A brazil, aki nem is annyira brazil

Donnelly majdnem, és George teljes értékű névrokona gyakorlatilag azóta osztja két táborra a Liverpool szurkolóközönségét, mióta 2007 júliusában a klubhoz került. A brazil antitálentum, a joga bonito szégyene, vagy meg nem értett tehetség, a támadók nyakában loholó örökmozgó középpályás? Az alibipasszok réme, vagy a védelem harcos irányítója? Rafa Benitez kedvence, Lucas Leiva. Egy játékos, akiről mindenkinek van véleménye.

Alex Bellos, Futebol: The Brazilian way of life című könyvében egy brazil ügynököt idéz: “It’s sad to say, but it is much easier selling, for example, a crap Brazilian than a brilliant Mexican. The Brazilian gets across the image of happiness, party, carnival. Irrespective of talent, it is very seductive to have a Brazilian in your team.” És valóban, akárhogy is nézzük, Lucasról sok dolog eszünkbe juthat, de a dél-amerikai foci nem. Cselek sehol, könnyed mozdulatok sehol, a riói karnevál helyett inkább egy bágyadt angliai napsütés. De vajon milyen alaptörvény mondja ki, hogy egy brazilnak brazilosan kell játszania? Egyáltalán hogy néz ki egy brazilos védekező középpályás?

Egyértelmű, hogy nemcsak egy klub, de a szurkolók is menőnek tartják, ha csapatukban tudhatnak egy-egy dél-amerikai “tehetséget”, sőt, el is várják, hogy minimum egy formában levő Ronaldóra emlékeztesse őket. Aztán jön a keserű csalódás és kiderül, nekik is csak két lábuk van, a védők ugyanúgy – ha nem jobban – odalépnek nekik, arcukon a megszokottnál is fájdalmasabb grimaszok jelennek meg, és végül a bíró is továbbot int. Egy brazil játékos helyzete tehát nem könnyű Európába érve: egy ismeretlen kontinens, új nyelvekkel, gyökeresen más éghajlattal, sokkal keményebb focival, és mindezek tetejébe egy alapjaiban más kultúrában kell helytállniuk. Összefoglalva kimondható, hogy a brazilok többsége nem alkalmas az európai focira. Tegyük fel, hogy Lucas túlélte a kulturális sokkot, beilleszkedett. Hogyan várhatjuk el egy védekező középpályástól, hogy brazilosan játszon? Egy tanktól sem várjuk el azt, hogy áramvonalas legyen, de egy autó esetén is viszonylag ritkán kifogásoljuk a lőtorony hiányát. Ez a poszt, azaz a defensive midfielder ezt tudja. Más kérdés, hogy a játékos mivel tölti ki. De akkor Lucas jó vagy sem?

Rögtön a legnyomósabb érvvel kell kezdenünk: nincs helyette más. És bármennyire is utálatos lehet ezt egyeseknek felfognia, be kell látnunk, jelenleg ő az egyetlen valamirevaló védekező középpályása a Liverpoolnak. Poulsen közröhej tárgya, Spearing idén már 23 éves lesz, és még nem igazán láttunk tőle világmegváltó momentumokat, valamint 168 centijével nem egy égimeszelő típus. Gerrard, Meireles illetve Shelvey egyaránt támadóbb szellemű játékosok, védekező poszton egyrészt nem jók, másrészt bevetésük pazarlás. De most akkor a “ló nincs…” elven kívül tudunk-e bármit mondani Lucasról?

Mielőtt bármit is kifejtenénk, szögezzünk le egy valamit: Lucas Leiva bizony több rossz meccset játszott a klub színeiben, mint a jelenlegi keretből bárki. Szar volt, mondjuk ki (ahogy Agger tette a csapat teljesítményéről beszélve). Minden mozdulata önveszélyes volt, bátortalanul mászkált fel-alá a pályán, alibipasszai alapján a Barcások átlagát hozta. Én is utáltam, mert a 2008/2009-es középpálya után rémálom volt minden mérkőzés. Ugyanakkor Lucasnak a kor egyik legjobb védekező középpályását kellett volna pótolnia, aki ráadásul az előző évben nem az egyik legjobb, hanem A legjobb volt.

Lucas Zhirkovval tárgyal a labda hovatartozásáról

Ócska egy meló ez, főleg úgy, hogy még a közönség is utál. 2009-ben a Wigan elleni döntetlen alkalmával Lucast kifütyülte a közönség, míg az ezt követő, Everton elleni kiállítása szintén nem tette kedvenccé. Azt már sosem fogjuk megtudni, hogy valóban rossz játékos volt ekkor, vagy csupán a megfelelni akarás és megfelelni tudás hiánya tette azzá. A 2009/2010-es szezonban sem javult sokat megítélése: pedig tényleg küzdött, látszott, szeretné, ha elismernék tehetségét, és nem Benitez kiskedvencének tartaná mindenki. Aztán év végére észrevétlenül becsempészte magát a szerethető játékosok közé. Nem tudni hogyan, lehet, hogy Xabi Alonso emléke homályosodott el, vagy csak hozzászoktunk a csapatot átható középszerűséghez, vagy Lucas tényleg jobb lett, de egyszerre nem utáltam már annyira.

Idén a keret kevés konzisztens elemeinek egyikévé vált. Mindenütt ott van, a Premier League harmadik legsikeresebb passzolója. A Liverpool harmadába érve sokszor ugyanaz a kép tárul elénk: (Johnson sosincs a helyén, Kyrgiakos alszik, Carragher vörösödik) Lucas a labdás ember nyakában csüng. A védelem igazi kis piócája ő. Nem egy félisten, de egy igyekvő halandó. Brazil, de nem olyan. Nem egy világító fárosz, akinek örökké bérelt helye lesz a Liverpool kezdőcsapatában, mert rengeteg nálánál jobb játékos van, több kreativitással, szerencsésebb adottságokkal, mégsem mondhatjuk azt, hogy ne lenne helye a Mersey partján.

Végül egy utolsó zárógondolat. Abban már nagyjából biztosak lehetünk, hogy Lucas Leiva szobra sosem fogja leváltani Shankly-ét, valószínűleg zászlókon sem fogják őt ábrázolni, de az is egyértelmű, hogy sokkal jobban, és sokkal többen bántják, mintsem azt teljesítménye indokolná. Nem egy világklasszis, de a statisztikák őt igazolják. Lucas tizenegy ember ellen, a személye körüli előítéletek ellen és a klub szurkolóinak egy jelentős hányada ellen küzd. Pedig, lássuk be, néha még a tizenegy ellen is nehéz.