Öt gól, a többi nem érdekes

Az öt gól ellenére egyáltalán nem volt jó mérkőzés a tegnap esti, ugyanakkor több, már-már történelminek mondható pillanat szemtanúi lehettünk: Gerrard ismét megmutatta, hogy miért ő a kapitány, Carroll végre megeresztett egyet a balos bombáiból, és ami talán a legfontosabb: Downing gólt lőtt. Liverpool-Oldham 5-1.

Ritkán történik meg, hogy az eredmény ennyire távol álljon a mutatott teljesítménytől, mint tegnap: az Oldham derekasan küzdött, Simpson találata csodás volt (még szebbé teszi szemünkben, hogy nem ért semmit), és úgy általában veszélyesen játszottak – az első harminc percben például közünk nem volt a mérkőzéshez.

Persze komoly segítséget kaptak a Liverpooltól is, különösen a védelmünktől: Fabio Aurelio hosszú idő után először most csodálkozott rá, hogy olyan furán tud pattogni ez a labda (bár meccshiánya miatt ez részben érthető), ahogy a Carragher-Coates kettős sem volt épp a helyzet magaslatán. Ha mondjuk visszazáró csatárokként hoznak össze hasonlóan elképesztő dolgokat, maximum legyintünk, áhh, hisz nem ehhez értenek – így viszont csak egy “Na ezért kezd a Skrtel-Agger páros” című 90 perces oktatóvideó anyagát gyűjtötték össze. Ez már csak azért is furcsa, mert a Chelsea ellen teljesen korrektül játszottak.

Persze öt gólt nem lehet véletlenül rúgni – szól az inka szólás, ami ezúttal is igaznak bizonyult: a legnagyobb támogatás Craig Bellamytól érkezett (Man of the Match meg minden), aki egy megpattanó gól mellett futószalagon, kisteherautóval, repülőn, csomagküldő-szolgálattal, kézikocsin hordta a helyzeteket, amiket egymás után rontottak el a középen állók, főleg Maxi és Kuyt. Míg előbbi esetében ez egyáltalán nem érdekes (tudjuk róla, hogy tud gólt lőni), addig a mi drága Dirkünk helyzete már kevésbé fényes: év eleje óta egy nyamvadt CC-találatot hozott össze, és láthatóan szenved. Szóval Kuyt, bébi, csinálj valamit!

Összességében egy olyan mérkőzésen vagyunk túl, amin végre tizenegyest értékesítettünk, amin Carroll ÉS Downing is betalált, amin az idényben először háromnál több gólt lőttünk, és amit hátrányból fordítottunk meg. A többi nem érdekes.

Képek: LFC.tv

Szerencsére ismét benne vagyunk a hírekben, a Tom Adeyemi-esettel. Komolyan, nem kellene lefűrészelni annak a kretén szurkolónknak a kezét (meg a lábait, meg a tökét), aki ezért felelős? Nincs elég bajunk a Suárez-ügy miatt? 3-1-re megyünk, miért kell műsort rendezni? Baromarcú…