Oh ya beauty – kommentfogó

A történetünk 2004. december 8-ig vezet vissza, mikor is a  félidőben még az ellenfél volt előnyben, a második félidőben Sinama-Pongole és Mellor góljaival sikerült fordítani, de ez még kevés volt a továbbjutáshoz. Nem sokkal a lefújás előtt azonban jött Steven Gerrard és a fent látható találattal továbblőtte a csapatot egy akkoriban rá jellemző sistergős távoli bombával. A találat nem csak gyönyörű, de kiemelkedően fontos, hiszen nélküle nem lehetett volna a csodálatos BL-tavasz és mindannyiunk kedvenc emléke, az Isztalbul sem. A kommentátor Andy Gay szavai szállóigévé váltak mára és az elhangzottak adják a nevét az egyik kedvenc Liverpool blogomnak. Steven Gerrard legendájának fontos eleme ez a találat. Éppen ezért is Gerrard kvázi búcsúztató/megemlékező meccsére az akkori ellenfél az Olympiakos ellen kerül sor magyar idő szerint 13:45-kor. A találkozót Angliában közvetíti a tévé, így minden valószínűség szerint az elmúlt egy-két találkozón tapasztaltnál jobb minőségű patakocskákon keresztül lehet majd követni az összecsapást.

A meccsel magával nem szeretnék bőven foglalkozni, mert ugyan a görög csapat az első komolyabb ellenfél az idei felkészülési szezonban, akikkel találkozunk, de mindent elmond a találkozó várható komolyságáról, hogy pályára fog lépni Carra és God is. Így jó eséllyel pályára fog lépni mindenki a keretből, aki egészséges. Átmozgatás lesz ez az edzések közepette. Nem meglepően a meccs és annak eredménye nem sokat fog számítani senkinek sem. Minden a klub történetének egyik legjobb játékosáról fog szólni. Lesznek gyönyörű, megható megemlékezések, lesz szép körítés, de mivel nem most fog még visszavonulni Steve, azért én most hosszabban nem méltatnám az eddigi eredményeit, helyette inkább itt egy kép a már emlegetett blogról.