor mennyivel mozgott hol volt a pályán stb.) Nem tudom, hogy a profi klubok használják-e ezeket az információkat, de azt tudom, hogy bolondok lennének, ha nem. Azt nem tudhatom, hogy pontosan milyen információkat gyűjtenek a scoutok a csapatoknál, de ha belegondolunk mi mezei szurkolók mit össze tudunk szedni ingyenes forrásokból, akkor nagyobb kluboknál a tízen számban teljes munkaidőben alkalmazott profik döbbenetes statisztikai, taktikai, személyiségi adathalmot gyűjthetnek be. Ezek alapján úgy gondolom manapság a játékos felderítésnek nem az információhiány a nehézsége, hanem pont fordítva az információ túltengés. A legsikeresebbek a releváns információk kigyűjtésében jobbak a többieknél a hatalmas adathalomból. Itt akkor kanyarodjunk egy kicsit a Liverpoolra, hiszen mégiscsak Liverpool blog lennénk.
Tavaly nyáron Dawe Fallows és Barry Hunter vezette csapatra cseréltük a scoutjainkat. Őket hamarabb igazoltuk a Manchester Citytől, mint BR-t, de mivel a City nem akarta hogy a tudásukat ellenük használják, csak tavaly ősszel állhattak munkába. Hogyan is jön ez a korábbiakhoz? Dawe Fallows a kulcsfigura, arról híres, hogy kiépített egy rendszert  amelynek a lényege, hogy a hatalmas adathalomból a kinyeri a releváns adatokat csökkentve a tévedés valószínűségét az új igazolásainknál. Ő az aki megmondja a scoutoknak, hogy milyen adatokat, információkat gyűjtsenek be a játékosokról.
Hogyan működik nálunk a játékos felderítés? Pontosan nyilván nem tudom, de azt hiszem jogosan feltételezem azt, hogy Fallowsnak és csapatának van egy hatalmas több 10 000 játékost tartalmazó adatbázisa, amit folyamatosan frissítenek. Folyamatosan poszt, kor, ár alapján szűkítik a listát pozíciónként 10-20 helyszínen is megtekintendő részletesebben utánajárt játékosra, hogy az aktuális húspiac nyitása előtt 1-2 hónappal egy bő listát tudjanak prezentálni a managernek aki a csapat aktuális igényeinek megfelelően megmondja, hogy mely pozíciókra milyen típusú és korú játékost akar. Ezen igények alapján részletesen felderítik a játékosokat, hogy az aktuális ablak nyitására a szükséges pozíciókra egy 4-5 opciót tartalmazó listát tudjanak prezentálni, amely alapján a manager és a tranfer commitee kialakíthat egy sorrendet és választhat a különböző korú, áru jelöltek közül, hogy kik elérhetősége után kezdjenek érdeklődni és tárgyalni. Nem tudom, hogy így van-e, de ha nem akkor valahogy így kellene csinálni.

Liverpool szurkolóként a velünk szóba hozott Gipsz Jakabokról megcsinálhatjuk a magunk saját felderítését , hiszen elég sok információt össze lehet szedni, viszonylag gyorsan az interneten ingyenesen elérhető forrásokból. Természetesen ezek használata után nem leszünk az adott játékos szakértői, de a véleményünk megalapozására azért jó. A Transfermarkt használatával gyorsan kideríthető, hogy a delikvens hány éves, milyen magas, hány kiló, milyen lábas, milyen poszton játszik, mennyit ér szerintük, továbbá azt is, hogyan változott értéke a pályafutása során. Találunk információt a sérüléseiről is, arról, hogy válogatott-e, a legutolsó szezonjában milyen kiírásokban mennyiszer szerepelt, hány percet játszott, mennyi gólt, gólpasszt szerzett, sárga, piros lapjainak számát, ez utóbbi információk a teljes pályafutására is rendelkezésre állnak. Pár perc alatt már komoly információhalmot tudtunk összegyűjteni, amely alapján már egyszerű kategóriákba be lehet sorolni, pl.: fiatal feltörekvő alacsony ballábas szélső. Persze az alapinfók begyűjtése után lehet haladni az ennél részletesebb adatbázisok felé a whoscored.com-on például megtudhatjuk, hogy milyen pontossággal passzol, hányszor lő kapura, mennyi helyzetet alakít ki társainak meccsenként, ezeken kívül van még számos, a védekező és támadó képességeit bemutató statisztika, valamint egy össz(statisztikai)teljesítményére generált szám. Ezen kívül még megtalálható információ, hogy melyik pozícióban hányszor játszott és ott milyen teljesítményt nyújtott, valamint vannak hasznos kis leírások az erősségeiről, gyengéiről, stílusáról, a statisztikák tükrében. Az itteni statisztikák alapján színesíthető a korábbi kategorizálásunk, pl.: fiatal feltörekvő alacsony ballábas szélső, aki pontosan passzol elég kreatív, viszonylag jól védekezik, jobboldali inverted wingerként tükörszélsőként játszott a legjobban, és szeret cselezni.

Ennyi infót simán össze lehet szedni.

Ennyivel sem kell beérni, hiszen squawka.com ennél is részletesebb statisztikák érhetőek el az ínyencebbeknek. Könnyen és gyorsan kideríthetjük, hogy a szezon közben, hogyan ingadozott a teljesítménye, milyen arányban játszotta végig a meccseket, a gólokat a kapun belül hova lőtte, lövései hova mentek; kapura, kapun belül hova, vagy  mellé, akkor hova, stb. Ezen kívül mutatja, hogy milyen típusú passzai vannak és azok mennyire sikeresek, milyen irányba és átlag hány métereseket passzol, a különböző párharc-típusokban mennyire eredményes, milyen és mennyi védekező hozzájárulása, esetleg hibája volt. Ezen adatok alapján még tovább lehet finomítani a korábbi kategorizálásunkat, pl.: fiatal feltörekvő alacsony ballábas szélső, aki pontosan passzol elég kreatív, viszonylag jól védekezik, jobboldali tükörszélsőként játszott a legjobban, szeret cselezni, jól ad be, rövideket szokott passzolni és sokszor hátra, közepes arányban találja el a kaput és ráadásul a lövései a kapu közepére mennek. Mindezek után videómegosztókon meg lehet nézni legszebb megmozdulásait, góljait videókon, vagy esetleg egy-egy meccsen az összes labdába éréséről készült összevágásokat is, ami kicsit színesíteni tudja a korábbi megállapításainkat, pl. gyors-e, látszik az, hogy jól ad-e be, látszik-e hogy jól cselez stb. Így juthatunk könnyen és gyorsan (videónézegetéstől függően) 15-30 perc alatt egy fórumos kommentcsatához elegendő információhoz egy teljesen ismeretlen játékosokról. Persze időmilliomosok és elvetemültek számára az eplindex.com-on, a whoscored.com-on és hasonló oldalakon fellelhetőek cikkek amelyek ennél is részletesebb statisztikákat tartalmaznak, pl.: a pálya harmadokra bontva a passzolási pontosság, vagy a labdaszerzések, vagy a szerelések esetleg taktikai elemzés, továbbá elérhetőek hőtérképek, hogy hol helyezkedett, hol ért labdába a játékos. Akinek még ez sem elég az megnézhet pár találkozót, amelyeken szerepelt Jakabunk, vagy például az internetes cikk és képkeresés alapján lehet arról is lehet információkat találni, hogy ellentmondásos, vagy bulizós figura-e. Ha mindezeket megtesszük, akkor még mindig csak a mindenki számára ingyenesen és korlátlanul hozzáférhető forrásokat használtuk és nagyjából annyit (taktikailag kevesebbet, de statisztikailag többet) tudhat meg róla, mint néhány éve/évtizede a klubok mikor igazoltak.

www.redandwhitekop.comEnnél alaposabb és jobb munkát tudunk végezni.

Ezzel el is értünk a poszt második feléhez, hogy mennyit is tudhatnak a klubok az új igazolásokról? Pontosan nyilván nem tudhatom, hiszen nem a Liverpool átigazolási részlegén dolgozom, de a fent leírt ingyenesen és korlátlanul hozzáférhető információk sokszínűségét és részletességét látva nyugodtan kijelenthetjük, hogy sokat. Főleg, ha figyelembe vesszük azt, hogy pl. BL-meccseken lecserélt játékosoknál a csere pillanatában ki szokták írni, az hogy hány métert mozgott a meccsen, az utolsó Eb-ről is lehetett olyan elemzéseket olvasni a sajtóban csapatokról, játékosokról, hogy a meccsen mennyiszer sprinteltek (ezek még mindig ingyenes információk). Belegondolni is durva, hogy az optasports.com és társainak a fizetős, főleg a profi klubok számára elérhető verzió milyen részletességű adatokat tartalmazhat. Nem lennék meglepődve ha arról is lenne kimutatás, hogy az adott játékos meccsenként hányszor sercint egy kellemeset. (Úgy gondolom, hogy manapság a számítástechnika és a 3D-s modellezés fejlődésével nem sci-fi azt feltételezni, hogy a profi klubok a mindenhol jelenlévő kameráknak és felvételeknek köszönhetően a kiszemelt játékos egész meccses mozgását le tudják modellezni, hogy mikor és mennyivel mozgott, hol volt a pályán, stb.) Nem tudom, hogy a profi klubok használják-e ezeket az információkat, de azt tudom, hogy bolondok lennének, ha nem tennék. Azt nem tudhatom, hogy pontosan milyen információkat gyűjtenek a scoutok a csapatoknál, de ha belegondolunk mi mezei szurkolók mit össze tudunk szedni ingyenes forrásokból, akkor nagyobb kluboknál a tízes nagyságrendben teljes munkaidőben alkalmazott profik döbbenetes statisztikai, taktikai, személyiségi adathalmot gyűjthetnek be. Ezek alapján úgy gondolom manapság a játékos felderítésnek nem az információhiány a nehézsége, hanem pont fordítva, az információ túltengése. A legsikeresebbek egyszerűen a releváns információk kigyűjtésében jobbak a többieknél.

Ők jöttek az új megfigyelő csapat idején.

Itt akkor kanyarodjunk egy kicsit a Liverpoolra, hiszen mégiscsak Liverpool blog lennénk. Tavaly nyáron Dave Fallows és Barry Hunter vezette csapatra cseréltük a scoutjainkat. Őket hamarabb igazoltuk a Manchester Citytől, mint BR-t, de mivel a City nem akarta hogy a tudásukat ellenük használják, csak tavaly ősszel állhattak munkába. Hogyan is jön ez a korábbiakhoz? Dave Fallows a kulcsfigura, aki arról híres, hogy kiépített egy rendszert, aminek a lényege a hatalmas adathalomból való releváns adatokat kinyerése, ezzel csökkentve a tévedés valószínűségét az új igazolásainknál. Ő az aki megmondja a scoutoknak, hogy milyen adatokat, információkat gyűjtsenek be a játékosokról. Hogyan is működik nálunk a játékosok felderítése? Pontosan nyilván nem tudom, de azt hiszem jogosan feltételezem azt, hogy Fallowsnak és csapatának van egy hatalmas, több tízezer játékost tartalmazó adatbázisa, amit folyamatosan frissítenek. Ebből folyamatosan poszt, kor, ár alapján szűkítik a listát akik érdekesek lehetnek. Tippem szerint pozíciónként 10-20 helyszínen is megtekintendő részletesebben utánajárandó játékosra kb. 100-150 fősre, hogy az aktuális húspiac nyitása előtt 1-2 hónappal egy bő listát tudjanak prezentálni a managernek, aki a csapat aktuális igényeinek megfelelően megmondja, hogy mely pozíciókra milyen típusú és korú játékost akar. Ezen igények alapján részletesen felderítik a játékosokat, hogy az aktuális ablak nyitására a szükséges pozíciókra egy 4-5 opciót tartalmazó listát tudjanak prezentálni, amely alapján a manager és a tranfer commitee kialakíthat egy sorrendet és választhat a különböző korú, áru jelöltek közül, hogy kik elérhetősége után kezdjenek érdeklődni és tárgyalni. Nem tudom, hogy így van-e, de ha nem akkor valahogy így kellene csinálni. Vagy jobban, mert mindig van jobb megoldás.