Na ezért szeretjük a Liverpoolt

Amikor egyszerre helyére kattan az összes fogaskerék, ilyen csodálatos szörnyeteggé válik a Liverpool: például Luis Suarezt legszívesebben átölelnénk, és megköszönnénk neki, hogy van. Vagy odarohannánk kezet fogni Dirk Kuythöz, amiért olyan, amilyen. És a végén természetesen nem tehetnénk mást, mint fejet hajtunk King Kenny előtt. Na ezért szeretjük ezt a klubot. Liverpool – Bolton: 3-1.

Igen-igen, volt egy kis megingás ott a 30. perc környékén a lefújásig, de őszintén, ez ki a rákot érdekel, mikor Jordan Henderson ilyen gólt lő? Ahogy Suarez külsővel odatálalt Downing elé, ahogy a szélső finoman belekanalazott, ahogy Kuyt megküzdött a labdáért és ahogy Henderson ballal becsavarta… Áhh, látni kell:

szólj hozzá: Li1-0Bo[matchhighlight.com]

Skrtel úgy játszott Kelly helyén, mintha egész életében ezt csinálta volna: látványos labdakihozatalok, trükközés a tizenhatoson belül. Aztán amikor a legjobban kellett a gól, odaállt a kapu elé és rábólintotta. Enrique érzésre 10 éve focizik a Liverpoolnál: állandó problémák a balbekk körül? Volt valaha ilyen?! Agger is megfutotta szokásos szólóját, igaz jobb lábbal kicsit gyenge, de ez legyen a legnagyobb baj.

Lucasnak tegnap különösebb problémázás nélkül odaadtam volna a csapatkapitányi karszalagot: mikor senkinek sem ment, ő fogta és egymaga kinyírta a Bolton összes támadását. Adam gólt lőtt és gólpasszt adott, Downing és Henderson pedig tegnap kiérdemelték helyüket az kezdő tizenegyben.

Kuyttel sem tudunk már mit kezdeni: egyszerűen nem vagyunk képesek magunkat túllicitálva dicsérni. Ez az ember egy félisten, egy sztahanovista állat. Ennyit egy tüdővel nem lehet futni!

És akkor itt van még Luis Suarez, aki ugyan nem lőtt gólt tegnap este, de megint odapakolt valami varázslatosat a pályára. Abban a pillanatban érezni hatását, amint megszerzi a labdát: az ember várja, hogy na, Luis, most mit rántasz elő a kalapból? Mint valami szuperhős, Suareznek nincs ellenfele: őt nem szerelik le a védők (mert ő ugyebár verhetetlen), a gonosz labda pattan el tőle. Nem a kapus hárít, ő próbálta meg csukott szemmel megoldani a helyzetet. Gólt tudna lőni (ha akarna!), de a manager lehozza. Együtt bosszankodunk vele, de azért megpaskoljuk a vállát, hogy máskor egy kicsit kevesebb arccal, de egyébként el szerettük volna mondani már régen, egy zseni vagy. Luis Suarez pedig megy előre töretlenül, és mint egy varázsló, elhiteti mindenkivel, hogy legyőzhetetlen. És a végén – közönség, társak, ellenfél – mindenki úgy érzi, tényleg az.

A dicséret vizeiről átevezve: Lee Probert egy ordas gyökér. Én készséggel elfogadom a tényt, miszerint a bírók hibáznak. Egyszer. Kétszer. Háromszor. Na de megszámlálhatatlanul sokszor? Két kezem nem elég rá, hány tizenegyestől fosztott meg minket, a közvetett szabadrúgás meg nem ítélése pedig végképp védhetetlen ítélet. Alaphangon is ez egy 7-1 ide. Szerencse, hogy ezúttal nem ezen múlott a győzelem.

Ma, augusztus 28-án az a csodálatos dolog történt meg velünk, hogy ugyanannyi pontunk van, mint tavaly október 23-án. Ez egyrészt minősíti Hodgsont, de minősíti mostani szezonkezdetünket is, ami 1994 óta nem sikerült ilyen jól. Most két hét pihenő következik: ezalatt Kelly, Johnson és Gerrard összeszedik magukat, a kulcsemberek igyekeznek nem lesérülni, a többi meg majd jön magától. Szeptember két kemény utazással indul, először a Stoke, majd a Spurs otthonába, a hónapot pedig Wolverhampton ölelésében fejezzük be az Anfielden.

Jó úton vagyunk, nyugalom.