És a derbi hol maradt?
Azért kezdem ezzel a nagy kék rondasággal a piros hátterű blogon, mert talán ez volt ma az egyetlen igazi derbi-momentum. Még a bőven inkompetens digis kommentátornak is feltűnt, hogy jé, füst nem nagyon szokott lenni Angliában, és tényleg, ugyanis a klubok kizárogatják a saját szurkolóikat már lelátón való birtoklásért is. Nem tudom mi a pontos szabályozás, de az Evertonosok nem punciztak, és képesek voltak az egyetlen igazán derbis megmozdulást hozni idegenben. Persze Fellaini is igyekezett, de van különbség gyökérség és derbizés közt, bár hozzá ez még láthatóan nem jutott el.
A derbis pillanatokból viszont ki is fogytam már a bevezetőben, és ez valahol fáj. Mit valahol, rohadtul jogosnak érzem, hogy fáj. Nem voltak illúzióim, nem hittem, hogy ez lesz a szezonunk meccse, és igazából már a piros lapban sem hiszek egy ilyen meccsen, de nem csak magamat érzem hibásnak abban, hogy az utolsó 10 percre már alig bírtam ébren maradni. Tény, hogy a vasárnapi ebéd után az ágyon elnyúlva könnyebben álmosodik az ember, de nem nagyon szokott megesni velem, hogy a betervezett kerti munka helyett egyszerűen kidőlök a meccs után 2 órára. Az már zárójeles, hogy pont Mata góljakor ébredtem fel, és a MU-Chelsean 10 perc alatt több izgalmat láttam, mint a saját meccsünkön. Tudom, az én hibám is, hogy nem tudtam eléggé felidegelni magam Sturridge-on vagy Enriquén, és bealudtam, de nagy részben a két csapatot teszem felelőssé, ugyanis halál unalmas meccs volt, nem egy derbi.
Azért a KOP is megtette a magáét, Liverpool városa egységbe forrva támogatta a Hillsborough-ügyben az igazságszolgáltatást, Moyes is a vendégek közt volt a megemlékezésen, számomra csodálatos, hogy két ősi rivális így össze tud fogni egy igazán fontos, közös ügyben.
A képpel kicsit elrugaszkodtunk, de térjünk vissza a meccshez. Kicsit sok kép lesz most ebben a posztban, de talán így tudom a legjobban kifejezni azt, amit mondani akarok.
Suárez dolgokat néz. Sajnos egészen szeptember végéig nagyjából így fogjuk látni urunk és istenünk, de a Newcastle ellen valahogy mégse találta meg őt háromszor a kamera. Egyrészt, mert hiába lett gyalulás abból a meccsből, még mindig izgalmasabb volt ennél, másrészt azért, mert meg sem érződött a hiánya. Na ez eddig tartott, jelenleg a Liverpool Suárez nélkül ennyit tud egy rendesen védekező csapat ellen. Nem kell senkinek sem magyaráznom, hogy ez kurva kevés. Jagielka és Distin egy elég erős védőpáros, szükség esetén pedig Heitinga bárkit tud pótolni, de ennyire azért ők sem erősek. Az első félidőben még csak-csak sikerült őket átpasszolgatni, mielőtt Sturridge passz helyett a kapu mellé bombázta volna, de amint elfogyott a táp a támadósorból, és a frissesség a fejekből, onnantól játszva védekezett le bármit az Everton, a meccs utolsó 15-20 percében egyedül Aggertől lehetett bármit várni, és a Skrtel-Downing csere is jól mutatja, hol is próbáltunk erősíteni. Kevés volt. Ezen kívül az egyetlen veszélyt jelentő Gerrard-átlövések pedig mindig elakadtak valahol, így hiába volt ő a leglelkesebb, ezt nem sikerült eredménybe átvinnie.
Egyetlen mázlink, hogy az Everton támadósora hasonlóan eredménytelen és harmatos volt. Bár Reinának bőven nagyobb védéseket kellett kiviteleznie, összességében a meg nem adott gólon kívül egyedül Fellaini keresztlövése maradt meg a fejemben még az első félidei szabadrúgásnál. De ha már a meg nem adott gól; miért is lett érvénytelen? Amit tudunk, hogy már a fejes előtt sípolt Oliver, utána pedig Anichebe kapott sárgát. A kommentátor az elzárásért adta volna, szerintem csak reklamálásért volt a sárga, az érvénytelenség meg Fellaini balfaszsága, amiért menet közben lebirkózta Aggert, megjegyzem, tényleg nem szabályosan. Ettől még Carra mellett kialakult a második gólhelyzet a meccsen, amit Distin be is fejelt, a meg nem adás egyetlen logikus magyarázatként Fellaini gyökérségét tudnám megjegyezni, aki a fejestől 5 méterrel odébb birkózott. Jobb magyarázatom nincs, viszont ezt se fújnák be pl egy Stoke-Evertonon, szóval egy köszönetet elmormolunk Olivernek.
Carra teljesítményben nem, de mutogatásban ma is nagyot alkotott, szerintem épp ezért jó döntés, hogy jövőre ezt már a Sky stúdiójában teszi majd. Vagy egy kispadon, ami egyelőre nem a Liverpoolé, a lényeg, hogy játékosként épp itt az ideje visszavonulni, akármit is mond Rodgers.
Folytassuk is a képekkel, itt épp Fellaini főgyökérkedik a meccsen sokadik alkalommal, egyébként egyáltalán nem meglepő módon. Míg Jagielkára azt tudom mondani, hogy el tudnám képzelni a Stanley park felénk eső oldalán, addig Fellaini az a focista, akit senki kedvenc csapatába nem kívánok. Lehet bármilyen jó játékos, viselkedésben Roy Keane-nel tudnám egy lapon említeni, ha Oliver nem kezeli ennyire – a maga szempontjából – ügyesen a lapokat, 2011 után újra lehetett volna piros is egy Liverpool-Evertonon. De Oliver mindig pont akkor nem nézett oda, amikor Fellaini könyöke hogy, hogy nem épp belefúródott valakibe, így megúszta sárga nélkül az összeset, ami nyilván csak még fájóbbá teszi Aggernek a még napokig duzzadt nyirokcsomóit. Oliver egyébként összesen 3 sárgát volt képes kiállítani egy Merseyside-on, ennek valami rekordnak kell lennie.
Nem szoktunk pontosztást rendezni a blogon, mert fél óránál azért többet szánunk egy meccsértékelő posztra, meg mert ahány szerző, annyiféle vélemény is lenne, így most se fogjuk, de 4 játékost most kiemelünk a sűrűből, hogy rájuk kenjük a véleményünk. Illetve ez most csak én leszek, ami pl guthmate véleményét kapásból nem fogja fedni Enrique esetében, de hát ő a beharangot akarta elvinni, ennek pedig megvannak a következményei. (Gerrardot most nem emeljük ki, most ekézés lesz, ő pedig csak felfelé húzta a csapatot gyakorlatilag minden megmozdulásával.)
Ha már így belengettem Enriquét, kezdjük vele, de Johnsont is belekeverem majd akkor a levesbe.
Tavasz van (kivéve most tothpapának). Jellemzője ennek az évszaknak, hogy a madarakra ébredünk, hogy hirtelen kirobban a természet zöldje, hogy mire mi férfiak megunnánk a nőkön a csizmakorszakot, máris itt a miniszoknya/forrónadrág-szezon (női olvasóknak a szegedi picsaembert tudnám ‘ajánlani’), illetve ezzel együtt a szandálzoknin is újra lehet nevetni. Ezen kívül a tavasz egyértelmű berobbanását jelzi Enrique lerobbanása. Fogalmam sincs mi az isten történik ilyenkor vele, de tavaly tavasszal még a nagyon formán kívüli Liverpoolt is lefelé tudta húzni a formájával, és úgy tűnik a 2013-as tavaszi kollekciója sokat merített a 2012-esből. Kelly sérülésével került vissza ő újra a kezdőbe még szeptemberben, és az első pár meccs után meglepően fikázhatatlanná vált. Októbertől úgy márciusig jól hozta a posztján elvárhatót, pár meccsre erőszélsőként is fellépett, gólt is rúgott, de most, hogy megint kitavaszodott, megint elszállt benne valami. Guthmate szerint ez a valami a játékintelligencia, ami szerinte soha nem is volt meg benne, de én hiszem, hogy ez ugyanúgy csak formaingadozás, mint tavaly volt, és szerintem korai lenne már most lemondani róla. Megint. Szerencsénk, hogy a szezon már gyakorlatilag véget ért, így ezt a két meccset elalibizheti, mert nem valószínű, hogy akár Robinson (aki kölcsönben van a Wolves-nál, köszi guthmate), akár Flanagan hirtelen feljön a felnőttekhez, kellenek ők az U21-be, ahol a rájátszás elődöntőjében vannak már a srácok. A fent leírt sorok ellenére a meccset mégse varrnám egy védő nyakába, az ő elsődleges feladata, hogy ne jöjjön az oldaláról gól vagy gólpassz, ezt pedig az elmúlt meccseken azért meg tudta oldani. A másodlagos feladat, azaz a támadásépítés már nem megy annyira, de ezt a lefutott szezon tudatában én már megbocsájtanám.
Akinek viszont egyre kevésbé tudok megbocsátani, az Johnson. A naptári évben egészen biztosan nem, de szerintem a szezonban is csak nagyon kevés olyat meccset találnék, ami alapján azt mondhatnám, hogy igen Johnson jól játszott. Sok gólt kaptunk róla, sokszor ragad elöl a támadásokkal, s bár kevesebbet akaszt meg, mint Enrique, a bajnokságban fele annyi gólja van, mint neki. Ez 1 db. 33 meccsen. Ez még nem a szezonvégi összefoglalók helye, de Johnson erősen redukálta az értékét az elmúlt 9 hónapban. Évek óta nem találkoztam azzal a szóval, hogy faszkorbács, de Johnson újra eszembe juttatta, milyen teljesítménnyel is lehet kiérdemelni, hogy valaki ezt kapja. Johnsonnak idén ez sikerült.
A hivatalos honlapon fellelhető galériában (ahonnan szokás szerint az összes kép van) egész Üvöltés Compilation állt össze, de egyedül ezt, a számomra ismeretlen játékost emelem be a posztba. Valahol mindig is érdekelt, hogy a bongyor haj hogy néz ki, ha levágják, de nem Coutinho esetéből szerettem volna ezt megtanulni, akit a frisur alapján Agger vehetett a szárnyai alá (én Coutinho anyja helyében kezdeném félteni a gyerek bőrét is). Coutinho az, aki a tőlem szokatlan, fikázós posztban megkapja a védettség totemet. Ő volt ma az egyetlen Suárez-szerű játékos a pályán, értve ezalatt minden pozitívumot. Ő volt az, akinek az igazán váratlan megoldásai nem 40 méteres keresztlabdák voltak (Gerrard), és nem is a mindenhonnan-kapura-bikázom-ha-megkapom-a-labdát-féle megoldás (Sturridge). Coutinho volt ma az igazi kreatív játékos a pályán, aki bár sokkal több hibával játszott, mint azt megszokhattuk macca javított, 94%-kos pontossággal játszott, ő volt az, akinek köszönhetően nem a tavaly tavaszi szintre süllyedt a játékunk összetettsége. Nagyon kell a kölyök a csapatba.
Sturridge szólójával szerintem ember nem szedett még fel nőt egy diszkóban, de ha Howard is beszáll a táncba, akkor az élvezeti faktor már tényleg alulról közelíti a nullát.
Sturridge most azt az énjét vette elő, amiért nem siratták meg Dinamosok, mikor lelépett. Végtelenül önző volt. Tény, hogy van is akkora tudás az önzőség mögött, amivel lehet indokolni ezt a fajta magabiztosságot, de ha egy kicsivel több alázat, vagy csapatszellem lett volna ma benne, akkor könnyen lehet, hogy nem egy 0-0-ás meccs posztja felett görnyednék éjjel fél 12-kor. A támadósorunk főbikája Suárez, és akármennyire visszás is tud ez lenni, nagyon jól van ez így. Egyedül Suárez egoja képes felülmúlni Sturridge-ét, ez az, ami kihozta eddig az a Sturridge-ot, akit eddig láttunk, de most, hogy nem lesz még 5 hónapig főbika, én nagyon féltem Sturridge-ot, hogy Babel útjára tér. De ez persze még csak egy nagyon korai félelem.
Mindig az ilyen meccsek után jut eszembe az Ember tragédiájából Lucifer 4 sora. (Hozzáteszem, hátrányos helyzetű vagyok, mert egy Madáchról elnevezett gimnáziumban elég kikerülhetetlen a téma.)
Küzdést kívánok, diszharmóniát,
Mely új erőt szül, új világot ád,
Hol a lélek magában nagy lehet,
Hová, ki bátor, az velem jöhet.
Na ez az, amit ma nem éreztem, és ami a legjobban fáj a meccsben. Egy derbiben. Ezért is lett ennyire hosszú a poszt, aki még mindig itt van, annak köszönöm a kitartást, csak éppen teremtett egy kevés mondanivalót a meccs.
És még egy érdekes gondolat a végére: Reina; Johnson, Carragher, Agger, Enrique; Gerrard, Lucas; Downing, Coutinho, Henderson; Sturridge. Ez jelenleg vitán felül a legerősebb kezdőnk. Most ne menjünk bele abba, hogy mi lehetne a legerősebb kezdőnk, ha mindenkit bevethetnénk, a lényeg most ez az. Henderson. Downing. A legerősebb kezdőnkben. Ki gondolta volna ezt tavaly ilyenkor?