Kemény küzdelem lesz!

városi rangadóA Liverpooli derby híres a hatalmas tempóról, a kőkemény küzdelemről, a brutális belemenésekről és a repkedő piros lapokról. A mostani találkozó sem lesz kivétel, hiszen ez teljesen független attól, hogy az adott évben, hogyan szerepelnek a csapatok, hol állnak éppen a táblázaton. Mondhatja mindkét menedzser, hogy nem arról fog szólni a találkozó, hogy ki végez, ki előtt a tabellán, de tudjuk, hogy ez nem igaz. Legalábbis a szurkolóknál és kifejezetten a Liverpoolban élő szurkolóknál nem igaz. Tudjuk, hogy Liverpoolban családok, baráti társaságok, munkahelyek megosztottak a két csapat között, így a városi derby győztese megnyeri magának a jogot, hogy az ellentáborba tartozó családtagot, barátot, kollégát az eredménnyel cukkolja a következő találkozóig. 3 fordulóval a bajnokság vége előtt mikor 5 pont a különbség a két csapat között, bizony ennél többről van szó. Ha a Liverpool nem nyer, akkor az Everton egymást követően a második évben végez előttünk (1937-óta nem volt erre példa) és ez nem csak a következő évben, de még évekig beszédtéma lesz kellemes kocsmázások, családi összejövetelek alkalmával. Ezzel a bevezetéssel sikerült lefedni a kötelező kliséket.

Csontzene.

A meccs legfőbb kérdése, hogy kék kistestvéreink elhiszik-e, hogy le tudják győzni a vörös nagy testvért annak szent pályáján. Szerintem nem. Az évek során komoly kisebbségi komplexusuk alakult ki a mieinkkel szemben és ez a Moyes-i évek alatt nem csökkent, csak erősödött. Moyesnek hosszú evertoni pályafutása alatt csak elvétve sikerült nyernie ellenünk, az Anfileden pedig soha. Persze minden sorozat megszakad egyszer, de ez nem Carragheren fog múlni, akinek harmincadik és egyben utolsó Everton elleni meccse lesz, ő biztosan extra motivált lesz és ezt át is fogja ragasztani a társaira. Ha kell, leüvölti annak a fejét, aki nem szakad meg a pályán. Egyszerűen nem lehet nem motiváltan kimenni az öreg utolsó Mersey-parti derby-jére. A slussz poén az lenne, ha a 2008/09-s szezon után most szerezné meg hatodik egyben utolsó gólját a vörös mezben. Méltó búcsú lenne.

Koncentrálj!

Az összecsapás másik fő kérdése Suárez hiánya. Ez még hosszú ideig állandó téma lesz a meccsek előtt. (A kérdéskörről bővebben.) Még annyit szeretnék hozzá tenni, hogy bár a kis mintás statisztika azt mutatja, hogy átlagban több pontot szerzünk nélküle, mint vele, azonban a mostani meccsen bizony nagyon fognak hiányozni zseniális megmozdulásai. Pótlásakor nagy szükség lesz Coutinho csodapasszaira és 100%-os ziccer kialakításairaHenderson sokfutásos, gólgazdag játékára, valamint Sturridge jó játékára. Gerrard ezekre a meccsekre mindig felszívja magát, ezt igazából említeni sem kellene. A Suárez nélkül megvívott Newcastle elleni meccs nem vitt közelebb minket ahhoz, hogy mire számíthatunk nélküle, mondhatnám, hogy majd most kiderülhet, de szerintem nem fog. Ez a meccs nem a taktikáról, nem a játék stílusról szól, hanem a piszkos küzdelemről. Komoly esélye van annak, hogy egy piros lap vagy egy bírói hiba elviszi az egész meccset.

Ne ilyenen múljon!

A kezdő kapcsán semmi meglepő nem várható. A kezdő automatikusan rajzolja meg önmagát a szezon hátra levő részében. A Newcastle elleni kezdőnk jelenleg a legerősebb. A meccs kapcsán egy hajtós, kemény meccsre számítok, sok szabálytalansággal, szoros végeredménnyel. Szintén hajlok az egy gólos hazai győzelemre.

Akit a meccs alapból nem pörget fel lapozgassa a daloskönyvünket [na nem mintha lenne benne egy jó Everton-fikázó dalocska – szederbokor], vagy nézze meg a videó promókat és garantáltan megfelelő hangulatba kerül.

Küzdelem.

Rangadó.

Szenvedély.