A hónap képe – december

A csapat másnapos, Suarez megállíthatatlan, Gerrard már egészséges, van balbekkünk, Hendersonról nem derült ki semmi, kiszórjuk Poulsent, Aquilani harmadik olasz csapatát fogyasztja, Suarez bajban, meg megint bajban, Kelly végre gólt szerez, összefüggés van a bemutatás és a Chelsea-be igazolás közt, győzünk végre az Emiratesben, a golfütő hazatér, az Everton-drukkerek pedig kritikán aluliak. Liverpool. Egy hónap. Egy kép.

Steven Gerrard jött, visszatért, megmentett egy szenvedő Liverpoolt, mert ehhez ő ért csak igazán: december 30-án felhúzta a kapitányi karszalagot, néhányszor jelentőségteljesen körbetekintett a pályán – bár lehet, hogy ez utóbbi elmaradt – és a meccs abban a másodpercben eldőlt. Szegény Pardew, ő már tudta, hisz ott állt az oldalvonalnál.

Steven Gerrard egyik legcsodálatosabb – sőt, talán a legkiemelkedőbb – tulajdonsága, hogy ő Steven Gerrard. Pusztán jelenlétével képes feljavítani egy csapatot, és akkor a labdához még hozzá sem ért. Nagyon kevesen rendelkeznek ezzel a tulajdonsággal, szám szerint egy ember, de ez nem is meglepő: nehéz Steven Gerrarddá válni (tegyük hozzá, nem könnyű feladat a Steven Gerrardság). Mindezek ellenére sokan próbálják utánozni, lőni egy Steven Gerrardot, becsúszni olyan StevieG-sen, vagy csak simán Steven Gerrardozni, azaz kisugárzással inspirálni a csapattársakat.

Habár 2009 óta nem láttuk a középpályákon átmasírozó, bombagólokat szóró, meccseket megfordító Gerrardot, most mintha újra bizonyítani akarna. Nem a közönségnek, nem a kritikusoknak. Velük már nem kell foglalkoznia. Inkább magának, hogy még alkalmas a feladatra. Talán a hosszú sérülés és a tény, hogy már 31 éves, őt is gondolkodóba ejtette.

De ami a legfontosabb: Steven Gerrard továbbra is Steven Gerrard és ez valami elmondhatatlanul megnyugtató érzés.