Nem a rendszer rossz
Semmiképpen sem jó így kezdeni, de mindent helyre lehet még hozni, eredményt és játékot egyaránt – nagyjából így foglalható össze a tegnap délutáni West Brom – Liverpool, amin szokatlanul nagy hülyeségeket csináltunk, és mentálisan bizonyultunk gyengének.
„Na ott megy el a meccs…”
Emlékszem, amikor sok évvel ezelőtt teniszezni kezdtem, az aktuális edzőm mindig elmondta, hogy éppen mit csinálok rosszul. Az azt követő ütéseknél aztán mocskosul figyeltem, hogy hogyan lépjek/üssek/lendítsek, de pár perc után egyszerűen elfelejtettem. Valami hasonló történt tegnap is: a csapat tisztában volt a megcélzott játékkal, az elején még mintha figyelt is volna rá, de aztán felülkerekedtek az állati ösztönök, és összeomlottunk (és természetesen jöttek a tavalyi hibák is).
Volt tizenegyes is, meg volt Agger nagyon ostoba kiállítása is (valami elképesztő, még mindig nem hiszem el, hogy ekkora hülyeséget csinált ez az ember), de valójában nem ezekkel buktunk tegnap. A csapat egyszerűen pszichésen nem volt alkalmas tegnap a győzelemre, a Rodgers által megálmodott játékhoz ugyanis komoly szellemi erőnlétre van szükség: folyamatosan szem előtt kell tartani néhány nagyon fontos alaptételt. Ahogy azt donnelly már korábban elmagyarázta, BR támadásban és védekezésben is egy-egy aranyszabályt fogalmaz meg: védekezésben a hat másodperc szabálya, támadásban pedig a sokak által utált (ám a foci evolúciójának csúcsát képező) spanyol tili-tolizás.
Előbbihez hülyék, utóbbihoz gyengék voltunk. Egyik sem BR valami beteges hóbortja, hanem létfontosságú taktikai elem, ami nélkül működésképtelen a rendszer – mint tegnap. Ha nem vesszük el hat másodpercen belül a labdát, a West Brom támadhat, mi pedig egy feltolt (mert Rodgers a megfelelő nyomás érdekében az ellenfél szájába tolja a védelmünket is) védelemmel és rendezett középpálya nélkül kell hogy megállítsunk egy kontrát.
Az igazán fájdalmas azonban a labdatartás volt: sajnos a Liverpool jelenlegi kerete mintha mentálisan lenne gyenge ehhez, ugyanis a legtöbb játékos annyit fog fel ebből (durva, de ide értjük Gerrardot is), hogy körülbelül 10-15 passz után be kell ívelni, ki kell ugratni, vagy valahogy helyzetet kell kialakítani. A fel-alá passzolás ebben az értelemben teljességgel értelmetlen. A lényeg – ahogy azt már leírtuk sokszor – az, hogy a támadás során mintegy gyurmázzunk az ellenfél felállásával. A labda ide-oda járatása arra kényszeríti az ellenfelet, hogy folyamatosan módosítsa játékosai pozícióit (például: ha bal oldalra kerül a labda, oda koncentrál a középpályás védekezés is). Ez egyfelől türelemjáték, hiszen elképzelhető, hogy sokáig nincs meg a kellő rés, másfelől nagyon komoly mentális erőnlétet igénylő játék, ugyanis arra kell kényszeríteni az ellenfelet, hogy radikálisan megbontsa alakzatát (például: rövidpasszos háromszögelések és cicázás az egyik oldalon, amivel oda koncentráltatják a játékot, majd átívelés a másik oldalra, ahol a szélső épp szabadon áll).
Mivel egyik sem működött, a tavalyi tünetek is megjelentek: Suárez, akinek egyszerre lett volna feladata a labda felvitele, a gólpassz adása és a befejezés.
Ezt ráadásul a West Brom is megtámogatta: az általunk tavaly sokat dícsért Clarke-féle betonfal ismét jól teljesített, de a harmadik zóna megszállása is látszólag ismeretlen változó volt a Liverpool egyenletében. Az egyedül említésre méltó játékos Joe Allen volt tegnap, aki két szereléssel, három interceptionnel és 97%-os pontossággal egyértelműen a csapat legjobbja volt – na meg az egyetlen, aki felfogta a két alapelvet. Szóval van mit alakítani ezen, de nem a rendszerrel van baj (mert az jelenleg a foci Rolls-Royce-a), hanem az emberekkel. Pszichésen kell fejlődnünk, hogy az aktuális tizenegy mindig szem előtt tartsa a rendszer alapelveit, különben belenézünk még néhány ilyen pofonba. Rodgers sokszor mondogatta, hogy ő nem edzi a játékosokat, hanem oktatja.
Még sosem volt erre nagyobb szükség.
A rodgersi játék további sajátosságairól
Képek: liverpoolfc.com
