Manchester – pipa!
Még mindig nehéz elhinni, hogy a Liverpool egy hét alatt kiejtette a Manchester Cityt és a Unitedet is Anglia két kupasorozatából. Szürreális az egész: három kulcsemberünk is hiányzik, a játékosok egy része mélyrepülésben van, nem tudunk gólt lőni és mégis, amikor elvi kérdést csinálunk egy mérkőzésből, a Liverpool megállíthatatlan, leállíthatatlan, kicsinálhatatlan.
Az utóbbi évek kissé álmoskás mérkőzései után végre azt kaptuk, amit egy ilyen rangadótól joggal várhatunk: gyors tempót, helyzeteket, kemény, de nem szabálytalan belépőket, elkötelezett játékosokat és torkaszakadtából ordító szurkolókat. Az anfieldi hangulatról egyébként mindent elmond, hogy még a számítógép előtt ülve is képes voltam a levegőt csapkodni egy kiharcolt szöglet láttán. Itt nem volt alibizés, a tömeg tombolt, a játékosok pedig nem tudtak és nem is akartak lassítani. Angol derbi volt ez a javából.
Mint valami beállított kép
A dicséretek hosszú sorát Kennyvel és Clarke-kal kell kezdenünk: az eredeti 4-2-3-1 egy kissé esetlen felállásnak bizonyult, de a páros tökéletesen reagált a problémára. Carragher vkp-ként való szerepeltetését a szükség szülte, és a keretünket elnézve talán még ez volt a legjobb megoldás: az Agger-Skrtel duót kár lett volna megbontani, tapasztalattal pedig egyedül a ma 34 éves Carragher rendelkezett. A probléma sajnos abból adódott, hogy Jamie évek óta nem játszott ezen a poszton, így a támadásokat nem segítette, a United rohamait pedig nem szűrte: téblábolt a pályán, futott a labda után, de ettől csak úgy nézett ki, mint egy szüleit elvesztett hatéves gyerek az IKEÁ-ban.
szólj hozzá: Agger Goals www.1Goals.com
szólj hozzá: Liverpool 2-1 Man United
Így örültünk a második gólnak
Kenny és Clarke is felismerték ezt és jó ütemben dobták be a cseréket: Carragher szenvedéseinek Adam, a Maxi becsúszása okán kialakult vitának pedig Kuyt érkezése vetett véget, az emberhátrányunk ezzel egy csapásra megoldódott.
A védelmünket illetően egy gondolatot érdemes kiemelnünk: Skrtel és Agger a sokadik meccsüket hozzák le majdnem tökéletesen, velük nem is kell foglalkoznunk. Ami viszont tényleg aggasztó, az José Enrique teljesítménye: a beadások elenyésző részét blokkolja, és három meccs alatt a második komoly hibáját véti. Mivel tudjuk, mire képes, úgy sejtjük, hogy inkább csak egy apró formahanyatlásról van szó. (Kelly sem játszott rosszul, de azért láttunk már tőle meggyőzőbb 90 percet is).
Mivel Carroll is ott volt a kezdőben, az ő teljesítménye mellett sem mehetünk el szó nélkül: Andyvel az az alapvető probléma, hogy már megszámlálhatatlanul sokszor mutatta meg, mi rejlene benne, ha egy kicsit is akarna – nem csak akargatna. Ma kiosztott egy gólpasszt, fejelt egy kapufát és néhányszor még a támadásokat is ügyesen segítette, de ahogy szinte mindig, ma is volt öt-hat olyan megmozdulása, amivel közröhej tárgyává tette magát. Kár ezekért.
Az egyéni teljesítményeknél azonban jóval fontosabbnak tartjuk, hogy a Liverpool egy héten belül már a második olyan mérkőzését nyerte meg, amely fontos nem csak a kupák, de a csapat szempontjából is: az ilyen meccsek kovácsolják össze a játékosokat egymással, a szurkolókkal, a managerükkel. Egy relatíve fiatal (nem a kor szerint, hanem csapategység szempontjából) keretnek szüksége van ilyen alkalmakra. Ha visszatekintünk az elmúlt fél évre, rájövünk, hogy ezen alkalmak eddig elmaradtak, vagy nem voltak ennyire hangsúlyosak. Az elmúlt héten két ilyet is láthattunk. Megjósolhatatlan, hogy valóban hatással lesznek-e ezek a Liverpool teljesítményére, de egy biztos: a manchesteri csapatok felett aratott kettős siker jó ugródeszka – bármihez.
Némileg ellentmondva az előző bekezdés első gondolatának – mégis egy egyéni teljesítménnyel zárunk: az a gól Dirk Kuyté volt. Volt róla egy papír, ott Fenn, hogy ez az övé, senki másé, ez lesz az ő 50. 68. liverpooli találata. Addig viszont várni kellett, neki is, nekünk is. Hol volt Dirk Kuyt? Visszatért Dirk Kuyt? Nem, rossz a kérdés. Dirk Kuyt el se ment.
Képek: LFC.tv
